Szerző: Asztalos Olivér

2021. november 30. 12:01

Távozik a Twitter éléről az alapító Jack Dorsey

Otthagyja a Twitter elnök-vezérigazgatói székét, illetve az igazgatótanácsot is Jack Dorsey, a közösségi oldal egyik alapítója.

Dorsey nem részletezte a mögöttes motivációt, mindössze annyit közölt, hogy számos beszélgetést folytatott arról, hogy a Twittert mindenképpen az egyik alapítónak kell-e vezetni. "Sok szó esik arról, hogy mennyire fontos, hogy egy vállalatot az alapítók irányítsanak. Végső soron úgy vélem, hogy ez erősen korlátozó és egyetlen hibapontot jelent. Keményen dolgoztam azon, hogy ez a vállalat el tudjon szakadni az alapítástól és az alapítóktól" - mondta Dorsey.

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

Az egykori alapító helyét Parag Agrawal, a Twitter eddigi technikai igazgatója veszi át. Agrawal 2011 októbere óta dolgozik a Twitteren, és 2017-ben léptették elő technológiai igazgatóvá. Dolgozott a vállalat mesterséges intelligenciával kapcsolatos törekvésein, illetve ő vezette a Bluesky-t is, a decentralizált közösségi hálózati projektet, amelyet a Twitter 2019-ben indított el. Dorsey akkor azt mondta, hogy szándéka szerint a Twitter végül egy nyílt forráskódú Bluesky protokoll kliensévé válik. A projekt azóta is kutatási fázisban van.

jd_2

"Az igazgatótanács szigorúan mérlegelte az összes lehetőséget, és egyhangúlag nevezte ki Paragot" - írta Dorsey. "Már jó ideje ő volt a választásom, tekintve, hogy milyen mélyen ismeri a vállalatot és annak igényeit."

Lemondólevelében Dorsey azt is közölte, hogy a Twitter igazgatótanácsában betöltött pozíciójából is távozik, amikor 2022 közepén lejár a mandátuma. A jelenlegi elnök, Patrick Pichette ugyancsak lemond, bár ő továbbra is az igazgatótanács tagja marad. Bret Taylor, a Salesforce elnök-vezérigazgatója új elnökként csatlakozik az igazgatótanácshoz.

Vége a második körnek

A Twitter alapítása óta Dorsey kétszer töltötte be a vezérigazgatói posztot. Első megbízatása a vállalat alapításakor kezdődött, és alig több mint két évig tartott. Ezt követően 2015-ben tért vissza a Twitterhez, először ideiglenes vezérigazgatóként, majd néhány hónappal később már állandó jelleggel.

Dorsey vezetése alatt a közösségi oldal a korábbi 140-ről annak duplájára, 280-ra növelte a tweetek maximális karakterszámát. Ennek, illetve más fejlesztéseknek a hatása ugyanakkor nem hozott átütő eredményt a pénzügyi eredményekben. Bár a forgalom fokozatosan nőtt az elmúlt években, a nyereség végig alacsonyan maradt. Az idei harmadik negyedévben például 743 millió dolláros veszteséget könyvelt a Twitter, szemben az egy évvel korábbi 56 milliós profittal.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról

Hirdetés

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

2025. június 16. 08:06

Az AI technológiai és munkaerőpiaci hatásai az informatikában (2025) címmel érkezik az idei első kraftie meetup június 16-án.