:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. május 8. 12:45

Titkosítási megoldásokat fejlesztő céget vesz a Zoom

A Keybase felvásárlásával a cég a videochatek végpontok közötti titkosításának ágyaz meg.

Az elmúlt hetekben gőzerővel igyekezett javítani szolgáltatása védelmén a a Zoom, miután a videokonferencia alkalmazásban az év első felében sorozatosan bukkantak fel a biztonsági problémák - és a cég kommunikációja is félrevezető volt. A vállalat most felvásárlással erősítené biztonsági kompetenciáit: mint bejelentette, bekebelezi a titkosítási megoldások fejlesztésével foglalkozó Keybase startupot. A 2014-ben alapított Keybase titkosított üzenetküldő és fájlmegosztó szolgáltatást is fejlesztett, így tapasztalatai kifejezetten hasznosak lehetnek a videomeeting-platform számára.

A felvásárlás lezárultát követően a Keybase fejlesztői a végpontok közötti titkosítás beépítésén dolgoznak majd a Zoom videochat szolgáltatásába - a vállalat már korábban is hasonló képességekkel hirdette termékét, azonban mint kiderült, kommunikációjában erősen félreértelmezte a fogalmat. A cég weboldalán, biztonsági white paperében és magában az alkalmazásban is azt állította, az online meetingek végpontok közötti titkosítással biztosíthatók, valójában azonban szó sem volt hasonló védelemről. Mint kiderült, a szolgáltatás TCP és UDP protokollokra támaszkodnak, előbbi a HTTPS felületekről ismerős TLS titkosítással, utóbbi pedig AES kulcsra építő védelemmel, amelyet ugyancsak TLS kapcsolaton keresztül kommunikál.

zoomhq

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A kapcsolat tehát bár rendelkezik titkosítással, lényeges különbség az end-to-end megoldásokkal szemben, hogy maga a Zoom továbbra is hozzáférhet a videohívások anyagához. A Zoom szerint mikor end-to-end titkosításról beszélt, az alatt valójában a "Zoom végpontok" közötti titkosítást érti - és szervereit is ilyen végpontnak tekinti. Meglehetősen egyedi értelmezésről volt tehát szó, amely a felhasználókat garantáltan félrevezette. Jelenleg a Zoom egyetlen valódi end-to-end titkosítást élvező szolgáltatása a szöveges chat. A videohívásokhoz a cég továbbra is hozzáfér, illetve ennek megfelelően, például hatóság megkeresésre ki is tudja adni azok anyagát.

A későbbiekben ugyanakkor a vállalat a Keybase segítségével valódi end-to-end titkosítás bevezetését tervezi, legalábbis a fizetős fiókok számára. Arról a cég egyelőre nem beszélt, hogy a funkció érkezése tervei szerint mikorra várható, illetve egyelőre az sem dőlt el, mi lesz a Keybase létező termékeivel az ismeretlen összegű felvásárlást követően.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.