Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. október 27. 13:30

Meglódult a Microsoft felhője a riválisokhoz képest

A redmondi szoftvercég üzletének jót tettek a mesterséges intelligenciába való beruházások, megtérülni látszódnak az erőfeszítések: az Amazonnál és a Google-nél is eredményesebben sikerült növelni a bevételeket az előző negyedév során.

A felhőalapú számítástechnika piacán elmúlt két évben látott lassulás utáni felkapaszkodásban egyelőre a Microsoftnak sikerül lendületesebben növekednie az olyan nagy riválisokkal szemben, mint az Amazon és a Google. A redmondi szoftvercég Azure cloud üzletága 29 százalékos árbevétel-növekedést jelentett a szeptemberrel végződő negyedévben az előző negyedévi 26 százalékos növekedés után, ami a vállalati ügyfelek MI-termékek iránti megnövekedett érdeklődésének köszönhetően túlszárnyalta az elemzők korábbi várakozásait.

A Google-anyacég Alphabet szintén héten közzétett jelentésében óvatosan úgy fogalmaz: a felhőszolgáltatások ügyfelei közül egyelőre még sokan kitartanak a költségcsökkentő intézkedések mellett. Az Amazon felhős bevételei pedig meglehetősen vegyes képet mutattak az időszakban, mivel valamennyivel elmaradtak a várt eredményektől, de a működési bevétel meghaladta az előrejelzéseket.

cloudms

A piaci részesedés tekintetében a tempósabban kapaszkodó Microsoft a második az Amazon mögött, de megelőzi a Google-t, miután jelentős szeletet sikerült elvonnia a versenytársaktól. Miután a vállalatok az idei évet a költségoptimalizálás jegyében töltik, a nagy felhőszolgáltatók közt is kiéleződött a verseny a fontosabb szerződésekért, az újabb üzleti ügyfeleket különféle MI-alapú termékekkel próbálják bevonzani a megnövelt hatékonyság és a produktivitás ígéretével. A generatív és általános értelemben vett mesterségesintelligencia-technológiák fejlesztése és felfutása iránti érdeklődés a vállalatok döntéseire is befolyásoló hatással bír azzal kapcsolatban, hogy melyik felhőszolgáltatóval kössenek szerződést.

A Microsoft az OpenAI-jal kötött partnerségnek köszönhetően ilyen téren előnyben van, és  jó alapot szolgáltatott az Azure OpenAI nevű szolgáltatás elindításához, ami már több mint 18 000 ügyféllel rendelkezik. A redmondi cég korábban 13 milliárd dollárt fektetett a startupba, melynek egyben felhőszolgáltatója is, így az MI-fejlesztő egyre növekvő számításigénye a Microsoft számára is előnyös. Az Amazon a Claude chatbotot készítő, szintén MI-vel foglalkozó Anthropic nevű cégbe fektetett be. Sundar Pichai vezérigazgató nemrég pedig megosztotta, hogy a Google felhőszolgáltatását a világ 1000 legnagyobb vállalatának 60 százaléka veszi igénybe.

Az Amazon AWS szolgáltatásának bevétele 12 százalékot nőtt, ami nagyjából az előző negyedéves ütemmel egyezik. A működési bevétel azonban körülbelül 1,3 milliárd dollárral haladta meg az elemzői várakozásokat, így a cloud egység működési árrése – amely általában a vállalat teljes nyereségét adja – 2022 első negyedéve óta a legmagasabb szintre emelkedett. Brian Olsavsky, az Amazon pénzügyi igazgatója szerint egyes vállalatok továbbra is a költségoptimalizálást tartják szem előtt, de a cég a harmadik negyedév végén több új ügyfelet szerzett, amelyek csak az aktuális időszakban fognak megjelenni a bevételi oldalon.

A Google felhő üzletága 22%-kal nőtt a negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami elmarad az előző időszak tempójától. Az egység árbevétele 8,4 milliárd dollár volt, kevesebb a várt 8,6 milliárd dollártól, emellett a profit sem teljesítette a várakozásokat.

Magyarország egykor pezsgő startup-szcénáját is meglehetősen zilálttá tették az elmúlt évek eseményei, a friss HWSW weekly adásban arra teszünk kísérletet, hogy vendégeink segítségével megértsük a mögöttes folyamatokat.

a címlapról