Újabb trösztellenes per indult a Google ellen
Szerdán újabb antitröszt-pert indított a Google ellen több tucat amerikai állam, amiért a cég az alkalmazásboltok piacán szerintük visszaélt erőfölényével.
Szerdán harminchét amerikai állam versenyjogi keresetet nyújtott be a Google ellen, amiért a cég szerintük versenyellenes magatartást tanúsított a Play Store alkalmazáspiactér piaci pozíciójára építve, azaz visszaélt erőfölényével az amerikai alkalmazáspiacon. A cég ellen gyakorlatilag az összes amerikai állam vizsgálatot indított 2019-ben különböző versenyjogi aggályok miatt, melynek folyományaként eddig három peres eljárás indult különböző bíróságokon.
A beadványban többek közt azt kifogásolják a felperesek, hogy a Google óriási profitra tett szert az alkalmazások, illetve a Play Store-on keresztül értékesített digitális javak értékesítéséből, miközben fokozatosan, több eszközt is bevetve erősítette monopolhelyzetét a szegmensben, kiszorítva más androidos alkalmazás-piactereket. A tevékenység eredményeként mára a fizetős androidos appok 90%-át a Play Store-on keresztül szerzik be a felhasználók - mutat rá a vád.
Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.
Az államok többek közt megemlítik, hogy a cég a mobilszolgáltatókkal és mobilgyártókkal kötött exkluzív, versenykorlátozó feltételeket tartalmazó megállapodásaik révén tudták kialakítani és fenntartani a monopolhelyzetet, ugyanakkor felmerültek olyan vádak is, mely szerint a cég le akart fizetni egyes versenytársakat azért, hogy azok hagyjanak fel a saját alkalmazás-piacterük fejlesztésével.
A peranyagban ezen a ponton felmerül a Samsung Electronics neve, mely a legnagyobb androidos mobilgyártóként éppen tavaly döntött úgy, hogy a Galaxy Store alkalmazás-piacteret a jövőben a Play Store-ral helyettesíti, mindemellett számos saját fejlesztésű szoftverkomponenst (pl. Bixby hangasszisztens) a Google megoldására cserél.
A perben központi elemként szerepel majd a Play Áruház jutalékrendszere is, melynek jelenlegi, 30%-os általános mértéke a felperesek szerint "mértéktelen arányú", ez pedig arra készteti a fejlesztőket, hogy drágábban adjanak hozzáférést a fizetős szoftverlicencekhez, illetve digitális javakhoz.
A felperesek beadványukban részben ennek az összegnek a visszafizetését követelik, továbbá azt kérik a bíróságtól, írja elő a Google számára, hogy mind a fejlesztők, mind az okostelefon-gyártók, mind pedig a felhasználók számára tegye lehetővé, illetve egyszerűbbé a Play Store alternatíváinak használatát, illetve azok népszerűsítését az ítélethozatalt követő 20 évben.