Szerző: Koi Tamás

2022. augusztus 18. 08:45

Hiányos tájékoztatás miatt bírságolták a Digi-t

Elmarasztalta a Gazdasági Versenyhivatal a Digi Távközlési Kft-t egy csaknem két évvel ezelőtt indult ügyben, melynek most az új tulajdonos kénytelen vállalni a következményeit - igaz, a tulajdonosváltás már részben elég volt a büntetési tétel mérséklésére.

2020-ban szokatlan indokkal kezdeményezett vizsgálatot a Digi Távközlési Kft. gyakorlatával szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - a szervezet egy előfizetői panasz nyomán azt vizsgálta, jogszerű-e, hogy a szolgáltató nem közli az ügyfelekkel, hogy a leggyorsabb internetes díjcsomagok teljes kihasználásához megfelelő kliensoldali berendezések is szükségesek. 

A GVH vizsgálata a hivatal szerint azért indult, mert felmerült, hogy a Digi nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat a DIGInet 1000 elnevezésű, kizárólag FTTH hálózaton elérhető díjcsomaghoz kapcsolódó termináloldali műszaki feltételeket illetően. Az akkori indoklás szó szerint úgy szólt, hogy a 

cég valószínűsíthetően azt a benyomást kelti a fogyasztókban, hogy az optikai szálas, FTTH technológiával kiépített szolgáltatásra az internet-előfizetéssel minden további feltétel nélkül elérhetik a kínált (vagy legalább a garantált) sebességet. Ezek eléréséhez azonban a fogyasztók saját eszközeinek is meg kell felelnie meghatározott technikai követelményeknek, vezeték nélküli internetelérés esetén emellett olyan router beszerzése szükséges, amely képes a vállalt sebesség biztosítására. Így a vállalkozás feltételezhetően nem – vagy csak időszerűtlenül – tájékoztatja a fogyasztókat a döntésükhöz szükséges, jelentős információkról.

router_wan

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A GVH a vizsgálatot lezáró határozatában megállapította, hogy a távközlési szolgáltató a fent vázolt tevékenységével jogsértést követett el, ezért 190 millió forintos bírságot szabott ki a cégre. A döntés figyelembe vette, hogy a – tisztességtelen reklámgyakorlat óta tulajdonost váltó – cég új vezetése elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és vállalati megfelelési programjának fejlesztését vállalta a további hasonló, jogellenes gyakorlatok elkerüléséhez. A vállalkozás együttműködési lépései összesen 60%-os bírságcsökkentést eredményeztek - áll a GVH közleményében.

A Digi a fentiek alapján a szolgáltatás igénybevétele érdekében az előfizető rendelkezésére bocsátott eszköz kiválasztásánál véthetett hibát. A versenytársak (Magyar Telekom, Vodafone Magyarország) ugyanis olyan home gatewayt biztosítanak az előfizetőnek, melyek wifin és vezetékes csatlakozás esetén egyaránt képesek - ideális esetben - kiszolgálni a meghirdetett, illetve garantált sávszélességet, ám a Digi esetében ez sokáig nem volt magától értetődő, mivel az előfizetők részére a telepítéskor átadott eszközök csak a 2,4 GHz-es frekvenciasávban működtek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról