Szerző: Gálffy Csaba

2012. március 13. 12:49

Szabadalmi háború indul a közösségi médiában

A Yahoo szabadalmi pert indított a Facebook ellen. "A Facebook alapját szolgáló legfontosabb technológiákat a Yahoo fedezte fel" - állítja a médiavállalat bírósági keresete.

"A közösségi szolgáltatások nem az elsőségről szólnak" - idézi a Yahoo keresete Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját. A kereset szerint ez a kijelentés pontosan annak beismerését jelenti, hogy a Facebook nem az első közösségi szolgáltatásként lépett piacra, és csupán mások, többek közt a Yahoo! által feltalált technológiájára épül.

A Yahoo! álláspontja szerint ők alkották meg az első, ám kevéssé sikeres közösségi oldalt, a "feltalálás" során pedig a legfontosabb elemeket szabadalmaztatták. A médiavállalat szerint szabadalmaik vonatkoznak a közösségi oldal hirdetési felületként való használatára, a felhasználók egymás közötti üzenetküldésére, a testreszabhatóságra, a adatvédelmi beállításokra és magára a közösségi oldal koncepciójára is. A Yahoo! összesen 10 szabadalmat sorol fel 19 oldalas keresetében, amelyek mindenikét a Facebook egy-egy funkciójával állítja párhuzamba.

A Yahoo hosszú ideig próbálkozott saját közösségi szolgáltatása, a 360 beindításával, a szolgáltatást még a népszerű Yahoo! Messengerbe és Yahoo! Mailbe is integrálták. Ennek ellenére a közösségi oldal nem indult be, köszönhetően a Yahoo! hibás stratégiai döntéseinek, a kifejezetten problémás kezelőfelületnek és számos egyéb tényezőnek. A súlyos növekedési gondokkal küzdő Yahoo! egyelőre sikertelenül próbál megválni legértékesebbnek tartott ázsiai érdekeltségeitől, miközben a néhány éves webes cégek, köztük a Facebook sikert sikerre halmoznak.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A médiavállalat keresetében kijelenti, hogy a Facebook a Yahoo! szabadalmain és szellemi tulajdonán potyázik hosszú évek óta, így az egyszerű licencszerződés már nem kielégítő megoldás, az okozott kárért komoly, meg nem nevezett összegű kártérítésre tartanak igényt. A két vállalat hétfőn folytatott rövid tárgyalást a szabadalmak licenceléséről, az eredményből ítélve a Facebook  mereven elzárkózott a Yahoo! által kínált feltételektől.

A szabadalmak monetizálása mára fontos elvárássá vált a nagyobb amerikai vállalatok körében, a részvényesek megkövetelik a cégvezetéstől a szellemi tulajdon jövedelemmé konvertálását. A nyomás különösen a növekedési problémákkal küzdő, elavult üzleti modelleket használó vállalatok esetében erős, a bevételek emelésének triviális módja az értékes szabadalmak licencelése. A Facebook azonban licencelés helyett inkább a pereskedést választotta, ami akár évekkel kitolja a monetizálást, miközben középtávon dollármilliókban mérhető kiadással jár. A részvényesek reakciója is ezt igazolja, a Yahoo részvényárfolyama egy százalékkal esett a bejelentés hatására.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról