Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Hivatalos: 7,5 milliárdért a Microsofté a GitHub

Gálffy Csaba, 2018. június 04. 10:30

Megérkezett a hivatalos bejelentés, a Microsoft szerezte meg a GitHubot. Töretlenül folyik a fejlesztők megkörnyékezése.

Sok milliárd dolláros felvásárlást jelenthet be ma vagy a héten a Microsoft: belsős források szerint a vállalat felvásárolja a GitHubot. A GitHub az elmúlt években a nyílt forráskódú közösség egyik legfontosabb helyszínévé vált, annak ellenére hogy a cég "mindössze" egy centralizált, privát Git-hoszting szolgáltatást nyújt - vagyis verziókezelési és kódtár funkciókat kínál fejlesztők számára. A Linux-guru Linus Torvalds által kitalált (és mások által továbbvitt) Git azonban pont a GitHubon tudott kiteljesedni és vált az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb fejlesztői eszközévé.

"A legjobb fejlesztői platform"

Nem is kell ennél több érv a Microsoft számára a felvásárlás mellett: a Nadella-féle Microsoft egyik kimondott célkitűzése, hogy a legjobb eszközöket, szolgáltatásokat és platformokat adja a fejlesztők kezébe. Ezek pedig nem csak üres szavak, a Microsoft bizonyította, hogy komolyan gondolja ezt, és az sem akadály, ha ehhez mások technológiáját kell igénybe venni: az Electron/Chrome-alapú Visual Studio Code, a Windows Subsystem for Linux, a Google-lal közösen fejlesztett TypeScript mind-mind arra utalnak, hogy a cég nagyon aktívan keresi a fejlesztők kegyeit, fejlesszenek azok webre, mobilos platformokra vagy épp a felhős backendekre.

Mapping_collaborative_software_on_GitHub

A fenti törekvésnek logikus következő lépcsője, hogy a cég szerezze meg azt a fejlesztői kollaborációs platformot, amelyet tényleg tömegek használnak. A GitHub pedig ilyen: a tavaly márciusi adat szerint 26 millió regisztrált felhasználója van a szolgáltatásnak, a GitHub-profil pedig ma már bármilyen CV-nél többet mond egy fejlesztő kompetenciájáról és tapasztalatáról. Nincs miért ragozni, a GitHub mára jelenséggé vált, amelynek nincs ma párja.

Jókor jön a pénz

A fentiekkel párhuzamosan azonban a GitHub bizniszként nem nagy sikertörténet. A privát kézben lévő vállalat (10 évesen lehet még startupnak becézni?) egy ideje tervezi a tőzsdei rajtot, azonban érdemi profitot eddig nem tudott termelni. A Bloomberg adatai szerint a cég 2016 három negyedévében 66 millió dolláros veszteséget termelt 98 millió dolláros bevétel mellett. A GitHub eddig három körben mintegy 350 millió dollár kockázati tőkét vont be, az utolsó, 251 millió dolláros kör mintegy 2 milliárd dollárra értékelte a céget 2015-ben. A nyilvános információk szerint a szavazati jogok többsége Wanstrath kezében vannak, így ő egy személyben dönthet a cég sorsáról.

A házon belüli problémákat jól jelzi, hogy az társalapító-vezérigazgató Chris Wanstrath tavaly áprilisban lemondott, utódját a cég élére azonban azóta sem sikerült megtalálni. A hírek szerint a Microsoft és a GitHub között évek óta folyt a beszélgetés egy potenciális felvásárlásról, ezek az elmúlt hetekben váltak intenzívvé. A Bloomberg szerint a GitHub-befektetők preferálták a felvásárlást az IPO-val szemben. Ez logikus, a cég szerény pénzügyi teljesítménye a tőzsdén nem tett volna sokat hozzá az értékeléshez, míg a Microsoft számára sokkal fontosabb a GitHub körül kialakult fejlesztői közösség.

Tudja a Microsoft menedzselni?

A várhatóan sokmilliárdos felvásárlással kapcsolatban mindenkinek egy kérdése van: tönkreteszi-e az új tulajdonos a GitHubot? Ezt egyáltalán nem egyszerű megítélni, a Nadella-éra felvásárlásai sem mind bizonyultak sikertörténetnek, sőt. A Windows Mobile kidőlése után a cég mobilfejlesztőket vásárolt (Wunderlost, SwiftKey, Sunrise, Acompli), ezek adták volna az új generációs Microsoft alkalmazások gerincét, de csak egy középszerű Outlook-klienst tudtak kiizzadni magukból, a zseniális csapatok nagy része pedig már régen elszivárgott.

A LinkedIn-felvásárlás sem egyértelmű siker egyelőre - legalábbis ami a felhasználói élményt érinti. A mobilalkalmazások (rossz értelemben vett) retró kinézete, az agresszív reklámok és automatikusan induló videók, a felhasználói adatok megdöbbentő monetizálása (például a LinkedIn Sales Navigatorral) igencsak aggasztó utat mutatnak. A felvásárlás ettől függetlenül hosszú távon még nyereséges is lehet, ez azonban az oldalt használókat valószínűleg kevésbé vigasztalja. És vannak persze kimondott sikerek is. A Minecraftot fejlesztő Mojang a felvásárlás után is folytatta virágzását és korábban nem látott magasságokat tudott elérni, illetve a Xamarin és a HockeyApp is egészséges fejlődést tud maga mögött.

A felvásárlás tehát még Nadella alatt sem jelent garanciát semmire - sem kudarcra, sem sikerre nem érdemes nagy tételben fogadni jelenleg. Az mindenesetre roppant biztató, hogy a Microsoft már tavaly februárban bejelentette, hogy belső szoftverfejlesztéshez a Git verziókezelő rendszerre áll át (ehhez pedig több jelentős fejlesztést is közzétesz), saját GitHub-versenytársát, a CodePlexet pedig 2017 áprilisában bezárta. A cég tehát nem hirtelen hóbortból karolja fel a GitHubot, a Microsoft már évek óta konzisztensen mozog a Git-ökoszisztéma irányába, amit  most a GitHub megvásárlásával koronáz meg.

Frissítés: hivatalos a deal

A Microsoft délután hivatalosan is bejelentette, hogy 7,5 milliárd dollárért felvásárolja a GitHubot. "A Microsoft egy developer-first vállalat és a GitHubbal karöltve megerősítjük elköteleződésünket a fejlesztői szabadság, nyitottság és innováció felé." - mondta Satya Nadella elnök-vezérigazgató. "Felismerjük a közösségi felelősségünket, amit ezzel a felvásárlással veszünk magunkra" - fogalmaz a közlemény.

A Microsoft a tranzakció részleteit is közli: a felvásárlás értéke 7,5 milliárd dollár, ezt saját részvényben fizeti ki a GitHub-tulajdonosoknak a vállalat. A várakozás szerint a tranzakció még a naptári év vége előtt lezárulhat.

A szervezeti kérdések legalább ennyire érdekesek: a GitHub független szervezeti egységként, leányvállalatként működik tovább, nem tagozódik be a Microsoftba - ez a modell a Mojang esetében már egyszer bevált, ez jó jel lehet a GitHub iránt aggódóknak. A cég igyekszik megerősíteni, hogy a GitHubra semmilyen korlátozás nem kerül majd, sem a nyelvek, sem az operációs rendszerek, sem egyéb tekintetben nem szűkül majd a lehetőségek és szolgáltatások köre. A GitHub a felvásárlás nyomán azonban kap végre vezérigazgatót, Nat Friedman személyében - ő a Xamarin alapítója, akit a Microsoft (teljes joggal) nyílt forráskód-veterántként aposztrofál. Friedman a GNOME Foundation társalapítója, a Novell szabad szoftveres CTO-ja volt, Miguel de Icazával pedig a Ximiant alapította, ő tényleg érti, hogy mitől működik a szabad szoftveres közösség.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Hiánypótló Android fejlesztői képzés Kotlin alapokon június 26-án! Online és tanteremben is. 30 órában, gyakorlatorientáltan. Focivébé barát időpontokban!