Szerző: Hlács Ferenc

2019. október 17. 12:00:00

A Google Clips és a Datally is nyugdíjba vonul

A gépi tanulással felturbózott kamerától és az adathasználat-figyelő apptól is búcsúzik a cég.

Két újabb Google termék végezte a süllyesztőben, a vállalat Clips kamerája, illetve a Datally adatforgalom spóroló alkalmazás is nyugdíjba vonul. A két megoldást a Google csendben vezette ki, a Datally egyszerűen eltűnt a Play Store-ból, a Clips pedig a keresőóriás online boltjából távozott.

A kamerát a vállalat még 2017-ben jelentette be: a széles látószögű eszközzel a cég kifejezetten érdekes koncepciót vázolt fel, azt a felhasználónak elég volt otthon egy kiválasztott helyre letenni, a készülék pedig másodpercenként 15 képet rögzítve dokumentálta környezetét, gépi tanulással eldöntve, hogy pontosan mely eseményeket érdemes megörökíteni. A telefonnal párosítható eszköz tartalmai videóként vagy GIF-ként is menthetők voltak, illetve egy-egy állóképet is kiválaszthattak a felhasználók a sorozatokból.

googclips

Az elképzelés azonban úgy tűnik a vásárlók körében nem igazán talált táptalajra, amiben jó eséllyel az egyszerű kütyü aránylag borsos, nettó 250 dolláros árcédulája is szerepet játszott. A mára javarészt feledésbe merült kamerát a cég most különösebb felhajtás nélkül vezette ki termékei közül, a lépéshez semmilyen kommentárt nem fűzött, így egyelőre arrólsincs információ, hogy a jelenleg használatban lévő termékekhez biztosít-e a cég további frissítéseket, és ha igen meddig. A Clips tulajdonosoknak mindenesetre érdemes felkészülni, hogy a vállalat jó eséllyel rövidesen teljesen sorsára hagyja az eszközt.

Éles a HWSW mobile! programja (x) A legnagyobb hazai digitális termékfejlesztési konferencia 5 szekcióval, 90 előadóval, dedikált workshop nappal várja a látogatókat.

Hasonló sorsra jutott a szintén 2017-ben megjelent Datally app is, amelyet a Google a Play Store-ból a napokban törölt. Az elsősorban a fejlődő piacokat célzó alkalmazással a felhasznált adatforgalom havi, napi, heti és egy órás bontásban is megtekinthető volt, illetve személyre szabott ajánlásokkal segített a felhasználónak visszafogni a mobilos adatfogyasztást. Az app emellett egy Data Saver funkcióval is kiegészült, amelyet bekapcsolva blokkolta a háttérben futó alkalmazásokat.

A Datally nyugdíjazását az Android Police szúrta ki, hozzátéve, hogy azoknál a felhasználóknál, akik telepítették az appot, az továbbra is aktív, noha arra figyelmeztet, hogy az Android 10-zel már nem kompatibilis - ezzel a maradék kételyeket is eloszlatva az alkalmazás későbbi sorsa kapcsán.

a címlapról

Hirdetés

Éles a HWSW mobile! programja

2019. november 12. 16:25

A legnagyobb hazai digitális termékfejlesztési konferencia 5 szekcióval, 90 előadóval, dedikált workshop nappal várja a látogatókat.