Szerző: Bodnár Ádám

2012. április 24. 11:08

Csökkent a Facebook profitja az első negyedévben

Nyilvánosságra hozta első negyedéves pénzügyi adatait a május közepén tőzsdére készülő Facebook. Hiába a felhasználói létszám lendületes növekedése, a számok egyáltalán nem olyan jók, mint amiket a piac látni szeretne.

Frissítette a tőzsdei megjelenésre készített S-1 jelentését a Facebook, a dokumentum így már tartalmazza az idei első negyedév pénzügyi adatait is. A bevételek enyhén nőttek tavalyhoz képest, a nyereség azonban csökkent, amit az adatközpont-építésre és felvásárlásra fordított költségekkel lehet magyarázni. A vállalatot továbbra is sújtja, hogy egy felhasználóra vetítve nagyon alacsony a bevétele, hiába a napi 3,2 milliárd hozzászólás és lájk, meg a 300 millió feltöltött fotó.

Több mint 1 milliárd dollár volt a Facebook első negyedéves árbevétele, ez éves szinten 45 százalékos növekedést jelent, az üzemi nyereség azonban 388 millió dollárról 381 millióra csökkent ugyanezen idő alatt, a nettó eredmény pedig ennél is nagyobb mértékben, 233 millió dollárról 205 millióra csökkent - ennek oka az adatközpont-bővítésekre és építések költsége mellett például az Instagram felvásárlása, amely becslések szerint 1 milliárd dollárba került. Igaz, ebből a most lezárt negyedévben csak 300 millió dollárt fizetett ki készpénzben a Facebook.

A Facebook problémája, hogy az egy felhasználóra vetített bevétele továbbra is rendkívül alacsony. A közösségi oldalnak már 900 milliónál is több aktív felhasználója van, akik havonta legalább egyszer belépnek, az 1,058 milliárdos bevétel azt jelenti, hogy fejenként 1,2 dollár bevételt termel minden facebookozó. Egy évvel korábban a felhasználók száma 680 milliót tett ki, a bevétel pedig 731 millió dollárt, ami 1,075 dolláros bevételt eredményezett felhasználónként - összehasonlításképp, a Google esetében ez a mutató 24 dollár. A cég egyik mentsvára lehet a mobilos felület értékesítése: a Facebook mobilos oldalán és natív klienseiben jelenleg nem jelenik meg hirdetés, ez a platform hatalmas potenciált hordoz. A szolgáltatást havonta 488 millióan használják mobil felületről, derül ki a tegnap közzétett statisztikákból.

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x)

A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x) A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

A Facebook naggyá válása az ellene indított szabadalmi pereket is magával hozta, amely ellen a cég saját szellemitulajdon-portfólió építésével védekezik. Ennek jegyében a cég 550 millió dollárért vásárolt a Microsofttól olyan szabadalmakat, amelyeket a redmondi cég az AOL-tól szerzett meg nemrég. A felek - szokás szerint - nem részletezték, milyen jellegű szabadalmakról van szó, a Wall Street Journal bennfentes forrásai szerint internetes alaptechnológiákkal, például levelezéssel, üzenetküldéssel, böngészéssel, hirdetésekkel. kereséssel és e-kereskedéssel kapcsolatos szellemi tulajdon cserélt gazdát.

A legnagyobb közösségi oldal részvényeivel meg nem erősített hírek szerint május 17-én kezdődik a tőzsdei kereskedés, a Facebook célja hogy 5 milliárd dollár tőkét vonjon be, a cég piaci értékelését 100 milliárd dollár közelébe várják a szakértők.

Regisztrálj az ingyenes Cloud-native és DevOps tippek nagyvállatoknak konferenciára, ahol a Red Hat és az Alerant szakértői bemutatják a Kubernetes, OpenShift, microservice architektúrák gyakorlati alkalmazását!

a címlapról

privátháló

2

VPN-nel bővül a Google One

2020. október 30. 11:52

A vaskosabb előfizetésekhez a Google új, ajándék VPN szolgáltatást is hozzácsap.