Szerző: Koi Tamás

2020. június 9. 10:05

Leáll az arcfelismerő technológiákkal az IBM

Nem fejleszt, gyárt és kínál eladásra több arcfelsimerő technológiát az IBM, közölte a cég első embere hétfőn egy több kongresszusi képviselőnek címzett nyílt levélben.

Bár a piac ismert okokból felívelőben van, mégis befejezi az IBM a különféle arcfelismerét támogató technológiák fejlesztését és gyártását - közölte a cég új vezérigazgatója egy több kongresszusi képviselőnek címzett nyílt levelében hétfőn. A döntés részeként a technológiai óriás a jövőben nem biztosít semmilyen szoftveres algoritmust, mely AI segítségével végzi tömegek megfigyelését és (faji alapú) profilozását, illetve határozottan ellenzi ezen technológiai megoldások kiterjedt használatát - áll a levélben.

Arvind Krishna, aki idén áprilisban vette át a kormányt az IBM-nél, nem részletezte a levélben, hogy a cég pontosan mikor és milyen formában lép ki a megfigyelőrendszerek és technológiák piacáról. A cégvezető szerint ugyanakkor most érkezett el az idő arra, hogy nemzeti párbeszéd kezdődjön arról, hogy ezeket az eszközöket hogyan használják a jövőben a helyi rendvédelmi szervek.

facial_recognition

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Krishna nyilvánvalóan a néhány héttel ezelőtt egy brutális minneapolisi rendőri túlkapás következtében elhunyt fekete férfi, George Floyd halála kapcsán kibontakozó országos szintű tüntetéshullámra és zavargásokra utalt ezzel. A cégvezér egyben arra kérte a képviselőket, hogy a hasonló túlkapások megelőzése érdekében hozzanak olyan intézkedéseket, melyek a rendőrséget elszámoltathatóvá teszik ilyen esetekben is, valamint garantálják, hogy a megfigyelőrendszereknél alkalmazott technológiák, különösen az AI-alapú elemzőszoftverek minden tekintetben az egyenlőség elve alapján működjenek.

Az IBM-nél ezzel együtt nem feltétlenül a Floyd-eset miatt született a fenti döntés, mely a cég belsős forrásai szerint már hónapokkal ezelőtt érlelődött, az amerikai zavargások csupán felgyorsították a döntési folyamatot. Helyi médiabeszámolók szerint az IBM-nél az arcfelismeréshez kötődő technológiák értékesítés egyébként minimálisan járult csak hozzá a cég árbevételéhez, a multicég kiállása az arcfelismerő technológiákkal szemben azonban ezzel együtt is komoly üzenet a piacnak - már ami Amerikát és Európát illeti.

Ázsiában - legfőképpen Kínában, a világ legnagyobb megfigyelőállamában - az arcfelismerő megoldások piaca eközben virágzik, egyes technológiákat a COVID-19 járványhelyzet idején olyannyira tökélyre fejlesztettek, hogy képessé váltak a megfigyelőrendszerek a maszkokat viselő embereket is nagy biztonsággal felismerni, profilozni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról