Nintendo Wii U: a legolcsóbból a legdrágább
A Nintendo hosszú hónapok találgatásokkal teli időszakának véget vetve a héten hivatalosan is bejelentette a következő generációs konzoljátékának, a Wii U-nak a premierjét. A játékgép az eredeti terveknek megfelelően még karácsony előtt a boltokban lesz, de eleinte közel sem lesz olyan olcsó, mint az óriási sikereket elért elődje.
Az eredeti terveknek megfelelően még idén karácsony előtt a boltok polcaira kerüla Nintendo következő generációs konzoljátéka, a Wii U. A játékgép megjelenésére először Európában, november 30-án, majd a gyártó anyaországában, Japánban lehet számítani, ahol a készülék december 8-án kerül forgalomba - jelentette be a vállalat. A két változatban is kapható gép az otthoni játékkonzolok új generációjának első fecskéje lehet, ehhez mérten meglehetősen drága is, mind az Xbox 360-nál, mind a PlayStaiton 3-nál többet kell érte fizetni.
A Wii U két változata közti gyakorlatilag egyetlen különbség a háttértár méretében rejlik: az alapváltozatnál 8 GB flashmemória kerül az egységbe, a prémium modellnél ennek a mennyiségnek a négyszerese, 32 GB kapacitás áll rendelkezésre. A gyártó az alapmodellt Amerikában 300 dolláros, Japánban pedig 26 250 japán jenes, a prémium kiadást pedig Amerikában 350 dolláros, Japánban pedig 31 500 japán jenes ajánlott fogyasztói áron kínálja majd - ez napi árfolyamon átszámítva körülbelül 66-75 és 77-89 ezer forintnak felel meg.
A leginkább egy hordozható játékkonzolra emlékeztető GamePad kontrollerrel ellátott játékgéphez további kontrollerek is vásárolhatók, 13 000 jenért, azaz nagyjából 37 ezer forintért cserébe - összehasonlítva ennyi pénzért több hazai konzolüzletben hozzá lehet jutni a Wii előző generációs változatához. Szakértők szerint a Wii U - és a Nintendo - jövőjét alapjaiban meghatározhatja ez az árazás, bár a következő generációs Sony és Microsoft konzolok, melyek megjelenése 2014-ben várható, ennél valószínűleg drágábbak lesznek.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Ettől függetlenül is kérdéses, hogy az alkalmi játékosoknak ilyen áron fog-e kelleni a Nintendo új kütyüje, hajlandóak lesznek-e tömegesen lecserélni a régi Wii-jüket az újra. A japán vállalat az árazás kapcsán egyszer már megégette magát nem is olyan régen, a szemüveg nélküli 3D-s kijelzővel ellátott Nintendo 3DS-nél. A Nintendo már tavaly nyáron kénytelen volt kvázi beismerni, hogy a 3DS nem az elvárások szerinti rajtot vett, a cég ekkor ugyanis teljesen szokatlan módon, az eddigi gyakorlatot fleborítva idő előtt harmadával csökkentette a gép árát.
A 2006-ban piacra dobott Wii lendülete eleinte elsöprőnek tűnt, ám tavaly végül jelentősen alábbhagyott, a maga idejében egyedinek tekintett mozgásérzékelős kontrollerrel sikert arató konzol utódját a tavalyi E3 Expón jelentette be a vállalat. Az új típusból azonban a GamePad kialakítása ellenére már hiányzik az az egyediség, ami az eredeti Wii-t valódi sikertermékké tette, hiszen időközben a Microsoft és a Sony is bemutatott olyan megoldásokat (második, kontrollerbe épített kijelző a konzol mellé), melyek félig-meddig ezt a koncepciót követik.
A versenytársak időközben a mozgásérzékelős játékvezérlés terén is beérték a Nintendo Wii-t, az Xbox 360 a Kinect kontrollerrel, a Sony pedig a Move-val újított, ezek ráadásul minden tekintetben fejlettebb megoldásnak számítanak annál, mint amit a Nintendo alkalmazott a Wii-ben.