Szerző: Gálffy Csaba

2017. július 5. 09:30

Saját okoshangszórót fejleszt a Samsung

Saját hangalapú platformját tolná az "okoshangszórók" piacán is a Samsung. Ahelyett, hogy a meglévő amazonos, microsoftos vagy épp Google-féle rendszert ültetné be saját hardverébe, a bimbózó Bixby köré épül majd a dél-koreai Echo-klón.

Új okoshangszórón dolgozik a Samsung - tudta meg a Wall Street Journal. A belsős információk szerint a rendszer ugyanúgy hangalapú vezérlést használ majd, mint a kategóriát megteremtő Amazon Echo, a beépített digitális asszisztens szerepét pedig a Bixby, a Samsung saját fejlesztésű és még gyerekcipőben járó megoldása tölti majd be.

Az egyelőre Vega kódnéven futó fejlesztési projektről viszonylag keveset tudunk, így az sem világos, hogy nagyjából mikor szeretné piacra dobni a terméket a Samsung vagy épp milyen pontos specifikációkkal ruházza fel azt.

Az értesülés azonban már így is tartalmazza a legfontosabb információmorzsát: a Samsung okoshangszórója nem áll be a sorba. Míg az LG vagy épp a Lenovo más cégek felhős asszisztensére épít (mindkettő az Amazon Alexára épít), a Samsung nagyon szeretne már kitörni a külső platformoktól való függésből és végre saját lábára állni. Ennek fontos mérföldköve a Bixby nevű digitális asszisztens, amely a Galaxy S8 okostelefonnal mutatkozott be, gyakorlatilag a Siri és a Google Assistant versenytársaként.

Prominens kudarc

A Bixby azonban nem áll túl jól, a szolgáltatás angol nyelvű verziója továbbra sem (!) érhető el, annak ellenére, hogy a telefonon egy dedikált oldalsó gomb formájában kiemelt helyet kapott és a marketingkampányban is fókuszba állította a cég. A komoly, immár lassan sok hónapos csúszás komoly gondokat jelez a fejlesztéssel kapcsolatban.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Korea Herald tegnapi híre szerint a csúszást az adatok hiánya okozza, a Samsung mérnökeinek egyszerűen nem áll rendelkezésre elegendő információ, amin a gépi tanulásos modelleket ki tudnák képezni. Ez a nyelvek esetében ahhoz szükséges, hogy a beszélt szöveget a rendszer pontosan megértse és helyesen is tudjon választ visszaadni - ismerte el a cég saját szóvivője. Emiatt a Bixby jelenleg kizárólag koreai nyelven ért, a kínai és az angol verzió továbbra is csúszásban van.

A cikk szerint azonban nem csak a hangminták hiánya miatt csúszik a fejlesztés. Az angol Bixbyt ugyanis a cég amerikai divíziója fejleszti a Samsung Research America kaliforniai főhadiszállásán. E csapat és a koreai központ között pedig meglehetősen nehézkes a kommunikáció, a földrajzi és nyelvi korlátok mellett a túl sűrű jelentésadási teher is hátráltatja a munkát a dolgozók szerint.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról