Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. június 22. 12:03

Versenyellenességgel vádolja a Google a Microsoftot

Az antitröszt-ügyeiről hírhedt Google panaszt emelt a Microsoft ellen a felhőpiacon tanúsított, állítólagos versenyellenes gyakorlatok és szoftverlicenc-korlátozások miatt.

Az USA-ban és Európában is számos trösztellenes ügybe keveredett Google-nek nem tetszik, ahogy a riválisa viselkedik, és versenyellenes gyakorlattal vádolja a Microsoftot. Az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottságnak (FTC) benyújtott panaszban a keresőóriás úgy fogalmaz: a Microsoft tisztességtelen licencfeltételekkel köti magához az ügyfeleket, így szerezve kontrollt és fölényt a felhőalapú számítástechikai piac felett.

A levelet megelőzte az FTC arra irányuló felkérése, hogy a vállalat tájékoztatást adjon a felhőiparban előforduló lehetséges versenyellenes cselekményekről és biztonsági kérdésekről. A Google a Microsoftot emelte ki a panaszban, említve hogy a Windows Server és Microsoft Office produktivitási termékek révén a vállalat megnehezítheti széles ügyfélkörének, hogy az Azure felhő infrastruktúra-kínálatán kívül mást is használhassanak.

A Google szerint a redmondiak összetett hálója megakadályozza, hogy a vállalkozások diverzifikálják a vállalati szoftverszállítóikat. A keresőóriás szerint az ilyen szintű kontroll nemzetbiztonsági és kiberbiztonsági kockázatot is jelent, említve a Microsoft termékeivel kapcsolatos korábbi támadásokat, például a SolarWinds esetet.

mk_ms_google

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A Google-t sem kell félteni, ha antitröszt-ügyről van szó: a keresőcég ellen januárban két éven belül a második trösztellenes keresetet nyújtották be az USA-ban hirdetési üzletága miatt. A 2020-ban benyújtott kereset szerint a Google kizárólagos megállapodásokkal torzítja a keresőpiaci versenyt. A Google ellen közben három másik, állami főügyészek csoportjai által indított trösztellenes per is fut a hirdetési üzletág miatt.

Az FTC-nek beadott levelében a Google az Oracle-t is említi, mint káros gyakorlatokat alkalmazó versenytársat, ami „összetett megállapodásokkal próbálja az ügyfeleket saját ökoszisztémájába zárni”. A keresőcég szerint a Google és az Oracle monolitikus felhőmodellre kényszerítik az ügyfeleket, korlátozzák a választási lehetőségeket, és növelik az ügyfelek költségeit, ezzel akadályozva az innovációt.

A Microsoft három európai riválisa – az OVHcloud, az olasz Aruba SpA és a dán Cloud Company – szintén panaszt nyújtott be az Európai Unió versenyfelügyeletéhez még 2021-ben, azt állítva, hogy a vállalat gyakorlata megnehezíti a felhős ügyfelek számára, hogy egy másik versenytárshoz költözzenek. Többet, illetve jobbat kell ajánlania a Microsoftnak ahhoz, hogy a felhőszolgáltatások piacán nyújtott árképzése és értékesítési gyakorlata ne legyen alkalmas a kis versenytársak kiszorítására, így a verseny torzítására Európában - vélik a redmondi óriáscég helyi riválisai.

A panaszt elsőként az OVHCloud nevű francia felhőszolgáltató juttatta el a Bizottság számára. Ebben azt kifogásolta, hogy a Microsoft a saját termékeire vonatkozó licence drágábbá teszi más felhasználóknak, hogy a Microsoft Azure versenytársának számító felhőszolgáltatásokat vegyenek igénybe, ugyanezt kifogásolta a német Nextcloud szolgáltató és két másik cég is. 

A redmondi óriás lényegében kevesebbet számlázott azoknak az ügyfeleknek, akik a termékeit a Microsoft felhőjében futtatták, mint akik egy másik szolgáltató adatközpontja mellett döntöttek, mondjuk a Google vagy az Amazon szolgáltatását vették igénybe. Ezzel kapcsolatban már küszöbön az uniós vizsgálat, a versenytársak arra számítanak, hogy rövidesen vizsgálati szakaszba léphet a Microsoft felhős termékeinek árazásával és értékesítésével kapcsolatos ügy az Európai Unióban.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.