Szerző: Habók Lilla

2018. február 22. 13:55

A fiatalok fele az okostelefonját tartja a legjobb barátnak

Bár az okostelefonozás nem tartozik hivatalosan a függőségi betegségek közé az Egészségügyi Világszervezet szerint, de a Motorola kutatásában tulajdonképpen függőségre utaló jelekre kérdezett. Sokan a mobiljukat helyezik előtérbe a kapcsolataik helyett, a kívántnál többször veszik elő, és pánikot éreznek az esetleges elvesztése miatt.

Megjelent a Motorola első "telefonozás és élet közötti egyensúlyt vizsgáló" kutatásának összefoglaló eredménye, amely nem fest jobb eredményt a felhasználók függéséről, mint az várható volt. A kutatók azzal a kutatási kérdéssel kezdték el a közel 4,5 ezer főt érintő vizsgálatot, hogy az okostelefonok iránti érzelem mikor mutat túl az emberi kapcsolatokon, például a szülők, házastársak, gyerekek és barátok iránti szereteten. Továbbá mikor kezd el a gyakori telefonhasználat problémás viselkedéssé válni. Az eredmény szerint már most is valós probléma, hogy a felhasználók többsége a mobilját részesíti előnyben a szeretteivel szemben, főleg a fiatalabb generációban. Azonban sokan már érzékelik a problémát, ezért segítséget szeretnének kérni az egyensúly helyreállításához.

A főbb eredmények közé tartozik, hogy a válaszadók harmada inkább az okostelefonjával foglalkozik, mint hogy személyesen kapcsolatba lépjen azokkal a személyekkel, akikkel egyébként törődik. Különösen a fiatal generációt érinti a probléma, vagyis a 2000 után született "Z generációt", amely már a digitális világban nőtt fel - közülük 53 százalék az okostelefonját tartja a legjobb barátjának.

A függőségre utaló jelek közé tartozik a telefonértesítések állandó ellenőrzése, amit a válaszadók 49 százaléka gyakrabban tesz, mint szeretne - a Z és az eggyel idősebb milleniumi generációban 10-ből 6 az arány. Továbbá 35 százalék egyetért, hogy túl sok időt tölt a képernyő előtt, és 34 százalék úgy gondolja, boldogabb lenne, ha ennél kevesebb időt töltene. Ráadásul a válaszadók kétharmada (a Z és milleniumi generációban 4-ből 3) kifejezetten pánikot érez, ha arra gondol, hogy elvesztette a mobiltelefonját.

 

fuggoseg_okostelefon_laptop_2017

(Global Web Index, 2017)

Ugyanakkor 61 százalék egyetértett abban, hogy "a legtöbbet szeretnék kihozni a telefonjukból használat közben, de a legtöbbet szeretnék kihozni az életükből a telefonon kívüli is". Ezenkívül 60 százalék szerint fontos lenne, hogy legyen életük a mobilozás mellett. Az adatokból a kutatók leszűrték a következtetést, hogy a felhasználók segítséget akarnak a "függőségük" ellen, és kívánatosnak tartanák az elszakadást a telefonjuktól.

Eddig is nyilvánvaló volt a probléma

Még január elején az Apple legnagyobb befektetői közül kettő nyílt levélben fordult a vállalathoz, hogy változásokat sürgessenek az iPhone függőséget okozó hatásai miatt, ami a gyerekekre különösen veszélyes. A kaliforniai tanárok nyugdíjalapja és a Jana Partners fedezeti alap szerint a gyártónak sokkal nagyobb felelősséget kellene vállalni, és nem csak a képernyő előtt töltött idő maximalizálására és a gyerekek fogyasztóvá nevelésére koncentrálni. Hanem a hangoztatott értékeknek megfelelően (például minőségi oktatás, környezetvédelem, befogadás, szállítói felelősség) több olyan eszközt beállítani a készülékekben, amellyel a szülők ellenőrizhetik és befolyásolhatják a gyerekek mobilozással töltött idejét és a fogyasztott tartalmakat.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Néhány szülői felügyeleti funkcióval egyébként rendelkeznek az iOS készülékek is, de a megszólaló befektetők szerint ennél sokkal többre lenne szükség. Az alkalmazások vagy néhány funkció tiltása, mint például a helymegosztásé nem elegendő a függőség meggátolására. Ezért a szakértők szerint a készülékeken be kellene vezetni az életkori korlátozást, a képernyő előtt töltött idő korlátozását és a közösségi média szolgáltatások blokkolását - ehhez hasonló az androidos Family Link.

A függőségért a szakértők magát a Facebookot is hibáztatják, amely tavaly év végén jelentette meg a gyerekeknek szóló Messenger Kids alkalmazást, de ez a szülők és a gyerekvédelem szerint olyan "kapudrog", ami hozzászoktatja a fiatalokat a telefonhoz, miközben még szellemileg nem elég felkészültek a kapcsolatok, főleg a zaklatók kezelésére - bővebben erről itt írtunk. Az ellenvélemények szerint viszont a gyerekek úgyis használják a szolgáltatásokat, és a beállításokban hazudnak az életkorukról.

Akár a telefongyártók, akár a szolgáltatások fejlesztői részéről a szakértők egyre jobban változásokat sürgetnek, hogy a Motorola kutatásában is ismertetett eredmények megváltozzanak, és a fiatalok ne az okostelefon-függőségben nőjenek fel, még akkor is, ha a vállalatok üzleti érdeke inkább ezt kívánja.

Metodológia

A Motorola Mobility a kutatást 2017 novemberében és decemberében végezte, mely során közel 4,5 ezer 16-65 év közötti okostelefon felhasználót kérdezett meg az Egyesült Államokban, Brazíliában, Franciaországban és Indiában. A vállalat a kutatást az agyi viselkedés és boldogságtudomány vizsgálatáról ismert Nancy Etcoff kutatóval végezte. A felmérés lebonyolításában pedig az Ipsos kutatóintézettel működött közre. A kutatás kitért a telefon felhasználási szokásokra a különböző generációkban, és az okostelefonok saját magunkra, a másokkal közös kapcsolatokra, illetve a fizikai és társadalmi környezetre gyakorolt hatását mérte fel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról