Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. október 19. 13:31

Öt éve nem zuhant ekkorát a TSMC nyeresége

A világ legfejlettebb processzorainak vezető gyártója még mindig erősen érzi a gazdasági ellenszelet, ennek ellenére felülmúlta az elemzői várakozásokat, és a korai fellendülés jelei miatt ígéretesnek tűnik a következő időszak.

A fogyasztói elektronikai cikkek iránti kereslet továbbra is gyengélkedik, ami a harmadik negyedévben is rányomta bélyegét a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) eredményeire. A vállalat 211 milliárd tajvani dollár nyereségről számolt be csütörtökön, ami a 2019 első negyedéve óta látott legnagyobb profitcsökkenést is jelenti egyben az egy évvel korábbi időszakhoz mérve.

A vállalat bevétele 546,73 milliárd tajvani dollár volt 10,83 százalékos csökkenésssel az egy évvel korábbi összeghez képest, az elemzők által várt 540,39 milliárddal szemben. A fentebb említett 211 milliárd tajvani dolláros nyereség némileg magasabb a várt 191 milliárdnál, és 24,87 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábban jelentett 211 milliárd dollár nyereség. A TSMC eredményjelentése szerint a bevételeket főleg az iparágban kiemelkedő 3 nanométeres technológia, és az 5 nanométeres technológiák iránti erősödő kereslet hajtották, ami részben kiegyensúlyozta az ügyfelek folyamatos készlet-korrekcióját.

tsmc

Promptolsz-e már padawan?

Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

Promptolsz-e már padawan? Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk.

A chip-óriás szerint a bevétel viszont 13,7%-kal nőtt a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest. A második negyedévben a cég négy év után először számolt be negyedéves profitcsökkenésről a fogyasztói elektronikai cikkek, például okostelefonok és laptopok iránti kereslet világjárvány utáni zuhanása miatt.

A laptopok és okostelefonok iránti globális kereslet a koronavírus-járvány idején megugrott, ami arra késztette az okostelefon- és PC-gyártókat, hogy chipkészleteket halmozzanak fel. A vállalatok nagy része most azzal a helyzettel küzd, hogy jelentős chipmennyiség maradt a nyakukon, miután a fogyasztók az infláció miatt visszafogják költéseiket, ezzel az elektronikai cikkek vásárlását, ami a chipek árcsökkenéséhez vezetett.

Az elemzők azonban úgy vélik, hamarosan fellendülhet a szegmens, mivel kezdenek ürülni a készletek, miután a mobilgyártók előtérbe helyezték a régi modellek készletének csökkentését, hogy teret készítsenek elő az új modellek bevezetésének. C.C. Wei vezérigazgató a befektetőknek tartott gyűlésen úgy fogalmazott, hogy a cég a készletek további csökkenésére számít, és már látszódnak a PC- és mobilpiac stabilizálódásának korai jelei is.

A Canalys adatai szerint az okostelefonok globális piaca mindössze 1%-ot esett 2023 harmadik negyedévében, ami a visszaesés lassulására utal. A második negyedévben a piac 11%-ot zuhant az előző év azonos időszakához képest. Az MI chipek iránti kereslet pedig fellendült, ami a nagy nyelvi modellek, például a ChatGPT és annak klónjai elterjedésének köszönhető. Ez jót tett a TSMC részvényeinek is, amelyek idén eddig 19%-ot emelkedtek. Wei vezérigazgató szerint azonban az MI iránti érdeklődés nem elég ahhoz, hogy ellensúlyozza a fogyasztói elektronikai cikkek iránti gyengülő keresletet. A TSMC arra számít, hogy a negyedik negyedévben 18,8 és 19,6 milliárd dollár közötti bevételt tud termelni.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról