Szerző: Hlács Ferenc

2020. június 11. 10:51

Megérkezett az Android 11 nyilvános bétája

Az új rendszer több kényelmi és biztonsági újítással jön, igaz egyelőre csak a Pixel telefonokra.

A Google már májusban bejelentette, hogy az eredeti menetrendhez képest egy hónapos csúszással adja ki az Android 11 publikus bétáját, miután a cégnek a koronavírus-járvány miatt új munkarendre kellett berendezkednie - a június 3-ra ígért megjelenés azonban végül egy újabb hetet csúszott, az Egyesült Államok számos városában aktívan zajló, a rendőri erőszak elleni tüntetések miatt. Tegnap azonban végre tényleg befutott az új rendszer béta kiadása, számos hasznos adatvédelmi és kényelmi funkcióval.

ÖSSZESZEDETTEBB ÜZENETEK

Az újdonságok listáját a Google az üzenetküldő appok megregulázásával kezdi, azok az értesítési sávban már dedikált helyet kapnak, így a különböző platformokon zajló beszélgetések egy helyen követhetők. Az egyes chatek ráadásul fontosként is megjelölhetők, ilyenkor a rendszer külön kiemeli az azok értesítéseit, az always-on kijelzőkön, illetve Ne Zavarj módban is.

a11b01

A már jó ideje belengetett, már az Android 10 bétáiban is feltűnt Bubbles funkció is megérkezik a chatekhez, utóbbi a lényegében a Facebook chatfejeiről ismert működést viszi tovább valamennyi üzenetküldő alkalmazásba.

LEGYEN KÉZNÉL A TÁVKAPCSOLÓ

Az Android 11-gyel a vállalat a különféle okoseszközök, okosotthon-kiegészítők vezérlését is egyszerűbbé teszi, azokat a bekapcsológomb nyomva tartásával előhívható menübe rendezi, legyen szó az okostermosztátok vezérlőiről vagy épp az okosizzók virtuális kapcsolóiról. Az új rendszerben ezek így külön appok megnyitása nélkül elérhetők - de a vállalat más funkciókat is költöztet az új gyorsmenübe, az egyféle mobiltárca-felületként is működik, amelyből a különböző fizetési megoldások, illetve adott eseten akár az utazásokhoz szükséges beszállókártyák is könnyen hozzáférhetők.

a11b02

Online, 24 órás, haladó Kubernetes képzést indít a HWSW!

A 8 alkalmas tanfolyamra most early bird kedvezménnyel lehet jelentkezni! A képzéshez 2in1 akció keretében 24 órás alapozó képzés is elérhető!

Online, 24 órás, haladó Kubernetes képzést indít a HWSW! A 8 alkalmas tanfolyamra most early bird kedvezménnyel lehet jelentkezni! A képzéshez 2in1 akció keretében 24 órás alapozó képzés is elérhető!

A médiavezérlés is átalakul, az értesítési sávban megjelenő lejátszópanelen már dedikált gombot kapnak az aktuális hangeszközök, legyen szó csatlakoztatott vezeték nélküli fülhallgatóról vagy akár a közelben lévő okoshangszórókról, amelyek között a váltogatás is gördülékenyebbé válik.

EGYSZERI ENGEDÉLYEK

Adatvédelmi oldalról is erősít az új kiadás, kezdve az egyszeri alkalmazásengedélyek bevezetésével, amelyekkel az appoknak lehetőség van csak az adott munkamenetre megadni a kért hozzáféréseket. A rendszer továbbá az olyan alkalmazásoknál, amelyeket a felhasználó már hosszú ideje nem használt, automatikusan visszavonja a korábban megadott engedélyeket, amelyeket aztán az app következő megnyitásakor lehet ismét kiosztani.

a11b03

Az Android 11 nyilvános bétája már elérhető a második generációs és annál újabb Pixel okostelefonokra, a következő hetekben pedig várhatóan tovább bővül majd a támogatott készülékek listája.

Szerkesztőségi csapatunkba padavanokat keresünk, akik hozzánk hasonló elveket vallanak a tájékoztatásról és nyitottak az éles kiképzésre.

a címlapról

Hirdetés

Online, 24 órás, haladó Kubernetes képzést indítunk, most early bird kedvezménnyel!

2021. július 31. 11:00

A 8 alkalmas tanfolyam tökéletes választás lehet azoknak a szakembereknek, akik teszt jelleggel már használnak Kubernetest és általános ismeretekkel is rendelkeznek, de vagy nem a mindennapok szintjén, vagy éles környezetbeli elvárások nélkül. A képzéshez most 2in1 akció keretében 24 órás alapozó képzés is elérhető!