Szerző: Koi Tamás

2021. február 11. 10:47

A Microsoft segíti a VW Csoport autóinak szoftverfrissítését

Újabb megállapodást kötött a világ legnagyobb autógyártójának számító Volkswagen Csoporttal, illetve annak szoftverfejlesztésért felelős leányvállalatával a Microsoft. A megállapodás révén az autógyártó az Azure platformot használja az önvezető járművekhez és különféle vezetéstámogató rendszerekhez készült szoftverek fejlesztéséhez, illetve a szoftverfrissítések terítéséhez is.

A Volkswagen Csoport (VAG) csütörtökön bejelentette, hogy hosszútávú megállapodást kötött a Microsofttal a cégcsoport gépjárműveihez készült, önvezető üzemmódot, illetve különféle vezetéstámogató rendszereket kiszolgáló szoftverkomponensek egységes platformon történő fejlesztéséről. A saját márkája mellett egyebek mellett az Audi, Porsche, Skoda, Seat, Bentley, Lamborghini és Bugatti márkák felett is rendelkező cégcsoport a lépéssel elsősorban az olyan, előremutató technológiákat implementáló gyártókkal kívánja felvenni e téren a versenyt, mint a Tesla.

A megállapodásra azután került sor, hogy a cégcsoport szoftveres fejlesztéseit néhány kínos fiaskó (pl. az ID.3 elektromos modell sorozatos szoftveres bugjai, melyek a megjelenést és a gyártást egyaránt hátráltatták) által kísérve külön leányvállalatba, a Car.Software-be szervezte ki az autók vezérléséért felelős szoftverkomponensek fejlesztését.

vwag_automated_driving_platform_microsoft_en

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Volkswagen ezzel bár a márkák részére nyitva hagyta a lehetőséget, hogy saját arculatukhoz igazítsák a felhasználói interfészt, a legfontosabb szoftverkomponensek azonban a jövőben közösek lesznek a cégcsoporthoz tartozó összes járműben. A gyártó jelentős forrást kíván biztosítani a jövőben erre a célra, így 2025-ig összesen 27 milliárd eurót költ a vállalat arra, hogy a házon belül fejlesztett szoftverkomponensek arányát a mostani 10%-ról 60%-ra növelje.

Ezeknek a komponenseknek a fejlesztése kerül a mostani megállapodás révén a Microsoft felhőjébe, illetve a Microsoft felhős platformja közvetlenül részt vesz majd a köztes szoftverfrissítések kiadásában, vagyis a vezeték nélküli frissítések (OTA) folyamatában.

A felek szerint ez a módszer lehetővé teszi a jövőben, hogy a megfelelő hardverekkel (szenzorok, kamerák stb.) gyárilag ellátott gépkocsik a folyamatos szoftverfejlesztésnek, illetve az újabb szoftverrevíziók kiadásának köszönhetően idővel új, (ön)vezetést támogató funkciókkal gyarapodjanak. 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról