Szerző: Habók Lilla

2017. április 19. 17:06

Kiterjesztett valóságra és Messengerre koncentrál a Facebook

A következő évben a kiterjesztett- és a virtuális valóság áll a Facebook fejlesztéseinek középpontjában. Egyelőre a kamerára fejlesztett maszkok és keretek, illetve az Oculus virtuális terei még kezdetleges állapotban vannak. A Messenger viszont 1,2 milliárd felhasználóval hasít, így a Platform 2.0 őket tenné pénzzé.

Tovább halad a tavaly bemutatott tízéves terv megvalósítása felé a Facebook az F8 fejlesztői konferencia keynote előadásai alapján. A virtuális és kiterjesztett valósággal, továbbá a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések folytatódnak egyre intenzívebben a következő időszakban is.

Kamera, mint kiterjesztett valóság

Nagyobb szerepet fog kapni a kamera a Facebook szolgáltatásai között, ahogy Zuckerberg fogalmazott: "A kamera lesz a kiterjesztett valóság elsődleges platformja". A vezérigazgató elképzelései szerint három lehetséges felhasználási esete van az AR-nek, melyek közül az első az információk megjelenítése, például egy nevezetességgel kapcsolatos útvonal vagy felirat. Egy másik lehetőség egy tárgy hozzáadása a meglévő környezethez, úgy mint egy televízió kivetítése, vagy éppen egy Pokémon megjelenítése. A harmadik pedig a meglévő térbeli elemek átváltoztatása, "feljavítása", például a saját otthonunkat Hogwarts kastélyává, és ide tartoznak a Snapcheten és a Facebookon elterjedt arcmaszkok is. A Facebook-vezér szerint azonban ezt lehetne ennél jobban is csinálni, ezért alkotta meg csapatával az AR Studio platformot a fejlesztők számára, amely egyelőre zárt bétában működik.

Az eddig elérhető néhány egyszerű maszk és a felvételeket különböző művészeti stílusokban átalakító kameraképek helyett megjelennek majd a szimultán lokalizáció és térképezés (SLAM) segítségével készülő hátterek, művészek által készített változatos keretek és mozgó elemek a Facebook alkalmazások kameraképein - a közösségi óriás tervei szerint többezer formában. A prezentáció demójában láthatóak voltak például a reggeli müzli körül úszó cápák, az irodát elöntő víz vagy a futós kameraképeken megjelenő izzadtságcsöppek. Emellett pedig információ kártyák is hozzáadhatóak lesznek a képekhez, amelyek már a hirdetők számára is hasznosak lesznek, tartalmazhatják a képen szereplő tárgyak, ételek, ruhák árát és a kapcsolódó linkeket.

Zuckerberg az F8-on az AR fejlesztésekről beszél

Különböző üzeneteket is el lehet majd helyezni a barátoknak a térben vagy akár bevásárlólistát a hűtőn a jövőbeli tervek szerint. Továbbá ahogy a Google Mapsen és a Foursquare-en üzeneteket lehet hagyni más felhasználóknak, hogy például mit érdemes kipróbálni az ételek közül, úgy Zuckerberg szerint hamarosan térben fogjuk hagyni ezeket a feliratokat. Ezenkívül még idén tervezi a Facebook, hogy az AR technológiára épülő egyszerű játékokat is megjelentet vagy megnyitja a lehetőséget ezeknek fejlesztésére, mint ahogy egyelőre a maszkok kiterjesztett verzióinál.

Csoporttalálkozó a virtuális valóságban

Másik nagyobb újítás a cég részéről a Facebook Spaces, amely a virtuális valóságra vonatkozó nagyszabású Zuckerberg-terveket fejleszti tovább. Mióta a Facebook felvásárolta az Oculust kétmilliárd dollárért, azóta Zuckerberg a virtuális valóságban látja a közösségi interakciók jövőjét. Egyelőre ebből nem sokat lehetett látni, melynek egyik előfutára az Oculus Parties és Rooms funkció volt. Most viszont a cég megtette az első nagy lépést a Spaces elindításával, amelyet egyelőre béta verzióban le lehet tölteni az Oculus szemüvegekre.

Facebook Spaces részlet

A felhasználók számára a rendszer a profilképük alapján a gépi tanulás segítségével egy testreszabható avatárt generál, vagyis megváltoztatható a virtuális énünk szem- vagy hajszíne, kiegészítők adhatók hozzá. A virtuális világban a figura kapcsolatba léphet a saját Facebook ismerőseivel, és felhívhat más barátokat a Messenger videóhíváson keresztül. A beszélgetésen kívül az avatárok virtuális eszközökkel rajzokat is készíthetnek vagy 360 fokos videókat is nézhetnek. Ahogy Social VR fejlesztéseket irányító Rachel Franklin is közölte az előadások végén, mindez még csak az egy százaléka annak, ami a virtuális valóságból kihozható - így a rendszeren még érezhető a kezdetlegesség és a céltalannak tűnő funkciók (fotókészítés selfie-bottal a virtuális világban), de azt mutatja, hogy a Facebook nem engedte el ezt a fejlesztési irányt.

Elérkezett a Messenger Platform 2.0

A Messenger újdonságait ezúttal is a termékfelelős David Marcus ismertette, aki nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a platform már havi 1,2 milliárd aktív felhasználónál jár - igaz, hogy az app letöltését a Facebook kényszerítette a felhasználókra. Ez azért is fontos adat, mivel 2015-ben a Facebook az ötéves tervei közt említette az egymilliárdos cél elérését, amelyet követhet a masszív monetizáció, ehhez képest mindez hamarabb megvalósult. Az elmúlt egy évben érkezett a platformmá fejlesztett üzenetküldő szolgáltatásba például a Snapchettől merített Messenger Day és az Instant Games, de a fejlesztőit leginkább a monetizáció érdekli a leginkább az előadás szerint.

Elsődleges célja a termékfejlesztőknek, hogy a cégek könnyebben elérjék a célcsoportjukat a felületen. Sőt, Marcus megfogalmazása szerint inkább a chat a megfelelő forma a mobilos weboldalra vagy az alkalmazásba irányítás helyett, illetve hogy a felhasználók kapcsolatba lépjenek a cégekkel. Ezen kívül tovább szeretné a csapat fejleszteni az üzenőfelületen keresztüli pénzügyi lehetőségeket is, tapasztalatuk szerint az elmúlt pár hónapban több mint egymillió felhasználó kapcsolódott a PayPalhoz a Messenger fiókján keresztül - bár ez a magyarokat kevésbé érinti. Egy másik adat pedig azt mutatja, hogy a cégek és a felhasználók 2 milliárd üzenetet váltanak egymással egy hónap alatt, beleértve az automatizált üzeneteket. Emögött összesen 65 millió cég áll, amelyek közül 20 millió szokott válaszolni a kérdésekre a szolgáltatáson keresztül.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A legutóbbi F8 konferencia óta rohamosan elterjedtek a Messengeren a chatbotok, jelenleg több mint 100 ezer található a platformon, miközben tavaly szeptemberben "még csak" 33 ezer volt megtalálható. Marcus bejelentése szerint 2017 a "skálázás éve" lesz a termék szempontjából, amelyet már Messenger Platform 2.0-nak keresztelt. A rengeteg bot közül ugyanis már nagyon nehezen lehet kiválasztani az éppen megfelelőt, ezért hozták létre a fejlesztők  egy dedikált, a botokat listázó felfedező felületet, amelyen láthatóak a régióhoz tartozó, Messengeren elérhető üzletek, továbbá kategóriákba rendezetten találhatóak meg a chatbotok. A következő hetekben teszteli a Facebook a funkciót, és ezt követően széles körben is ki fogja terjeszteni.

A platform 2.0 további újdonságai közé fog tartozni a Messenger Codes kibővített változata, amely az ígéret szerint jobb QR kód olvasást fog biztosítani az eddigieknél és úgynevezett parametrikus kódok olvasására is képes lesz az app kameráján át, amellyel például sporteseményekre lehet Marcus példája szerint egyszerűbben bejutni.

Ezenkívül a chatkiterjesztés segítségével például a Spotify zeneszámai is megoszthatóak a beszélgetőtársakkal az appok váltogatása nélkül - hamarosan ugyanilyen formában az Apple Music kiterjesztés is elérhető lesz a felületen. A zenén kívül azonban elérhető még több szolgáltatás Messengerről, úgy mint a Giphy vagy az Uber, éttermek és utazások is foglalhatóak vagy mozijegyek is vásárolhatóak az üzenőfelületen. A chatkiterjesztés azonban minden fejlesztő számára nyitva áll, hogy a Messengerbe beépítse saját szolgáltatását.

A pár hete indított M Suggestions szolgáltatás felajánlja a következő lépéseket a felhasználók korábbi tevékenységei alapján, például helyszínmegosztást, pénzküldést vagy elvileg releváns matricákat. Ahogy a rendszer egyre többet tud, a fejlesztők tervei szerint a chatkiterjesztésekkel is összefűzhető lesz.

A nagyobbak mellett a Facebook most már a kisebb cégekre is céloz, egyelőre a kisebb amerikai éttermekkel kezdenek az automatizált válaszüzeneteken dolgozni. A Smart Replies funkció a cég weboldaláról olvassa le az információkat, és válaszol automatikusan a felhasználó által feltett kérdésekre. A lényeg tehát, hogy Messengeren folytatódik a skálázás és a monetizáció most már minden típusú és méretű üzlettel kapcsolatban, mivel a platform felhasználószáma elérte azt a méretet, amely lehetővé teszi Zuckerberg számára a bevételek növelését, akárcsak ahogy a Facebookon történik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról