Gyorsan megy össze az AMD
A piac meredek csökkenése sokkal jobban érintette az Intelnél a nagyon erős PC-piaci kitettséggel rendelkező AMD-t. A vállalat árbevétele harmadával esett vissza az első negyedévben, de a költségek szigorú lefaragásának köszönhetően a veszteség is kevesebb mint egy évvel ezelőtt - igaz, még így is nagy.
Csökkenő bevétel, csökkenő költségek, csökkenő veszteség
2013 első negyedében 1,09 milliárd dolláros árbevételt tudott elérni az AMD, ez éves szinten 31 százalékos visszaesést jelent. A PC-eladások az IDC és a Gartner szerint mintegy 14 százalékkal csökkentek éves viszonylatban, az AMD ennél jóval nagyobb zuhanásának oka az lehet, hogy a PC-forgalomba beleharapó tabletek pont az alsó árkategóriás gépektől vesznek el vevőket, ahol az AMD a legnagyobb részesedéssel rendelkezik. A processzorgyártó részleg forgalma 38 százalékkal 751 millió dollárra csökkent, a 124 millió dolláros üzemi nyereséget pedig 39 milliós üzemi veszteség váltotta, derül ki a csütörtök éjjel nyilvánosságra hozott gyorsjelentésből.
A grafikus részleg sem brillírozott, annak ellenére, hogy egy korábbi megállapodás részeként a Nintendótól befolyt egy nagyobb összeg. A GPU-üzletág forgalma 337 millió dollárt tett ki, ami 12 százalékkal alacsonyabb mint egy évvel korábban, azonban a divízió üzemi nyeresége eközben megfeleződött, mindössze 16 millió dollárra. Az AMD tájékoztatása szerint a GPU-k átlagos eladási ára növekedett tavalyhoz képest, ami az új termékmegjelenések sikerének tudható be. A cég emellett konkrét számok említése nélkül azt is közölte, a professzionális grafikus megoldásai rekordbevételt hoztak a konyhára.
Az AMD tavaly nagyszabású átalakulásba kezdett és igyekszik eltávolodni a PC-piactól - a stratégiai cél, hogy a vállalat pár éven belül afféle "butikgyártóvá" alakuljon, amely a tömegigények helyett az egyedi megrendelések kielégtésére koncentrál, felhasználva processzorok és GPU-k tervezése és integrációja terén szerzett tapasztalatait. Az egyik megcélzott piacot a játékkonzolok jelentik, a Nintendo új gépe, a Wii U mellett a Sony PlayStation 4 is AMD lapkára épül és a következő generációs Xboxba is ilyen kerül majd valószínűleg. Az AMD számításai szerint az asztali konzolok éves szinten 40 millió darabos piacot jelentenek.
A vállalat emellett az ultrasűrű szerverek piacát célozta meg, ahol a Seamicro felvásárlásával saját egyedi "fabric interconnect" birtokába is jutott. A harmadik stratégiai területet az ultramobil eszközök jelentik - ebbe a szegmensbe két új lapkát dob piacra idén a cég, amelyet Kabini és a Temash kódnéven ismerünk. A Brazost leváltó Kabini szállítása már megkezdődött a partnerek felé, a tableteket és tabletté alakítható notebookokat célzó Temash pedig a második negyedévben érkezik, hangzott el a tegnapi elemzői konferenciahívás során. A vállalat arra számít, az új lapkáira alacsony fogyasztású és megfizethető árú notebookok és tabletek épülhetnek, amelyek hozzásegíthetik a PC-piacot a növekedéshez az év második felében.
Jól halad az átalakulás
"A PC-piac a következő években fontos marad az AMD számára és az évi 300 milliós várható forgalom miatt a PC távolról sem halott" - mondta Rory Read elnök-vezérigazgató. A terület volatilitása, az Intel és az NVIDIA (illetve az ARM-os gyártók) felől érkező erős verseny, valamint a cég számára elérhető kis nyereség miatt azonban az AMD igyekszik csökkenteni PC-függőségét és az év végére már bevételének 20 százalékát várja egyedi fejlesztésű chipektől, két-három éven belül pedig forgalmának felét adhatja ez a terület.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Az új üzleti modellhez igazodás persze áldozatokat is követel. A nagyszabású átalakulásnak lassan vége, mondta el Devinder Kumar pénzügyi vezető, az AMD a negyedévet 9844 dolgozóval zárta, ami 13 százalékos létszámcsökkenést jelent éves szinten. A vállalat folyamatosan csökkenti költségeit, ennek jegyében például az év elején eladta és visszabérelte texasi főhadiszállását. 2013 harmadik negyedévére 25 százalékos költségmegtakarítás a cél 2012 első negyedéhez képest.
A kiadások lefaragásának eredményei már jól látszanak, az AMD a most lezárt negyedévben 479 millió dollárt költött működésre (kutatás-fejlesztés, értékesítés, marketing és adminisztráció), ami 18 százalékkal alacsonyabb mint egy éve. A cég bruttó eredményhányada 41 százalék volt, ez azonban egy egyszer üzletnek köszönhető - az AMD egy korábban már leírt raktárkészletet mégis értékesíteni tudott, ami 20 milliós egyszeri profitot hozott. Ezt figyelmen kívül hagyva 39 százalék volt a bruttó nyereséghányad. Az üzemi veszteség a tavalyi 580 millió dollárról 98 millióra csökkent, a nettó veszteség 590 millióról 146 millióra apadt.
Devinder Kumar hangsúlyozta, az AMD célja továbbra is az, hogy az év harmadik negyedére ismét nyereségesen működjön. A most következő második negyedévben a bevétel 1,08-1,15 milliárd dollár közé várható, ami éves szinten 18-23 százalékos csökkenést jelent. A bruttó eredményhányadot ismét 39 százalékra várja a cég, az üzemi kiadások pedig 480 millió dollár körül alakulnak majd, mondta Kumar.