Szerző: Koi Tamás

2020. június 2. 09:42

Több ezer dolgozó kerülhet utcára az IBM-nél

Több ezer munkavállalót küldhet el a következő hónapokban az IBM, mely egyike azon, alapvetően a felhőalapú megoldások piacán érdekelt globális multiknak, melyet kedvezőtlenül érint a koronavírus világjárványt kísérő recesszió.

Több ezer amerikai munkavállalójától válik meg a következő hónapokban az IBM, melynek új vezérigazgatója, a kormányt idén áprilisban átvevő veterán, Arvind Krishna tovább folytatva elődeinek tradícióját nem közöl részleteket a leépítések léptékéről. A helyi sajtónak nyilatkozó, elbocsátott IBM-dolgozók ugyanakkor arról számolnak be, hogy több ezer munkavállalót érint a legújabb létszámcsökkentési intézkedés, melyet máris az évtized leépítésének neveznek a cégnél.

A globálisan mintegy 350 ezer munkavállalót foglalkoztató IBM soha nem hitt a transzparenciában, már ha a kollektíva létszámának változásáról kellett nyilatkozni. A több mint százéves vállalat ez alól mindössze egyszer, 1993-ban tett kivételt, amikor az akkori vezérigazgató, Lou Gerstner bejelentette a multi mindeddig legnagyobb létszámleépítését, melynek során 60 ezer munkavállalót küldtek el a cégtől. A transzparencia akkor rendkívül negatív sajtóvisszhanggal járt, jelentősen rontotta a dolgozói morált, illetve óriási összegeket volt kénytelen munkaügyi perekre költeni a cég.

ibmibm

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Az IBM számára a hazai munkaerő létszámának csökkentése ráadásul többszörösen is szenzitív lépés a jelenlegi helyzetben. Mióta a cég a munkaerő-piacukat tekintve jelentős mértékben az olcsóbb országokra támaszkodik, komoly nyomás nehezedik rá az amerikai munkahelyek védelmét zászlajára tűző Trump-adminisztráció felől. Az új koronavírus járvány miatt utcára kerülő alkalmazottak ráadásul most fokozottan ki vannak szolgáltatva, ezt belátva az IBM jövő júniusig gondoskodik róla, hogy az érintett dolgozók egészségügyi ellátására vonatkozó biztosítás fedezve legyen.

A különböző nyilvános, és nem publikus fórumokon megosztott ex- és jelenlegi IBM-dolgozók szerint legalább húszezer ember kerülhet utcára a mostani leépítési hullámban a cégnél. A vezetés így megtizedeli többek közt az egykor az IBM egyik legpatinásabb megoldását, a Watson Health-szet fejlesztő csapat létszámát, de a leépítési hullám a teljes Watson-üzletágon belül szed áldozatokat. 

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról