:

Szerző: Koi Tamás

2026. június 30. 09:55

Az Apple áremelése kellett hozzá, hogy boruljon a memóriaár-bili

A történelem ismétli önmagát a memóriapiacon, ezúttal azonban nem a szegment jellemző erős ciklikusság miatt. Perbe fogták a világ legnagyobb memóriagyártóit a piacot teljesen felborító mesterséges ármanipuláció vádjával - egy hasonló ügynek az ezredfordulón több százmillió dolláros büntetés volt a vége.

Az Apple június 25-én bejelentette, hogy az iPhone-okat leszámítva a teljes termékvonalára kiterjedő, azonnali hatályú áremelést hajt végre, mivel a cég nem tudja többé lenyelni a memóriaárak drasztikus emelkedéséből fakadó többletköltségeket.

Röviddel az erről szóló közlemény megjelenése után másfél tucat magánszemély és kkv Kaliforniában beperelte a Samsung Electronics-ot, az SK Hynix-et és a Micron Technologyt azzal vádolva a memóriagyártó óriásokat, hogy azok egymással összejátszva, mesterségesen idézték elő a DRAM-piacon jelenleg tapasztalható súlyos hiányt. 

A csoportos keresetet benyújtó felperesek szerint a három cég a mesterséges intelligencia célú adatközpontok felől érkező, speciális memóriachipek (High Bandwith Memory, azaz HBM) iránti megnövekedett igényt használták fel arra, hogy az indokoltnál nagyobb mértékben visszafogják a hagyományos DRAM-ok termelési volumenét, ezzel egy olyan szélsőséges túlkeresleti helyzetet teremtve, mely csak az elmúlt négy évben 500-700 százalékkal verte fel az árakat.

dram_packaging

A beadvány szerint ennek hatása többféleképpen csapódott le az iparágban. Így a dokumentum egyebek mellett az Apple áremelésével is példálózik, de megemlíti, hogy a Micron éppen akkor szántotta be a Crucial márkanevű fogyasztói termékcsaládot, amikor azon a legjobban keresett, ez pedig a felperesek szerint teljesen irracionális lépésnek tűnik, hacsak nem volt mögötte iparági koordináció.

Az irat egyben az alperesek korábbi jogsértő gyakorlatára is ráirányítja a figyelmet. A három cégre, illetve az Infineonra és az Elpida-ra ugyanis az ezredfordulón sikeresen rábizonyították, hogy kartellt alkotva mesterségesen magasan tartották a memóriachipek árát.

Az akkori ügynek végül peren kívüli megegyezés lett a vége, melyben az alperesek összesen 731 millió dollárnyi bírságot fizettek, illetve több felsővezetőt letöltendő börtönbüntetésre ítéltek a párhuzamosan futó bűnügyi eljárások keretében.

A bírósági beadvány szerint utóbbi alkalmazottait a Samsung és az SK Hynix később visszavette a céghez, közülük többet elő is léptettek azóta.

A memóriapiac az eset eltelt két és fél évtizedben csak tovább koncentrálódott, a Samsung, az SK Hynix és a Micron ma már szinte teljes kontrollt gyakorol a DRAM-piac felett. A felperesek szerint ez, illetve az a tény, hogy egy új memóriagyártó üzem felépítése dollár tízmilliárdokba kerül és évekig tart, összességében lehetetlenné teszi, hogy olyan új szereplő lépjen be a piacra, mely képes aláígérni a nagyoknak, ezzel gyakorolva árletörő hatást a piacra.

Az Amszterdamban élő Orosz Gergővel, a globális szoftverfejlesztői közösség egyik legismertebb szerzőjével beszélgettünk.

a címlapról