:

Szerző: Koi Tamás

2023. június 13. 09:45

Minden fronton támadja Amerika a Microsoft-Activision üzletet

Folyosói pletykák szerint a Microsoft és az Activision Blizzard napokon belül lezárnák a tavaly bejelentett akvizíciós ügyletüket, dacára annak, hogy a brit versenyhatóság blokkolta azt. Az Egyesült Államok illetékes versenyjogi szervének szintén komoly aggályai vannak, ezért minden lehetséges jogi eszközzel megpróbálja megakadályozni az ügylet korai lezárását.

Minden lehetséges jogi eszközzel támadja a Microsoft és az Activision Blizzard egyesülését az amerikai kormányzat versenyügyekben illetékes hivatala, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság, azaz a szervezet angol elnevezése alapján rövidítve az FTC.

A kormányszerv szerint az akvizícióban érdekelt két fél már ezen a pénteken bejelenthetik az akvizíció lezárását, dacára annak, hogy a brit versenyhatóság nem adott engedélyt az egyesülésre, az amerikai versenyhatóság pedig a helyi jogrendnek megfelelően nem halasztó hatályú bírósági eljárásban vizsgálja, hogy a 69 milliárd dolláros akvizíció milyen hatást gyakorol a videojátékok szegmensére.

biro_kalapacs

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az FTC eredetileg tavaly decemberben indított hivatalon belüli jogi eljárást a Microsoft és az Activision Blizzard között létrejött felvásárlási megállapodás tárgyában, melynek első meghallgatását augusztus elejére tűzte ki a szervezet.

A hasonló megaüzleteket egyre kritikusabb szemmel kísérő amerikai kormányzat láthatóan szeretné elkerülni, hogy az FTC végleges döntése előtt aláírás kerüljön az adás-vételi szerződésre, az illetékes hatóság ezért ideiglenes, két hétre szóló, végrehajtást korlátozó végzést, illetve ezzel egy időben egy tiltó végzést is kért a fúzióra a Szövetségi Bíróságtól.

A szakhatóság ezzel ugyanakkor komoly hazárdjátékot játszik, mivel ha a bíróság elutasítja a kérelmeket, azzal az akvizícióban érintett cégek az FTC saját eljárásában is előnybe kerülnek, ráadásul mindez fel is gyorsíthatja az egész jogi procedúrát - ahogy arra Brad Smith, a Microsoft elnöke és vezető jogásza már utalt is Twitteren

Szakértők szerint nem lesz könnyű dolga a szervezetnek a bíróságon, mivel a Microsoft eddigi önkéntes vállalásai az akvizícióban ellenérdekeltek legtöbb méregfogát kihúzták. Túlnyomó részt ezen önkéntes vállalások hatására döntött úgy az EU versenyjogi szerve májusban, hogy nem áll a felek útjába és átengedi az évtized eddigi legnagyobb technológiai felvásárlását.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

2

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.