Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. július 26. 13:13

A felhő és a reklám hozott a vártnál jobb negyedévet az Alphabetnek

Jót tett a Google anyacég részvényeinek, hogy a második negyedéves eredmény meghaladta a Wall Street várakozásait, halványan, de erősödtek a reklámbevételek, a sokáig veszteséges felhő pedig továbbra is  profitábilis.

Főleg a felhős üzletág hajtotta az Alphabet növekedését a második negyedévben, derült ki a cég keddi amerikai piaczárást követően publikált pénzügyi beszámolójából, ami mind bevétel, mind nyereség terén túlszárnyalta az elemzők konszenzusát, és a potenciális fellendülés jeleit mutatja.

A Google anyacége 74,6 milliárd dolláros árbevételt termelt a 72,82 milliárd dolláros várakozással szemben, ami 7 százalékos éves növekedés az egy évvel korábbi 69,7 milliárd dollárról, 21,84 milliárd dollár működési bevétellel, és 18,37 milliárd dollár nettó profittal, az egy évvel korábbi 16 milliárd dollárral szemben (+15%).

A Google anyavállalata a negyedik egymást követő negyedévben számol be egyszámjegyű növekedésről, ami az elemzők szerint ismét kétszámjegyűvé válhat a negyedik negyedévig. A cég az idei első negyedévben 69,8 milliárd dollár bevételről és 15,05 milliárd dollár nettó bevételről számolt be.

pichai

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A Google sokáig jóformán csak öntötte  a pénzt az infrastrukturális és produktivitási termékeket magába foglaló felhős üzletágába, ami az idei első negyedévben érkezett trendfordulóhoz, és először termelt profitot (191 millió dollárt) az elmúlt három évben. A második negyedévben 8,06 milliárd dollár bevételt termelt az egység, ami 28 százalékos növekedést jelent. Az üzemi nyereség pedig 395 millió dollár lett, miután egy évvel korábban a mutató még 590 milliós működési veszteséget mutatott. Mivel a felhős üzletág egyre többet adaptál MI-eszközökből, a részleg további növekedését vizionálja a vállalat, de egyben a kereső és más szolgáltatások is jelentős fejlődésen mennek majd keresztül a következő időkben – fűzte hozzá Sundar Pichai, az Alphabet vezetője.

A hirdetők ugyan meghúzták a nadrágszíjat az elmúlt években, de a Twitterről és a többi platformtól való elfordulás magával hozta a Meta és az Alphabet bevételeinek fellendülését, igaz, csekély mértékben. Az Alphabet hirdetési bevétele 3,3 százalékkal 58,14 milliárd dollárra nőtt a tavalyi 56,29 milliárd dollárról, a teljes hirdetési bevétel a Google Kereső, a YouTube-hirdetések és a Google Network részlegekből tevődik össze. Ugyan a TikTok egyre erősebb konkurensnek számít, de a  YouTube-hirdetések szintén a vártnál több pénzt hoztak a konyhára, 7,67 milliárd dollárt, szemben az egy évvel korábbi 7,34 milliárd dollárral. Az aranytojást tojó tyúknak tartott kereső üzletág 42,63 milliárd dollárral járult hozzá a bevételhez az egy évvel korábbi 40,7 milliárd dollár után.

A pénznyelőként számon tartott "egyéb tétek", amelyek a kísérleti próbálkozásokat, többek közt a Waymót foglalja magába, 48 százalékos bevételnövekedésről számolt be (285 millió dollár), de így is 813 millió dollár mínuszon áll a mutató.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.