:

Szerző: Koi Tamás

2021. március 19. 14:32

A PPF is tőzsdére viheti a toronycégét

Idén tavasszal döntés születhet a PPF csoporthoz tartozó telekommunikációs divízió, a PPF Telecom Group tulajdonában lévő infrastruktúracég kisebbségi tulajdonhányadának értékesítéséről. Azt üzlet a magyar piacot is érintheti, ahol a Cetin Hungary a Telenorból kivált mobilhálózati infrastruktúra felett rendelkezik.

Az európai mobiltávközlési infrastruktúra-piac tulajdonosi átrendeződései az elmúlt időszakban jelentősen felgyorsultak, így újabb cégek létrejövetele mellett egyes, régóta működő infrastruktúra-cégek komoly akvizíciós tevékenységbe kezdtek. A tulajdonosok az infrastruktúra szerepének felértékelődésével párhuzamosan igyekeznek módot találni arra, hogy pénzt csináljanak eszközeikből - ezt fontolgatja most a cseh milliárdos, Petr Kellner nevéhez fűződő PPF Csoport is, mely a Bloomberg értesülései szerint valamilyen formában értékesítené a tulajdonában lévő, Magyarországon is jelen lévő Cetin infrastruktúra-cég kisebbségi tulajdonhányadát.

Az ügynökségnek nyilatkozó, névtelenséget kérő forrás szerint Kellnerék jelenleg annak a lehetőségét vizsgálják, hogy az üzletrész értékesítése milyen formában, milyen partner(ek) részére történhet. A forrás szerint a tulajdonosok mintegy 6,7 milliárd euróra taksálják a négy kelet-európai piacon (Csehország, Magyarország, Bulgária, Szerbia) jelen lévő toronycéget, ez az összeg ugyanakkor a piaci körülményekhez és befektetői környezethez igazodva még változhat - vagyis az üzlet távolról sincs még kőbe vésve.

cetin_prague
a cetin prágai székháza (fotó: cetin)

A pénzügyi befektető ugyanakkor valamikor még a tavasszal dönthet arról, hogy az üzlet létrejöhet-e, illetve ha igen, akkor a tulajdonrészt egy vevőre ruházza át, vagy inkább a tőzsdei bevezetés mellett dönt - utóbbi lehetőséget a PPF a kezdetek óta felszínen tartotta.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A PPF-hez tartozó Cetin Csoport tavaly nyáron jött létre, amikor a cseh piacon 2015 óta működő leányvállalathoz csatlakozott a három, 2018-ban felvásárolt Telenor-leánycégből jogutódlással kivált toronycég (hazánkban ez a Cetin Hungary Zrt.). Magyarországon a helyi Cetin-leányvállalatnak egyébként már van kisebbségi tulajdonosa, a cég 25%-a ugyanis az állami kézben lévő Antenna Hungáriáé, mely egyben a Telenor Magyarország 25%-a felett is rendelkezik.

Az európai toronyinfrastruktúra-piacon az elmúlt egy évben élénk mozgások voltak tapasztalhatók, így egyebek mellett tavaly szervezte ki a Vodafone Csoport saját tornyait a Vantage Towers nevű toronycégbe, mely éppen a héten lépett tőzsdére Frankfurtban. A spanyol Cellnex pedig a múlt hónapban vásárolta fel a lengyel Polkomtel infrastruktúra-cégét 1,68 milliárd euróért cserébe. 

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.