Szerző: Gálffy Csaba

2016. szeptember 22. 11:30

OpenWorld: Felhő, felhő, és még egy kis felhő

Nem válogat az Oracle, felhős megoldásaival minden lehetséges fronton támadást indít a versenytársak ellen. A cég későn indult, de komoly lendületet szerzett mára.

Évek óta hajtogatja már az Oracle, hogy a felhős megoldások, üzleti modellek és logikák szerint kell újratervezni a nagyvállalati informatikát. A cég a héten zajló éves OpenWorld konferenciáján minden eddiginél teljesebb képet adott arról, hogy ezt pontosan hogyan képzeli el - és hogyan szeretné lekörözni közben versenytársait.

Minden fronton

A régi nagyvállalati beszállítók közül eddig csak a Microsoft és az Oracle tudott hitelesen lépni a felhős világ irányába, a klasszikus nagyok, mint az IBM, a Dell-EMC vagy a HPE egyelőre kudarcot kudarcra halmoznak ezen a területen - és nem is tűnik úgy, hogy ez hamarosan változna. Az Oracle azonban (viszonylag későn ébredve) néhány éve teljes mellszélességgel ebbe az irányba fordult, a lendület pedig igencsak meggyőző, a cég a "mint szolgáltatás" terület minden szegmensét igyekszik letámadni, így a saját SaaS (szoftver-mint-szolgáltatás) mellett a PaaS (platform-mint-szolgáltatás) és az IaaS (infrastruktúra-mint-szolgáltatás) sem esik ki a fókuszból, a cél pedig ezeken a területen is a világhódítás, illetve a piacvezető pozíció megszerzése.

Ehhez az IaaS esetében az Amazonon keresztül vezet az út, így nem véletlen, hogy az Oracle kimondottan az Amazon saját IaaS-megoldásával, az AWS-szel szemben pozicionálja saját bérelhető infrastruktúráját. Larry Ellison ügyvezető elnök és műszaki igazgató szerint az Oracle mellett szól a jobb műszaki megvalósítás, amely immár a második generációs adatközponti technológiában érhető tetten, de árban is az Amazon alá megy, az összehasonlítható méretű instance-ek ára számottevően, akár ötödével alacsonyabb.

Tehát sokkal többet, sokkal olcsóbban - ez az Oracle mottója a nyilvános infrastruktúra kapcsán, ha pedig van piac, ahol erre vevők az ügyfelek, akkor az pont az IaaS lehet. Nem véletlen, a puszta vas ugyanis igazi "commodity", vagyis ugyanúgy kilóra (vagy literre) vásárolják a cégek, mint a búzát vagy a benzint - ez egyébként Ellison hasonlata. Megkülönböztetni magát a szolgáltató nehezen tudja, az Oracle arra fogad, hogy erőből, árversenyben tudja majd lenyomni az Amazont (és az Azure-t).

"Az Amazon vezető szerepének vége. A jövőben az Amazonnak nagyon kemény versennyel kell szembenéznie. Mi pedig nagyon büszkék vagyunk második generációs infrastruktúra-szolgáltatásainkra. Erre fogunk koncentrálni és agresszívan piacra vinni a pénzügyi év további részében és a következő években is" - mondta Larry Ellison szokásos stílusában.

De mit is takar ez a "második generációs" adatközponti technológia? Új hálózatot és gyorsabb szervereket. A korábban bemutatott Elastic Compute Cloudhoz képest több fontos ponton nyújt előrelépést, például a régiókon (availability domain) belül elérhető adatközpont-hármasokkal. Ezek fizikailag különálló adatközpontok, külön áramellátással és internetes kapcsolattal, így minimalizálva annak esélyét, hogy egy természeti csapás egyszerre többet is ki tudjon ütni. Régión belül pedig az adatközpontok között magas sávszélességű, alacsony késleltetésű kapcsolat érhető el, így aktív-aktív redundancia megvalósítására is bevethető ez az infrastruktúra. A megoldásnak a szoftver is alányúl, a régiók illetve az egyes adatközpontok között elérhető az adatbázis-sharding is, így például az egyes földrajzi területek közeli szerverekkel szolgálhatóak ki.

A vasárnapi előadáson Ellison újra elsorolta az Oracle hibrid felhős megoldásának előnyeit is. A Cloud@Customer modellről még márciusban beszélt először a vállalat, ennek lényege, hogy az Oracle saját adatközpontjában is dolgozó gépek (szoftverrel együtt) előfizetéses modellben a vásárló saját adatközpontjában, a saját tűzfal mögött is elhelyezhetőek. A gépek üzemeltetését továbbra is az Oracle látja el, azonban ez a megoldás sokat segíthet a szigorúan szabályozott iparágak számára a felhős megoldások implementációjában.

A felhős stratégia fontos eleme, hogy a cég egyre közelebb hozza platformjait, a maradék különbségek eltüntetését pedig automatizált migrációs eszközök tudják elfedni. Így (az Oracle állítása szerint) teljes alkalmazások migrálhatóak néhány gombnyomással a felhőbe - adatbázissal, WebLogic Clusterrel, redundanciával. Ez ebben a formában túl szép ígéretnek hangzik, kiváncsian figyeljük, hogy a valóságban hogyan válik majd be egy ilyen megoldás.

Kiemelkedő újdonság még az Exadata Express Cloud Service, amely felhős környezetben futó Oracle Database 12c Release 2, Exadatán futtatva. A megoldás előnye, hogy olcsó: mindössze 175 dollárba kerül havonta, de a Database teljes funkcionalitását kínálja. A csavar a licenckorlátozásban van, az Express leginkább fejlesztői környezetként vethető be - gyakorlatilag jelképes összegért.

Szintén általánosan elérhetővé (GA) vált az Oracle Docker-alapú, konténeres alkalmazások alá kínált megoldása. A rendszert saját szoftverkatalógus egészíti ki, amelyben a külső fejlesztők konténeres szoftverei mellett az Oracle saját szoftverei is megtalálhatóak - igen, teljesen konténerezett formában.

Hadban az Amazonnal - második epizód

A keddi keynote-ot szintén Ellison tartotta, ezt a szeánszot pedig egyértelműen az AWS változatos (vélt vagy valós) hibáinak ecsetelésével töltötte az ex-CEO, jelenlegi CTO. Az egyik visszatérő kritika a beszállítófüggőség (vendor lock-in) volt, amit eléggé paradox pont az Oracle-vezér szájából hallani - a cég gyakorlatilag abból él, hogy sok nagy cég évekkel (vagy évtizedekkel) ezelőtt Oracle Database-re bízta az adatait és azóta sem tudja onnan kimenteni. De visszatérve Ellison érveléséhez: az AWS-en elérhető technológiák, a Redshift adattárház és az Aurora SQL adatbázis és a DynamoDB NoSQL motor mind-mind tulajdonosi (proprietary) szoftverek, zárt forráskóddal, és semmi máson nem kelthetőek életre, csak az Amazon saját infrastruktúráján. Ez azt jelenti Ellison olvasatában, hogy az Amazon adatbázis-technológiáit választó cégek egyúttal az Amazon platformját és infrastruktúráját is választják - ami később lenullázza mozgásterüket. Ezzel szemben az Oracle Database (amely amúgy szintén tulajdonosi szoftver) szinte tetszőleges felhős infrastruktúrán fut - többek között az Amazonén is.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A másik fő kritika az Amazon teljesítményét illette - szintén nem alaptalanul. Az Amazon ugyan úttörő a felhős informatikában, és mára elképesztő szélességű és mélységű szolgáltatásportfóliót épített ki, az egyes elemek fejlesztésére azonban már nem mindig jut elegendő erőforrás. Az egyik példa pont az említett Redshift, amely PostgreSQL alapokon jött létre, azonban mára messze lemaradt attól képességekben. Ez pedig már a teljesítményre is rányomja a bélyegét, amit az Oracle volt oly szíves be is mutatni - a tesztekben az Oracle rendre 24x-105x gyorsulást mért, természetesen saját megoldásai irányába.

Gyorsabban nő, mint a cloud-only versenytársak?

Más az üzenet és más a logika a SaaS-fronton, ahol az ügyfelek szolgáltatásként a konkrét alkalmazás használati lehetőségét vásárolják meg, előfizetéses konstrukcióban. Ezen a területen az Oracle saját magát nem az Amazonhoz, hanem a Workday-hez és a SalesForce-hoz méri, amelyek az indulástól fogva SaaS-modellben működnek. Az Oracle hozzájuk képest "új fiúnak" számít ezen a területen, így a kihívást az jelentette az elmúlt években, hogy az on-premise működő alkalmazásokat SaaS-modellben, saját kiszolgálókról is elérhetővé tudja tenni a cég. Ebben a kontextusban pedig meglepő, hogy az Oracle saját könyvelése szerint már mintegy 2 milliárd dollárt kaszál negyedévente SaaS-bevételekből, ami 82 százalékos növekedés éves szinten - és messze maga mögött hagyja ezzel a Workday-hez hasonló versenytársakat.

A néhány éves megfeszített munka eredményeként mára az Oracle ERP-portfólió szinte minden eleme elérhető már felhős, SaaS-modellben is. Ez a fentihez impozáns ábrához vezet, főleg, ha a továbbra is korlátozott megoldáskészlettel rendelkező Workday-hez hasonlítja magát a Vörös Óriás - de a piacon vannak még hasonló szállítók, a már említett Salesforce mellett a sötét ló Microsoft, amely Dynamics csomagjával egyre nagyobb szeletet hasít ki a piacból, és persze ne feledkezzünk meg az SAP-ról sem, amelynél szintén most zajlik a felhős lendület felépítése.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról