Szerző: Gálffy Csaba

2016. december 16. 14:52

Oracle: halad a felhős átállás

Nem viccelt az Oracle, tényleg a legnagyobb felhős cégek nyomába szeretne eredni. Ellison kitűzte az új célkereszteket, indulhat az erőltetett menet.

Továbbra is hatékonyan menedzseli az Oracle a nagy felhős transzformációt, a "dobozos" szoftverlicencek kieső bevételét lassan már ellensúlyozni tudja a SaaS/PaaS bevételek növekedése. A cég ennek megfelelően a novemberrel zárult negyedévben stagnáló, 9 milliárd dolláros bevételt jelentett, miközben a profit valamelyest, 8 százalékkal 2 milliárd dollárra zsugorodott.

A cég büszkesége persze a szoftver- és platformszolgáltatások robbanásszerű növekedése, a tavalyi 484 millió dollár után most 878 milliót tett ki ez a szegmens, ez 81 százalékos ugrásnak felel meg - a növekedés pedig az elmúlt negyedévekben még gyorsult is. A felhős erőfeszítés másik oldala, az infrastruktúraszogláltatások viszont egyelőre nem akarnak beindulni, egy év alatt 165 millióról csak 175 millióig nőtt ez a terület - igaz, a cég csak most készül begyújtani a rakétáit.

Ahogy várható, a belső kannibalizáció hatására csökkennek az újonnan értékesített szoftverlicencek eladásai, idén ötödével esett vissza ez a szám, 1,35 milliárd dollárra. Tartotta viszont magát a frissítésekből és terméktámogatásból befolyó bevétel, sőt, 2 százalékkal 4,78 milliárd dollárig tudott nőni ez a szegmens, amely egyébként a bevétel 53 százalékát teszi ki.

A hardveres részleg folytatja megszokott mélyrepülését, a bevételek 10 százalékkal estek vissza, 1 milliárd dollárra, a hardverhez kötődő szolgáltatási bevétel pedig 2 százalékkal, 844 millióra zsugorodott. A hardverekről a cég lassan kezd is lemondani, a cég nyilatkozata szerint "a bevételcsökkenés proaktívan vizsgáljuk, hogy milyen költségstruktúrára van szükség az on-premise hardveres üzletág támogatásához". A sorok között olvasva ez masszív leépítést jelenthet.

Vastagon nyereséges a felhő - ha a vasat nem nézzük

A konferenciahíváson az Oracle társ-vezérigazgatója, Safra Catz némi fényt derített a felhős biznisz igazi kérdésére, az eredményhányadra. Catz elmondása szerint a SaaS és PaaS üzlet mintegy 56 százalékos profitmarzzsal rajtolt, de ezt a jelentős tőkeigényű befektetések egészen 40 százalékig vitték le. Mára azonban ezek hatása mérséklődött (és jóval nagyobb a bevétel is), így az üzemi eredményhányad már 61 százalékig emelkedett. A cél pedig még ennél is jóval magasabb, a cég várakozásai szerint idővel 80 százalékot fog elérni - magyarán a bérelhető üzleti alkalmazások nyomtatni fogják a pénzt.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az IaaS azonban némileg más tészta. Ezek a szolgáltatások sokkal nyomottabb árakkal rendelkeznek, mint a ragyogó (vagy nézőponttól függően szörnyű) beszállítói függőséget hozó SaaS/PaaS, emiatt a verseny is sokkal erősebb. Ráadásul itt az Oracle még a bevezetésnél tart, emiatt az életciklusban most az eredményhányad esésénél járunk - mondja a cég. Számokban: az IaaS üzemi profittartalma most 20 százalék körüli, ami majd skálázódással 40 százalék környékére tornázható majd fel. Emiatt ez nyilván sokkal kevésbé vonzó terület az Oracle-nek, a cég azonban úgy gondolja, hogy a két terület egymástól nem teljesen független, így az IaaS-ba is erősnek kell lennie, ha a felhőben úgy általában piacvezetővé akar válni.

Ellison: Salesforce és Amazon az SAP és IBM helyett

Az Oracle új szerepfelfogását jól illusztrálja, hogy az elemzői konferenciahíváson Larry Ellison cégalapító elmondta: "Hagyományosan az Oracle teljesítményét úgy néztük, hogy a technológiánkat és piaci részesedésünket két elsődleges versenytársunkhoz hasonlítottuk, az SAP-hoz az alkalmazások oldalán és az IBM-hez az infrastruktúra és az adatbázis területén. Ez megváltozik a felhős váltással. A felhőben az Oracle-t a Salesforce.com ellenében mérjük az alkalmazásoknál és az Amazon Web Services ellenében az infrastruktúra és az adatbázis esetében."

Az, hogy most más cégek hátára ragasztja a célkeresztet az Oracle, nem (csak) kommunikációs lépés, Ellison versengő természetét ismerve valószínűleg az egyes alkalmazottak teljesítményértékelésében, az év végi bónuszok rendszerében és rengeteg más ponton is része már a céges kultúrának, hogy a Salesforce-ot és az AWS-t kell megverni. Ez visszatükröződik az OpenWorldön elmondott SaaS és IaaS stratégiában is, ahol mind árazásban, mind például a funkcióparitás elérésében nagyon agresszíven lépdel a cég. A feladat első körben: felhős bevételekben megverni a Salesforce-ot és elsőként érni el az évi 10 milliárdos bevételt ebben a szegmensben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról