Szerző: Hlács Ferenc

2017. július 20. 15:27

Windowsos okostermosztátot villantott a Microsoft

A GLAS-t a Johnson Controls fejleszti, arról a Windows 10 IoT Core és a Cortana sem marad le.

Nem engedte el IoT-s törekvéseit a Microsoft, a vállalat tegnap rövid videóban megszellőztetett egy a Johnson Controls által fejlesztett, Windows 10-zel, egész pontosan Windows 10 IoT Core-ral szerelt okostermosztátot - érdekesség, hogy a Johnson Controls nevéhez fűződik az első elektromos szobatermosztát piacra dobása. Az eszköz az Azure felhős szolgáltatásaira támaszkodik, és érintőkijelzője mellett a Microsoft virtuális asszisztense, Cortana segítségével hangparancsokkal is vezérelhető. A dizájn egyébként kifejezetten látványos, a GLAS néven emlegetett készülék nevéhez hűen lényegében egy a falra szerelt áttetsző üvegpanel, amelyen megjelennek az aktuális adatok a ház hőmérsékletét szabályozó rendszerekre vonatkozóan.

A GLAS felületén a videó alapján szabályozható, illetve követhető az adott épület szobáinak hőmérséklete, emellett az energiahasználatról és a kinti és benti levegőminőségről is biztosít információkat, valamint naptár is előhívható rajta. A készüléken továbbá egy szenzor figyeli, hogy a felhasználó épp a szobában tartózkodik-e. Összességében a koncepció nagyon hasonlít az olyan "veterán" okostermosztátokéra, mint például az immár a Google szárnyai alatt működő Nest, a hangvezérlés lehetőségével megspékelve. Ez sem egyedi ugyanakkor a piacon, az Amazon az okoshangszóróktól, a hűtőkön át az iPhone-okig mindenhova beférkőző virtuális segédje, az Alexa például már az Ecobee4 termosztátba is utat talált.

01:33
 

Johnson Controls reinvents the thermostat

Még több videó

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A tetszetős eszközről ugyanakkor a mintegy másfél perces bemutatóvideón kívül a cég nem sokat árult el, így nem ismert többek között a tervezett ár és a megjelenési dátum sem, illetve a funkciók terén is bőven maradtak nyitott kérdések. Az sem világos, hogy ki az eszköz pontos célcsoportja, noha a videóban azt a cég a legkülönbözőbb környezetekben mutatja be, a tárgyalóktól a hálószobákon és nappalikon át az üzlethelyiségekig, így valószínűleg elég széles körre lő majd vele a cég.

Egy hasonló eszköz fontos lépés lehet a Cortana elterjesztésében, különösen miután ezen a területen a vállalatnak nagyon agresszív versennyel kell szembenéznie. Nem elég, hogy a korábban is említett Alexa már szinte mindenütt ott van, a Google Assistant és a Siri is terjeszkedik, sőt végre a Samsung is megtanította saját virtuális segédjét, a Bixbyt angolul, hamarosan pedig okoshangszórót is tesz alá. Eközben Kínának is meglett a maga Alexa-klónja, az AliGenie nevű termék már ott figyel a cég frissen bejelentett hangszóróján. A Cortanának persze komoly előnye a windowsos PC-ken való jelenlét, a Microsoftnak azonban így is nagyon rá kell feküdnie a szegmensre, főleg ha akkor is magánál akarja tartani a felhasználókat, mikor azok épp nem a számítógépük előtt ülnek. Az ezt célzó ambíciók egyébként már májusban is világossá vált, mikor a cég fejlesztői konferenciáján megnyitotta a Cortanát külső fejlesztők előtt, akik saját funkciókat "skilleket" készíthetnek a segédhez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról