Szerző: Hlács Ferenc

2020. július 10. 11:06

Rekordsebességgel terjed az Android 10

A rendszer elődjénél 28 százalékkal gyorsabban növeli részesedését az androidos telefonokon.

Kifejezetten tempósan jut el az Android 10 a felhasználókhoz - legalábbis androidos mércével nézve. A Google szerint a rendszert a tavaly szeptemberi rajtot követő öt hónapban összesen mintegy 100 millió készülékre telepítették, ami 28 százalékos előrelépést jelent a megelőző, 9-es főverzió tempójához képest.

A siker a keresőóriás blogposztja szerint több, az elmúlt években bevezetett képességnek is köszönhető, kezdve a Projetc Treble-lel: a 2017-ben bejelentett kezdeményezéssel a cég leválasztja az Android rendszert a telefon hardverével közvetlenül kommunikáló illesztőprogramok rétegétől. Az utóbbiakat kezelő gyártói implementáció, illetve az Android keretrendszere közé egy szabványos interfész kerül. Ennek köszönhetően a gyártóknak nem kell a szoftverfrissítésekkel feltétlenül megvárni a komponensszállítók saját driverfrissítéseit, az új verziót házon belül elkészíthetik és ki is adhatják.

android10stat

A gyorsabb terjeszkedésben a Project Mainline kezdeményezés is fontos szerepet játszott: a megoldással a keresőóriás bizonyos rendszerkomponenseket is a Play Store alá szervez ki, így azok a cég alkalmazásboltjából frissíthetők a mezei appokhoz hasonlóan. Az új, élesben Google Play System Updates néven rajtoló eljárásnak hála nem kell majd új rendszerfrissítésre várni egyes új funkciók, illetve biztonsági javítások beszerzéséhez, mint a Stagefright javítások vagy épp az OpenGL frissítések. Ezzel a gyártókra nehezedő frissítési kötelezettségek is enyhíthetők, ami szintén vonzóvá teheti számukra az Android 10-et.

Noha a Google kifejezetten büszke az Android 10 eredményeire, a rendszerverziók pontos megoszlását továbbra sem közli - az erre vonatkozó számok tavaly év végéig a cég fejlesztői oldalán követhetők voltak (noha frissítésükre időnként fél évet is várni kellett), 2020-ra azonban teljesen eltüntette azokat online felületéről a Google. A fejlesztők ugyanakkor az Android Studióból továbbra is előcsalhatják ezeket a statisztikákat, amelyeket az XDA Developers idén április közepén gyűjtött össze. Eszerint az androidos készülékek 31,3 százalékán futott Android 9 Pie, a második legelterjedtebb verzió pedig a 8.1-es Oreo vot, 14 százalékkal. A dobogó harmadik helyén 11.2 százalékkal továbbra is az Android 6.0 Marshmallow tartja magát, az Android 10 pedig a lista negyedik helyén áll, 8,2 százalékos piacrésszel - persze ez az utóbbi hónapokban már javulhatott.

a címlapról