Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. február 17. 11:19

Két új adatközpontot húzna fel a TikTok az európai nyomás miatt

A kínai videómegosztó az unió kérésére közölte, hogy 125 millió havi aktív felhasználója van Európában, így szigorúbb szabályoknak kell majd megfelelnie. A szolgáltatás újabb adatközpontok építését jelentette be a biztonsági aggodalmak eloszlatása végett.

A TikTok további két adatközpont üzemeltetését tervezi Európában, hogy enyhítse a felhasználói adatok biztonságával kapcsolatos aggodalmakat, és a vállára helyeződő szabályozási nyomást. Az elsődleges cél arról biztosítani a hatóságokat, hogy a Kínai Kommunista Párt nem férhet hozzá, és nem manipulálhatja az európai felhasználók szolgáltatáson belül gyűjtött személyes adatait, mivel azok így Európa határain belül maradnak.

Rich Waterworth, európai működésért felelős igazgató elmondása szerint éppen véglegesítik egy második írországi adatközpont tervét, ami egy külső szolgáltató közreműködésével valósul majd meg, a tavaly már bejelentett másik épületen felül. A cég tárgyalásokat folytat egy harmadik európai adatközpont létrehozásáról is, ami a tervezett írországi működést egészítené ki. A cég tájékoztatása szerint az európai TikTok-felhasználók adatainak migrációját idén kezdik el, és valószínűleg 2024-ben is folytatódik.

A TikTok friss számai szerint az alkalmazásnak havi 125 millió aktív európai felhasználója volt 2022. augusztus és 2023. január között, amivel az uniós digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) keményebb szabályai alá esik. Az európai bizottság szerint azok a platformok, amelyek 45 millió felhasználót elérve az Unió lakosságának több mint 10%-ához eljutnak, rendszerszintűnek minősülnek, és nemcsak a saját kockázataik ellenőrzésére vonatkozó konkrét kötelezettségek hatálya alá tartoznak, hanem egy új felügyeleti struktúra hatálya alá is. A szerv február 17-ig adott időt az online platformoknak és keresőmotoroknak, hogy közöljék a havi aktív felhasználóik számát.

tiktok

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Múlt hónapban írtunk róla, hogy szorulni látszik a hurok a TikTok nyaka körül az öreg kontinensen, mivel az Egyesült Államok után Európában is erősebb a nyomás a kínai ByteDance tulajdonában lévő TikTokon, miután Thierry Breton, az unió belső piacért felelős biztosa kilátásba helyezte a videós alkalmazás betiltását, amennyiben a cégnek szeptember 1-ig nem sikerül megfelelnie a digitális szolgáltatásokra vonatkozó legújabb szabályoknak (DSA). Ez merész lépés ahhoz képest, hogy míg az USA folyamatosan fenyegetéseket adott le nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, addig az EU eddig javarészt békénhagyta a kínai appot.

Az amerikaiak tavaly év végén betiltották a TikTok használatát kormányzati eszközökön, egy közelmúltban benyújtott kétpárti törvényjavaslat pedig általánosságban is ellehetetlenítené a szolgáltatás működését az államokban. Az EU eddig leginkább pénzbírságokkal szankcionálta az amerikai technológiai nagycégeket az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) megsértése miatt.

A bizottság jelenleg vizsgálja, hogy a TikTokon keresztüli, Kínába történő felhasználói adatok továbbítása és a kiskorúakra vonatkozó adatok feldolgozása nem sérti-e a GDPR szabályait, de az ír adatvédelmi vizsgálat eredménye csak az idei év végére, vagy 2024-re várható.

Hogy Európa hangnemet vált, nem meglepő azután, hogy a ByteDance múlt hónapban elismerte, hogy több újságíró tartózkodási helyét a TikTokon keresztül sikerült lenyomozni. Mindemellett a közösségi szolgáltatásoknak az európai digitális szolgáltatásokról szóló törvénynek is meg kell felelniük szeptemberig, miután az unió komolyabban veszi a privátszférát és adatvédelmet.

A kínai nemzetvédelmi törvények értelmében a TikTok anyavállalata, a ByteDance és más kínai technológiai cégek kénytelenek lennének megosztani felhasználói adatokat Pekinggel kormányzati kérésre, aminek kapcsán a TikTok elismerte, hogy az európai felhasználóira vonatkozó adatokhoz is hozzáférhetnek a Kínában dolgozó alkalmazottak. A cég mindazonáltal azt állítja, hogy hajlandóságot mutat arra, hogy az európaiak adatait kizárólag Európán belüli dolgozza fel, ennek a szándéknak a bizonyítására jelenthette be a további új adatközpontok létesítését.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról