:

Szerző: Koi Tamás

2024. szeptember 18. 12:44

Már logója és szlogenje is van a Vodafone utódmárkájának

Jövő januárban érkezhet a Vodafone helyébe lépő ONE márka, mely a 4iG Csoport távközlési ernyőmárkája lesz. A márka logóját és szlogenjét a cég azonban már korábban levédette.

A 4iG Csoport tegnapi tőzsdei közleményét követően gyakorlatilag nyílt titok, hogy január 1-től megjelenik a hazai távközlési piacon a korábban sokat emlegetett, a cég nemzetközi leányvállalatainál már használt ONE márkanév, mely elsőként a Vodafone-t váltja le, később pedig komplett távközlési ernyőmárkává válik majd.

Egy ilyen márkaváltás hosszú folyamat, melynek része egyebek mellett a különböző arculati elemek levédetése is, melyet a 4iG idén májusban meg is tett az illetékes Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál. A védjegyoltalom-lista alapján a ONE logóra összesen öt védjegybejegyzést kért - és kapott - a 4iG, ezek az alábbiak:

one_bkgrnd_2

one_bkgrnd

Illetve ezek inverz változatai, valamint egy alul-felül vágott variáns.

A cég szintén májusban védjegyoltalmat kért a

minden pillanat számít

szlogenre, illetve annak angol változatára egyaránt (every moment counts).

Érdekesség, hogy a fenti logotipográfia teljesen eltér az albán és montenegrói leányvállalatok által 2022 óta használt változattól (lásd lent), mely egyébként a fentiekkel szemben nemzetközi oltalom alatt áll. 

1one

További érdekesség, hogy a 4iG csak múlt vasárnap óta használhatja a grafikus elemeket tartalmazó védjegyeket, a szlogen esetében pedig a védjegyhasználat megkezdésére nyitva álló ötéves időszak kezdő időpontja október 31.

a címlapról

ÁRAM

1

Moduláris atomreaktorokból vásárol energiát a Google

2024. október 15. 13:45

Az AI-szolgáltatások miatt megnőtt áramigényt újabban atomreaktorokból származó energiával próbálják fedezni a techóriások, a Microsoft utána a Google is hasonló megállapodást kötött.