Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. október 5. 10:34

Hosszú támogatással csábítanak az új Pixel mobilok

Hét évig járnak a biztonsági frissítések a Google Pixel 8 és Pixel 8 Pro modellekhez, ezen kívül bár minden téren előrelépést jelent a telefonok hardvere, merészebb ötletet nem igazán látni.

Elérkezett a Google nagy őszi hardverbejelentő eseménye, melyet idén is a megszokott Made by Google név alatt rendeztek New Yorkban, egész pontosan október 4-én. A saját hardvereket immár megszokott, éves frissítésekkel piacra dobó cég megmutatta a bemutató legnagyobb sztárjait, a Pixel 8 és 8 Pro modelleket, valamint a Pixel Watch okosóra új generációját. A két mobilról már hónapok óta csorognak az információk, ezúttal mindkettő 100 dollárral magasabb kezdőárról indul elődjénél, tehát a Pixel 8 699 dollártól, míg a Pixel 8 Pro 999 dollártól vásárolható. Hazánkban még mindig nem forgalmazzák a készüléket, így eurós áron lehet beszerezni a környező piacokról, ez esetben 800 eurós kezdőárról va szó, ami kb. nettó 310 ezer forintot valószínűsít.

Specifikációk terén nincsenek merészebb újítások, a hardver combosabb, szoftveres téren viszont azzal az ígérettel próbálja csábítani a cég a felhasználókat, hogy immár öt évig garantálja a készülékekhez a rendszerfrissítéseket, és hét évig a biztonsági hibajavításokat. Ez jelentős előrelépés a jelenlegi három Android-verzió és akár négy évnyi biztonsági frissítéshez képest. Lényegében aki vásárlásra adja a fejét, egy 2030-ig támogatott mobilt kap, kérdés, hogy manapság ki használja ennyi ideig a készülékét.

pixelek

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A kisebbik alapmodell szatén fémkeretet és polírozott hátlapot mutat, míg a combosabb modell polírozott alumíniumkeretet és matt üveget kapott hátulra. Utóbbi kiváltsága a Gorilla Glass Victus 2 védelem is. Külső jegyeket tekintve a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro összességében nagyon hasonlít az elődökhöz, a sziluett csak kerekítettebb sarkokkal és élekkel változott, és persze adott az IP68-as por- és vízállóság.

A Pixel 8 6,2 hüvelykes OLED kijelzője 1080x2400-as felbontást produkál 120Hz-es képfrissítéssel, ami előrelépés az előd 90Hz-es megjelenítéséhez képest, ráadásul a csúcsfényerő már 2000 nit. A Pixel 8 Pro 6,7 hüvelykes LTPO OLED panellel rendelkezik, amely támogatja az 1344x2992 (QHD+) felbontást és az akár 120 Hz-es frissítési gyakoriságot, akár már 2400 nit csúcsfényerővel.

pixel_kiemelt

Mindkét telefonban a cég eddigi legerősebbnek számító Tensor G3 chipje dolgozik egy Cortex-X3 teljesítménymaggal, négy Cortex-A715 és négy Cortex-A510 egységgel, tehát összesem kilenc processzormaggal, adott emellé az  Immortalis-G715s MC10-es GPU. Kamerarendszer terén a Pro-nál érhető tetten szignifikánsabb előrelépés, a fotózás szempontjából eddig legerősebb Google-mobil három quad-Bayer szűrős szenzort vonultat fel a hátlapon:  50 MP-es, széles látószögű Octa PD autófókuszos főkamera (f/1.68) melllé társul egy  egy 48 MP-es Quad PD ultraszéles kamera f/1.95 rekesznyílással, illetve egy 48 MP-es Quad PD periszkópos telefotó kamera f/2.8-as rekesznyílással és ötszörös optikai nagyítással.

A Pixel 8 alapmodellnél csak két érzékelő került hátra, az 50 MP-es főkamera és egy 12 MP-es ultraszéles kamera f/2.2-es rekesznyílással és akár 125,8 fokos látómezővel. Előlapi kamerában osztoznak a modellek, mindkettőn egy 10,5 MP-es Dual PD kamera (f/2.2) dolgozik 95 fokos látószöggel.

Az alapmodellnél a 8GB RAM memóriához 128/256GB tárhely jár, a Pixel 8 Pro esetében érhető csak el 1TB-os opció. Akkumulátor terén lényegesebb a különbség, míg a Pixel 4575 mAh-s telepet kapott, a Pro variánst 5050 mAh-s egységgel szerelték fel, természetesen adott a 27-30 wattos vezetékes gyorstöltés és a 15-23 wattos vezeték nélküli töltés.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.