Szerző: Koi Tamás

2023. május 5. 11:22

Versenyhatósági büntetés repült az Artisjusnak

Az öt hazai jogkezelő összesen több 210 milliós bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól, amiért nem tartották be a kötelezettségeiket az üreshordozói díjak (ÜHD) meghatározásának reformjáról.

Téves, elavult kalkulációk alapján szedett be öt hazai jogkezelő szervezet (az Artisjus, az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI), a Filmjus, a Hungart Egyesület és a MAHASZ) egy év alatt - 2018-ban - összesen 11,4 milliárd forintot áttételesen a fogyasztóktól az úgynevezett üreshordozói díjakon (ÜHD) keresztül, ezért a Gazdasági Versenyhivatal összesen 210 millió forintos büntetést szabott ki rájuk - áll a hatóság pénteki sajtóközleményében.

A GVH álláspontja szerint az egyesületek a dinamikusan változó piac – ahol pl. erőteljesen jelen vannak a streaming szolgáltatók is - ellenére nem követték elég szorosan a tartalomfogyasztási szokások változásait, piackutatásaik pedig több ponton aggályosak és pontatlanok voltak. A díjszámítási módszertan torzulásai miatt a díjakat végső soron megfizető fogyasztók, illetve a befizetésekből részesülő művészek érdekei egyaránt sérülhettek - véli a hatóság.

artisjus_matrica

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A GVH most lezárult utóvizsgálata feltárta, hogy a közös jogkezelők nem teljesítették megfelelően az előírt kötelezettségeket az üreshordozói díjszámítás precízebb alátámasztásáról. A szervezetek által készíttetett, a díj mértékét megalapozó kutatás ugyanis több szempontból is hibásnak és hiányosnak bizonyult, nem orvosolva még a versenyhatóság által korábban kifejezetten kiemelt problémákat sem. Az egyesületek a felmérés reprezentativitásának hiányosságaival egyébként nem csupán a GVH felé vállalt kötelezettségeket sértették meg, hanem a közös jogkezeléséről szóló törvényt is, amely alapján a jogkezelőknek minden évben reprezentatív, átlátható felmérést kell végezniük a magánmásolási díjak megállapításához.

A GVH Versenytanácsa a kötelezettségszegés miatti bírság meghatározásakor figyelembe vette, hogy a jogkezelők – bár nem jártak el a kellő körültekintéssel – alapvetően megkíséreltek megfelelni az előírtaknak. A hatóság enyhítő körülményként tekintette az idő múlását (amelyben mindazonáltal közrejátszott az is, hogy

az utóvizsgálatban érintett szervezetek 26 alkalommal, a felkért szakértők pedig további hatszor kértek határidő-hosszabbítást az eljárás során, a GVH így összességében több mint 1200(!) napot várt különféle adatközlésekre.

Mindezek figyelembevételével az Artisjus 167 millió Ft, az EJI 22 millió Ft, a MAHASZ 16 millió Ft, a Filmjus 5 millió Ft, a Hungart pedig 400 ezer Ft bírságot kapott a jogsértésért (többségükben részletfizetési kedvezménnyel). Lényeges, hogy a versenyhatóság szankciója nem a művészek és előadók által kapott jogdíjakat csökkenti, hanem a jogkezelő szervezetek saját működési költségeit terheli. 

A GVH egyúttal felhívja a figyelmet az ÜHD visszaigénylésének lehetőségére, amelyet az öt jogkezelő által 2016-ban vállalt kötelezettségek teremtettek meg, Hollandia után másodikként az Európai Unióban. A visszatérítést azon fogyasztók igényelhetik, akik a megvásárolt, üres adathordozóra nem másolnak jogdíjjal érintett műveket, hanem kizárólag saját tartalmaikat tárolják rajtuk. A díjak visszatérítésével kapcsolatos, részletes információk a szervezetek által – szintén a GVH eljárásában foglaltak alapján – létrehozott www.maganmasolasidij.hu honlapon érhetők el.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról