Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. január 31. 13:30

Nagyot nőtt gamingben a Microsoft az Activision bekebelezése után

A Microsoft videójátékokhoz fűződő bevétele 49 százalékkal nőtt az előző pénzügyi év azonos negyedévéhez képest, ezzel a gaming a vállalat harmadik legnagyobb üzletágává nőtt, ami nagyban köszönhető az Activision Blizzard felvásárlásának.

A Microsoft nemrég közzétette a 2024-es pénzügyi év második negyedévének eredményeit: a szoftveróriás 62 milliárd dollár bevételt jelentett az időszak végén, ami 18 százalékos növekedést jelent a megelőző év azonos időszakához képest. A nyereség rubrikába 21,9 milliárd dollár került, ami 33 százalékos növekedést jelent. Ez az első negyedév, amikor a már több mint 3 billió dollár értékű redmondi cég a világ legértékesebb vállalataként jelent, egyben az első alkalom, amikor az Activision Blizzard felvásárlásából keletkező plusz bevétel is a beszámoló részét képezi.

A stúdióhoz fűződő többletbevétel a gaming részleget a Microsoft harmadik legjövedelmezőbb ágává tette a negyedév során, túlszárnyalva a Windows operációs rendszerből származó bevételeket. Az Xbox tartalom- és szolgáltatásbevétele (amely magában foglalja az Xbox Game Pass szolgáltatást is) 61 százalékkal nőtt. Összességében a Microsoft gaming részlegének bevétele 49 százalékkal ugrott meg, elsősorban a vártnál jobb Activision Blizzard bevételeknek köszönhetően. A cég azonban most sem közölt friss adatokat az Xbox Game Pass előfizetői táboráról, a legutóbbi szám szerint 2022. januárjában már 25 millióan éltek az előfizetés előnyeivel.

A Microsoft szerint az Activision Blizzard felvásárlása valamivel több, mint 2 milliárd dollár bevételt jelentett, de az integrációval és a tranzakciókkal járó költségek, valamint az egyéb bevételi költségek összesen 930 millió dollárt emésztettek fel. Az egyéb működési költségekkel (1,59 milliárd dollár) együtt a stúdió nettó hatása 440 millió dolláros működési veszteség.

xbox-controller-velocity-green

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

A felvásárlás után a Microsoft a hónap elején jelentette be, hogy 1900 dolgozót küld el a gaminggel foglalkozó részlegből, ami elsősorban az Activision Blizzard alkalmazottait érinti. Emellett átalakult az Xbox menedzsmentje is, a hét elején pedig a Blizzard kapott új elnököt.

A gaming üzletág tehát 7,11 milliárd dolláros bevételével a harmadik legjövedelmezőbb ág volt az időszakban, amivel megelőzte a Windows 5,26 milliárd dolláros bevételét, de elmarad az Office és a felhőszolgáltatások 13,47 milliárd dolláros bevételétől, valamint a szervertermékekből és felhőszolgáltatásokból származó 23,95 milliárd dolláros óriási bevétel mögött. Az irodai és felhős részleg továbbra is a cég aranytojást tojó tyúkjai, együttesen a vállalat teljes bevételének csaknem 60 százalékát adják.

A Microsoft Office részlege  13 százalékkal nőtt éves szinten, ami főként az Office 365-nek köszönhető. Az irodai kereskedelmi termékek és felhőszolgáltatások bevétele is 15 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, köszönhetően az Office 365 Commercial 17 százalékos növekedésének.

A Windows viszont látszólag erőre kapott: a PC-gyártók által fizetett, azaz a Windows-rendszer telepítéséért szedett OEM-bevétel 11 százalékkal emelkedett meg az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. A Windows OEM-bevételei a teljes 2023-as pénzügyi évben visszaesést mutattak, így most a két egymást követő negyedéves növekedés biztató jel.

Míg a Windows OEM-bevételei nőttek, a Surface-eladásokból származó eszközök bevétele 9 százalékkal továbbra is csökkenő tendenciát mutat, ami a következő három hónapos időszakban is folytatódik a cég előrejelzése szerint. Ugyan Satya Nadella vezérigazgató hónapokkal korábban úgy nyilatkozott, hogy a PC-s piac a fellendülése jeleit mutatja, a Surface termékcsalád  lassan tér észhez – annak ellenére, hogy tavaly év végén került piacra az új Surface Laptop Studio 2, a Surface Laptop Go 3 és a Surface Go 4. Az eszközökből származó bevételek magukba foglalják továbbá a HoloLens-headsetet és a különbféle PC-s kiegészítőket.

A Microsoft az elmúlt hónapokban a Microsoft 365 szolgáltatásba integrált Copilotot is elkezdte értékesíteni, de egyelőre nem közölt adatokat arról, hogy az AI-kiegészítő hogyan befolyásolja bevételeit.

Európa egyik legnagyobb Atlassiannal kapcsolatos rendezvénye, immár kilencedik alkalommal, új lendületet ad a vállalati produktivitásnak és a hatékony ügyfélkezelésnek. A március 20-21-i rendezvényen is lesznek top nemzetközi vendorok, a fókuszban pedig a projekt menedzsment, az IT szolgáltatásmenedzsment, és a HR lesznek.

a címlapról