Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. június 22. 10:20

Megalakult a Metaverse Standards Forum

A metaverzummal foglalkozó Meta, Microsoft és más nagy tech cégek a Metaverse Standards Forum csoport égisze alatt szeretnének dolgozni a koncepció jövőbeli szabványain, de a résztvevők listájáról egyelőre hiányzik egy fontos szereplő: az Apple.

Ahogy egyre több technológiai vállalat ugrik be a virtuális és kiterjesztett valóság piacára, magával hozta az igényt, hogy egy szervezettebb csoport próbálja összefogni a különböző fejlesztések irányait egy nyílt együttműködés keretén belül, ennek céljából alakult meg a Metaverse Standards Forum, ami a jövőben az iparági szabványok kidolgozásának elősegítésén fog dolgozni. Nick Clegg, a Meta globális kapcsolatokért felelős vezetője szerint mivel ahogy az internet, úgy a metaverzum is egy határokon átívelő összekapcsolt rendszer lesz, így szintén szükség van szabványok, normák és szabályok kidolgozására. A nyílt szabványok persze nem jelentik azt, hogy a vállalatok a világhálóhoz hasonlóan összekapcsolt teret hoznak létre metaverzumként: egyszerűen megkönnyítik a fejlesztők dolgát, hogy ugyanazt a tartalmat több platformra is elkészíthessék, vagy hogy egyik szolgáltatásból a másikba exportálhassanak felhasználói adatokat.

Az ötlet mögé összesen 36 vállalat és szervezet, köztük a Meta, a Microsoft, az Adobe, az Epic Games, az Nvidia, a Sony és a Unity, illetve más szereplők csatlakoztak az űripar, a chipgyártás, vagy a játékipar területéről, ahogy a világháló nyílt szoftverszabványaiért felelős World Wide Web Consortium (W3) is – áll a csoport keddi közleményében, melynek tervei közt szerepel, hogy olyan gyakorlatias projektekre is fókuszál majd, mint a különféle hackathonok és a nyílt forráskódú eszközök fejlesztése. Az első találkozók júliusban fognak zajlani.

A Metaverse Standards Forumot a Khronos Group nonprofit konzorcium vezeti, ami AR/VR mellett mesterséges intelligenciával, gépi tanulással is foglalkozik. A Khronos 2016-ban már megpróbált egy szabványt felállítani VR API-k számára a hasonló nevű VR Standards Initiative-vel, amelyhez olyan cégek csatlakoztak, mint a Google és az Nvidia.

metaverzum

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A fórum résztvevői közt még nincs ott a listán a Roblox és a Niantic, illetve az olyan feltörekvő platformok, mint a The Sandbox, vagy a Decentraland. A nagy szereplők közül pedig az Apple, holott az elemzők szerint a cupertinóiak a metaverzum meghatározó szereplőjeként fognak berobbanni, amint végre megjelenik a régóta híresztelt kevertvalóság-headset

Az Apple nyilvánosan még nem jelentette be az AR-headsetet, és a metaverzumcsoport megalakulását sem kommentálta. Az eszköz bevezetésével a cupertinóiak közvetlenül a Meta versenytársaként indulnának a piacon, mely nagy forrásokat mozgósít annak érdekében, hogy megvalósítsa összekapcsolt virtuális világát. A korábban Facebookként ismert vállalat szintén dolgozik egy kevertvalóság-headseten „Cambria” kódnév alatt, ami a tervek szerint már idén kerül piacra kerülhet. Az iPhone-gyártónak korábban nagy szerepe volt az olyan webes szabványok megalkotásában, mint a HTML5, vagy a Pixarral közösen létrehozott „USDT” fájlformátum, ami a 3D-s képalkotás terén jelentett fontos előrelépést.

Neil Trevett az Nvidia chipgyártó vezetője, egyben a Metaverse Standards Forum elnöke a Reutersnek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy bármelyik céget szívesen látják köreikben, a fórum célja, hogy megkönnyítse a kommunikációt a különböző szabványügyi szervezetek és vállalatok közt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról