Szerző: Hlács Ferenc

2019. szeptember 4. 10:25

Elrajtolt az Android 10

A Pixel készülékre már elérhető a számos újdonságot ígérő, és új nevezéktan alatt érkező friss rendszer, noha a telepítés nem problémamentes.

A béták sora után végre megérkezett az Android legújabb főverziója, az Android 10, amelynek kiadását a Google a mai nappal meg is kezdte a Pixel készülékekre. Ahogy a vállalat már korábban elárulta, az új kiadással elköszön a rendszer hajnala óta használt, desszertekre építő nevezéktantól, egyszerűen a verziószámot tartja csak meg a rendszer nevében. A frissítésre tehát szokás szerint a Pixel okostelefonok tulajdonosai számíthatnak először, beleértve az eszközök három éve debütált első generációs modelljeit is. Az elmúlt hónapokban sorban bemutatkozott bétákból már jó képet kaphattunk a rendszer várható képességeiről, amelyeket a napokban már lehetőség lesz élesben, stabil kiadásban is kipróbálni.

Jön a várva várt sötét üzemmód és a gesztusok

Kapcsolódó blogposztjában a vállalat több fontos újítást is kiemel, mint a régóta várt sötét megjelenítési téma, amellyel igény szerint rendszerszinten, vagy akár csak a kiválasztott Googel-alkalmazásoknál kapcsolható be a sötét háttér és megjelenés. Utóbbi az OLED kijelzővel szerelt modelleknél nem csak felhasználó szemével lehet barátságosabb, főleg sötétben, de az akkut is jobban kíméli. A Google ígérete szerint a sötét üzemmód rövidesen a cég minden alkalmazásában elérhető lesz, a Mapstől a Play Store-ig.

00:55
 

Android Q: Dark Theme is here

Még több videó

Egy másik fontos újítás a gesztusalapú navigáció, amelynél a klasszikus navigációs sáv ikonjait váltják le különböző kézmozdulatok. Az új fajta navigációt bekapcsolva a home gomb funkcióját a kijelző aljáról felfelé húzva érhetjük el, míg a visszalépéshez a panel bármely oldaláról befelé kell söpörni. Az appok közötti váltáshoz a home-hoz hasonlóan a kijelző aljáról felfelé mutató gesztust vethetjük be, a mozdulat végén nyomva tartva a kijelzőt, majd a megjelenő alkalmazások között, a kijelzőt továbbra is érintve, jobbra és balra navigálhatunk. A multitasking felületet hasonlóan érhetjük el, a felfelé húzás végén még egy pillanatig nyomva tartva a panelt. A Google Assistant a kijelző valamelyik alsó sarkába lehúzva indítható el.

Hasonló koncepciót már több gyártótól is láthattunk, a Huawei már tavaly szinte a fentiekkel teljesen megegyező gesztusvezérlést tett elérhetővé eszközein. A Google blogposztjában egészen addig merészkedik, hogy aki egyszer átvált a gesztusalapú navigációra, nem akar majd a klasszikus navigációs sávra visszaváltani - ezt pedig a Huawei eszközökön szerzett tapasztalatok alapján mi is megerősíthetjük. A gesztusvezérléssel a leggyakrabban használt, visszalépés funkcióért nem kell többé a panel aljára nyújtózkodni, az ráadásul bármelyik kézzel kényelmesen használható, az alsó sáv eltűnése továbbá több hasznos kijelzőterületet is ad a felhasználónak.

andr1001

Szintén fontos újítás a Smart Reply funkció kibővítése, amellyel a beérkező üzenetekben kapott hivatkozásokra már lehetőség van már az értesítési sávból egy kattintással elnavigálni, legyen az YouTube videó vagy épp egy cím a Google Mapsben. A Smart Reply a Google szerint valamennyi nagy üzenetküldő alkalmazást támogatja, és a fenti linkmegnyitáson túl természetesen gyors, előre felajánlott, gépi tanulással generált válaszok is küldhetők vele, ahogy azt többek között a Gmail alkalmazásban is megszokhattuk. A Live Caption is kifejezetten érdekes újdonság, noha az első körben (még az ősz folyamán) a várhatóan csak a Pixel felhasználóknál kapcsol majd be. A megoldással automatikusan feliratozhatók a különböző podcastok vagy videók, a Google szerint bármilyen alkalmazásban, beleértve a felhasználó által rögzített tartalmakat is.

A biztonsági kontroll a felhasználóhoz, a frissítések a Google-höz kerülnek

Az Android 10-ben a Google a biztonsági és adatvédelmi funkciókra is kiemelt hangsúlyt fektet, a helyadatok megosztására vonatkozó engedély például az egyes alkalmazásoknál már korlátozható arra az időre, amíg a felhasználó azokat aktívan használja, és figyelmeztetések is beállíthatók arra az esetre, ha egy épp nem használt app próbál hozzáférni a helyadatokhoz, amelynek aztán korlátozható is a hozzáférése. A beállítások menü Privacy menüpontját is egységesíti a vállalat, a könnyebb kezelhetőség végett. Mindezek mellett a TLS 1.3 és WPA3 biztonsági protokollok támogatása is megérkezik a rendszerre, illetve a biometrikus azonosításhoz használt API is frissül.

andr00

Az új főverzióval a Google Project Mainline kezdeményezése is beérik: a megoldással a keresőóriás bizonyos rendszerkomponenseket is a Play Store alá szervez ki, így azok a cég alkalmazásboltjából frissíthetők a mezei appokhoz hasonlóan. Az új, élesben Google Play System Updates néven rajtoló eljárásnak hála nem kell majd új rendszerfrissítésre várni egyes új funkciók, illetve biztonsági javítások beszerzéséhez, mint a Stagefright javítások vagy épp az OpenGL frissítések. Miután a Google Play System Updates támogatása az Android 10-zel érkező telefonokon kötelező, a Google végre jelentős részben függetleníti a frissítéseket a gyártóktól, ami az iparág egyik komoly problémáján enyhíthet.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ahogy manapság valamennyi platformon, Androidon is egyre nagyobb fókuszt kapnak az életmódjavító funkciók, a Family Link például már minden Android 9-et és 10-et futtató eszközön ott van. Utóbbival a szülők kapnak egy sor eszközt gyermekeik készülékhasználatának szabályozására, a napi bekapcsolt kijelzőidő megadásától az egyes appokban töltött idő korlátozásán át egészen a lefekvésidő megadásáig, de ellenőrizhetik is vele, hogy a gyerekek milyen appokat telepítenek a készülékeikre. Ugyancsak a "digitális jólét" ernyője alá érkezik a Focus üzemmód, amellyel megadott időre elnémíthatók a zavaró appok értesítései - igaz, ez utóbbi egyelőre funkció megtartja a béta címkét.

googfold

Az Android 10 mindezek mellett még kismillió kisebb-nagyobb változást hoz, beleértve a hajtogatható kijelzőkkel szerelt okostelefonokhoz kiterjedt támogatását is, több kijelzős megjelenítéssel és a gyors kijelzőváltással - noha egyelőre erősen kérdéses, mikor láthatunk végre ilyen modellt a boltok polcain.

A Pixel okostelefonok tulajdonosai már el is kezdték telepíteni az új rendszert - noha az első tapasztalatok nem túl biztatók. Egyre több felhasználó számol be róla, hogy a telepítés során a rendszer megakad a boot képernyőnél - van akinél fél órát időzött itt a telefon, de egyesek az Android Central szerint hat óra várakozásról is beszámoltak. A jelenség nem korlátozik valamely Pixel generációra, látszólag az első, második és harmadik generációs, illetve a Pixel 3a modelleket egyaránt érinti. Biztos megoldás egyelőre nincs a problémára, a felhasználók lehetőségei jelenleg kimerülnek abban, hogy visszaállítják a készüléket Android 9-re, majd újra megkísérlik az OTA frissítést - vagy manuálisan telepítik az Android 10-et.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról