Szerző: Hlács Ferenc

2021. január 22. 09:21

Mikrokontrollerrel állt elő a Raspberry Pi Foundation

A saját fejlesztésű RP2040 chip az új, Rasbperry Pi Pico fejlesztői lapkán kap helyet.

HIRDETÉS

Az egyetlen áramköri lapkára zsúfolt PC-k után most a saját fejlesztésű mikrokontrollerek területén is szerencsét próbál a Raspberry Pi Foundation: a szervezet bejelentette első mikrokontroller kategóriás termékét, a Raspberry Pi Picót, amely saját fejlesztésű RP2040 chipjére támaszkodik. Az eszközzel a szervezet a megszokott oktatási szegmens mellett olyan ipari felhasználási területekre is lő, amelyeknél fölöslegesen nagy lenne lenne egy hagyományos Raspberry Pi teljesítménye, fogyasztása (vagy épp ára), illetve ahol kifejezetten alacsony késleltetésű I/O-ra van szükség.

rpipico

A házon belül fejlesztett RP2040 chip, illetve a köré épülő Raspberry Pi Pico az ilyen igényeket hivatott kiszolgálni. A lapkában két ARM Cortex-M0+ mag dolgozik, 133 megahertzen, amelyekhez szintén a chipre ültetve 256 kilobájt RAM párosul. Az eszköz akár 16 megabájt, a chipen kívüli flash tárhelyet is támogat, DMA vezérlőt is kapott, továbbá két UART, illetve két SPI, szintén két I2C és egy USB 1.1 vezérlő is található rajta. Az eszköz 16 PWM csatornát kapott, illetve 30 GPIO tűt, amelyekből négy analóg adatbevitelre is alkalmas. Az eszközhöz a gyártó kiterjedt támogatást ígér, egyebek mellett teljes C SDK-val és Visual Studio Code integrációval. A chip továbbá MicroPythonnal is igába hajtható.

01:14
 

Raspberry Pi Pico: your new $4 microcontroller

Még több videó

Téli kuckózáshoz

Több 100 IT-előadás felvétele a HWSW Youtube csatornáján: csatlakozz!

Téli kuckózáshoz Több 100 IT-előadás felvétele a HWSW Youtube csatornáján: csatlakozz!

A Pico kiszerelés az RP2040 fentebb sorolt képességeit 2 megabájt flash memóriával, illetve egy tápáramkörrel is megtoldja, valamint értelemszerűen az I/O tűket is egyszerűbben elérhetővé teszi. Az eszközre egy nyomógomb is jutott, amely beviteli eszközként is bevethető, illetve ezzel kapcsolható be a Pico USB mass-storage módja, amelynek hála az eszközön futtatni kívánt kód frissítéséhez elég a fájlt a PC-hez tárolóként csatlakoztatott Picóra húzni.

Az új termékhez a szervezet részletes dokumentációt biztosít - de persze az új RP2040 chip nem csak a Rasbperry Pi Foundation saját eszközén tűnik fel, már egy sor partner bejelentette a lapkával felszerelt fejlesztői eszközeit, az Adafruittól az Arduinón és a Pimoronin át a Sparkfunig. A Rapsberry Pi Pico nettó 4 dolláros árcédulával már a napokban megvásárolható lesz a szervezet hivatalos viszonteladóinál, az év későbbi részében pedig az önálló RP2040 chip is elérhetővé válik.

a címlapról