Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. november 22. 14:08

Magasabb fokozatra kapcsol a Sony a kínai játékok felmarkolásáért

A Genshin Impact elképesztő összegeket hoz a Sony konyhájára, ezt megirigyelve a Microsoft is határozottabban nyit a kínai stúdiók és készülő címeik felé. De a japánok sem adják olyan könnyen, a korábbinál is több támogatást terveznek biztosítani az ígéretes szoftverek készítőinek, hogy továbbra is egy lépéssel előrébb járjanak.

A Sony folytatja és egyben kiterjeszti a kínai fejlesztésű programok felfedezésére és inkubálására indított programját, amivel a szintén határozottabban terjeszkedni kívánó Microsoft ellen kíván további előnyt szerezni. A koronavírus ideje alatt leállított China Hero Project nevű kezdeményezés keretén belül a japán cég több mint egymillió jüant (140 080 dollárt) fektet be játékprogramonként. Ez már a harmadik kör a programon belül, ami az előző kettőnél is nagyobb léptékű lesz, a kiválasztott projekteket nem csak kiadja a Sony, de a PlayStation Studios is támogatni fogja a fejlesztőket. A japánok hamarosan a Lost Soul Aside és a Convallaria nevű programokat dobják piacra.

A China Hero Project eredményeként 2017-ben és 2019-ben összesen 17 támogatott játékot vett szárnya alá a vállalat amiből végül hét került piacra. A japán cég a legnagyobbat viszont az exkluzív megállapodás keretén belül kisajátított, 2019-ben kiadott Genshin Impacttal gurította, ami igazi sikerjáték lett, sőt a világ legjövedelmezőbb címei közé tornászta magát.

game-console-china-1200x900

Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben

Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.

Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.

A Sony eddig több mint 3,5 millió PS4-konzolt adott el Kínában, a 2021-es májusi piacra dobás óta pedig az újgenerációs PS5-ből is 670 ezer darab talált gazdára a régióban. Egucsi Tacuo, a Sony Interactive Entertainment elnökének elmondása szerint a cél, hogy kétszer annyi PS5-öt adjanak el, amennyit a PS4-ből, aminek eléréséhez a China Hero Project is közelebb viheti a vállalatot.

A Genshin Impact sikerét látva a Microsoft is kedvet kapott ahhoz, hogy kínai fejlesztőktől vásároljon licencszerződéseket. Október végén érkezett a hír, hogy a redmondiak kínai fejlesztőkkel és tartalmakkal terveznek erősíteni a Sony-val szemben. Ugyan az amerikai szoftveróriás és a japán Sony évek óta ösztönzi jelentősebb összegekkel a kisebb fejlesztőket a licencjogok miatt is, de a Genshin Impact népszerűsége újabb lökést ad a redmondiak ilyen irányú törekvéseinek. Bár a sikerjáték konzolos bevételeiről eddig nincsenek elérhető számok, a Sensor Tower szerint mobileszközökön 3 milliárd dollárt hozott a konyhára idén májusig.

Daniel Ahmad, a Niko Partners senior elemzője szerint a kínai fejlesztők egyre nagyobb csapatokba ruháznak be, miközben a fejlesztési metódusaik és eszközeik is finomabbá és hatékonyabbá válnak, minden platformon és országban versenyképessé téve őket. Iparági források szerint a Microsoft egy dedikált csapatot állított össze az ígéretes kínai címek felkutatására, hogy időben felfedezze a "következő nagy dobást". Az Xbox-konzolok tulaja eddig főként nagynevű stúdiók címeivel töltötte meg előfizetéses játékszolgáltatásának kínálatát, de láthatóan egyre nyitottabb a független stúdiók irányába. Ráadásul az, hogy a redmondiak egyre több platformra terjesztik ki az előfizetést, vonzóbbá teheti a kínai fejlesztők szemében.

Az elmúlt években a kínai játékosok jellemzően importált címekkel játszottak, saját gyártású termékeik gyengébbek voltak, majd ahogy Kína is egyre nagyobb teret nyert a világpiacon, úgy a helyi stúdiók is egyre komolyabb befektetéseket kaptak. A trendet felgyorsította a helyi szabályozási környezet és az import korlátozása is, mindeközben Kína felszívott olyan szakembereket, akik korábban csúcskategóriás stúdiókban dolgoztak.

a címlapról

AI

10

Saját farkába haraphat az AI

2024. október 10. 13:22

A nagy nyelvi modellek elterjedése egyre csökkenti a nyilvános tudásmegosztást az online kérdezz-felelek platformokon, ezzel pedig megnehezítheti a jövőbeli modellek képzését.