Szerző: Koi Tamás

2023. január 13. 09:45

Kulcsfontosságú Apple appok jöttek Windowsra

Hosszú ideig tartó fejlesztési fázist követően egyes windows-felhasználók számára elérhetővé váltak az Apple kulcsfontosságú platformjaihoz hozzáférést kínáló vadonatúj appok, melyek az iTunest váltják a Microsoft platformján.

Lassacskán végre-valahára a windows-felhasználók is búcsút inthetnek az iTunesnek, mely évtizedeken át az egyetlen olyan szoftver volt, mellyel az Apple bizonyos szolgáltatásait el lehetett érni, illetve amivel egyes eszközöket Windows alól is lehetet kezelni. A szoftver 2019-ben macOS platformon már átadta a stafétát három különálló alkalmazásnak, és a jelek szerint ugyanezt az utat járja majd be windowson évekkel később.

A Windows 11 előzetes kiadását (Build 22621 vagy újabb) telepítő felhasználók számára a héten elérhetővé vált a Microsoft Store-on keresztül az Apple TV, az Apple Music és az Apple Devices app előzetes verziója, melyek a tervek szerint a jövőben az iTunest váltják majd a redmondiak rendszerén.

appletv_windows_notebook

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az Apple Music és Apple TV alkalmazások az iTunes médialejátszó, médiakezelő funkcióit veszik át a jövőben Windowson is - ezzel kapcsolatos fontos momentum, hogy aki egyszer elkezdi az új appok használatát (bejelentkezett a rendszerbe rajtuk keresztül), az többet nem térhet vissza az iTuneshoz. 

Az új appok közül az Apple TV egy az egyben úgy működik, mint a szoftver konzolok vagy okostévés változatai, azaz el lehet rajta keresztül érni az Apple TV+ havi előfizetéses katalógust (svod) és kölcsönözni is lehet vele tartalmakat (tvod). Az Apple Music pedig értelemszerűen a hasonló nevű zenei platform katalógusához enged hozzáférést, az egyetlen funkció, amiről a jelek szerint egyelőre le kell mondaniuk a windowsos hallgatóknak, az az élő dalszöveg megjelenítés.

A trió harmadik tagja, az Apple Devices az iTunes médiaszinkronizációs és firmware-kezelési funkcióját veszi át, azaz rajta keresztül lehet elérni a csatlakoztatott eszközökön tárolt zenéket, fotókat és videókat, valamint a gyári állapotba lehet vele állítani a szoftvert olyan esetekben is, amikor az eszköz felhasználó felületén keresztül ez bármilyen okból kifolyólag nem lehetséges.

Az új Apple applikációk érkezését a tavaly októberi Surface-eseményen jelentette be a Microsoft más, Apple-specifikus funkciók érkezésével együtt (pl. iCloud fotószinkronizálás a Windows Photos appba). 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról