:

Szerző: Koi Tamás

2023. január 19. 13:27

Jobban rámegy az okosotthon-szegmensre az Apple

Több jel is arra utal, hogy markánsabb jelenlétre készül az okosotthon-termékek piacán a jövőben az Apple, mely a HomeKit révén ugyan komoly infrastruktúrát épített fel, de a versenytársakhoz képest kevés, kifejezetten ebbe a szegmensbe pozícionált termékkel rendelkezik.

Újabb termékekkel lépne piacra az okosotthon-szegmensben egy-másfél éven belül az Apple, mely a HomeKittel már korábban felépített egy meglehetősen robusztus rendszert, ám az ökoszisztémába illeszkedő saját eszközök tekintetében versenytársai jobban állnak nála. 

A Bloomberg mindig jól értesült tudósítója, Mark Gurman szokásos, bennfentes értesülésekre hivatkozva most azt írja, az Apple kész jövőre valamennyit faragni ebből a hátrányából, így valamikor 2024-ben érkezhet a cég kínálatába egy új okosotthon-vezérlő, mely alapvetően egy lebutított iPadre hasonlít majd (az iPadek egyébként most is konfigurálhatók már HomeKit Hub-ként, a koncepció ezért adja magát).

homekit_ipad

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az akár falra is rögzíthető eszközzel a szokásos okosotthon-vezérlő funkciók érhetők majd el, azaz lehet vele többek között fűtést, világítást vagy különböző biztonsági rendszereket (jellemzően kamerákat) szabályozni, de az eszköz használható lesz távoli kommunikációs célokra is, így például FaceTime beszélgetésekhez.

Az Apple a speciális iPad-verzión illetve néhány további, a tervek között szereplő hasonló okoskijelzőn kívül 2024-ben a legutóbb a tavaly év végén frissített - szintén HomeKit Hubként is alkalmazható - Apple TV hardverét is frissíti majd. A változtatásokról egyelőre annyit sejtet Gurman, hogy az újdonságba az elődjéhez képest gyorsabb processzor kerülhet majd (a tavalyi változatba az iPhone 13 sorozattal debütált A15-öt építették).

Az okosotthonokba szánt, a rendszerek vezérléséhez passzoló kijelzők terén az Apple két, fogyasztói szegmensben motorozó riválisa, az Amazon és a Google is kínál már jó ideje eszközöket. Így az Amazon számos változatát árulja az Echo Show okoskijelzőnek, míg a Google a Nest Hub és a Nest Hub Max eszközökkel van jelen a piacon.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.