Szerző: Habók Lilla

2020. január 6. 09:16

Magyar sikerek a Global Startup Awards versenyen

Két fontos díjat is magyar startupok hoztak el a 2019 év végén tartott Global Startup Awards versenyről: a legjobb új startup és az év startupja is hazai cég lett.

Két magyar győzelem is született a 2019 decemberében tartott Global Startup Awards-on, amely a 2017-ben és 2018-ban tartott régiós nyerteseket mérte össze egymással a meghívásos alapú versenyen. Végül Magyarországról a látássérülteket segítő EVA és a rákkutatást végző Turbine.AI is díjjal tért haza a versenynek helyt adó Kínából, a világ legnagyobb független startup megmérettetéséről.

Hazánk startupjai évek óta a Central European Startup Awards (CESA) régiós fordulójában mérhetik össze magukat 9 másik közép-európai országgal, és szerezhetik meg a jogosítványt a nemzetközi döntőre, ahogy 2017-ben és 2018-ban az EVA és a Turbine.AI is tette. A globális versenyen pedig a CESA legjobbjai mellett az északi, a közép-kelet-európai, a dél-afrikai és a dél-kelet-ázsiai startupok válogatott nyertesei is megmérettetik maguk, így összesen 40 ország legjobb startupjai közt.

Magyar sikereső

Az EVA vagyis az Extended Visual Assistant fejlesztői a legjobb új startup címet nyerték el a rangos nemzetközi versenyen. A csapat egy olyan okosszemüvegen dolgozik már 2015 óta, mely a szemüvegbe beépített kamera és a mesterséges látás segítségével képes navigálni a vakokat és gyengén látókat, miközben a szárakon elhelyezett hangszórókon keresztül közvetíti az információkat a fülükbe. Az EVA terméke felismer tárgyakat, szövegeket és jeleket is, azaz ahogy a cég bemutatóban szerepel, az okosszemüveg kiterjesztett valóságot jelent a füleknek. Így a szemüveg segít a kültéri és beltéri közlekedésben, de ezenkívül szövegek hangos felolvasására is képes, ami például az időskori gyengén látókat is kisegíti sok helyzetben.

gsa_turbine

A HWSW rendezvényeiről is ismert Turbine.AI pedig a Global Startup Awards-ról az év startupja címet hozta haza. A csapat eredetileg a rákkutatást tűzte ki célként, melynek során szimulált sejteket készít, majd gépi tanuló algoritmusok segítségével szimulációk milliárdjainak eredményeiből igyekszik használható, általános következtetéseket levonni. A kezdetben technológiai szolgáltatást nyújtó cég viszont mostanában alakul át saját gyógyszereket is tervező gyógyszercéggé.

A Turbine továbbra sem a gyógyszergyártás teljes folyamatát fogja elvégezni, de meglátásuk szerint jobb alkupozícióból indulnak más gyógyszeripari vállalatoknál, ha a nevük szerepel a szabadalmakon. Az elmúlt időszakban tehát a cég a technológiai csapat mellett egy gyógyszerkutató csapat kiépítésén dolgozott, amelyhez a londoni Delin Ventures-től tavaly novemberben 3 millió eurós befektetést is kapott.

Jövőformáló startup kategóriában egyébként szintén egy bioinformatikai cég nyerte el a globális díjat. A svéd Cellink az első biotintával foglalkozó cég volt a világon, amely képes emberi szerveket és szöveteket is nyomtatni, egyelőre kutatások céljából - nem emberi beültetésre, bár ez a hosszútávú terv. A tintába a cég emberi sejteket és tengeri algát is kever, hogy a speciális nyomtatóval ki lehessen nyomtatni a partnere által megrendelt testrészt, mint például fület. A módszerrel a startup képes elérni, hogy a kutatók a gyógyászati és kozmetikai termékek fejlesztése közben kevesebb állatkísérletet végezzenek. A jövöalakító szándéka a Cellinknek viszont ennél is nyilván nagyobb, mivel az egész orvoslást szeretné átalakítani.

A Global Startup Awards célja egyébként nyertesek kihirdetése mellett egy válogatott közösség kiépítése is, ahol a legjobb startupok megismerhetik egymást, és közösen dolgozhatnak a startupokat érintő kihívásokon és feladatokon, vagy akár a résztvevők kiépítetnek egymással is partnerségeket. A régiós megmérettetés, a CESA 2019-es díjazottjai majd a következő GSA-ra kaphatnak meghívást, amelyek közt szintén szerepeltek magyar startupok. A egészségtechnológiai startup címet a jelnyelv szöveggé alakításával foglalkozó Signall hozta haza a Bukarestben tartott fordulóból, a legjobb okosváros startup a parkolást mobilappal támogató Parkl lett, míg a legjobb új startup címet 2019-ben is egy magyar induló, a digitális szerződéskötést segítő Trustchain lett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról