:

Szerző: Koi Tamás

2023. augusztus 31. 12:51

Végérvényesen beveszi a konyhákat az MI

A mesterséges intelligencia a számítógépek és okostelefonok kijelzőiről leszivárogva beveszi a konyhákat is, ami valahol logikus és a mindennapi étkezéssel járó nyűgöket csökkentő folyamat lehet, melynek élére a dél-koreai Samsung Electronics állna.

Szalagos fánk, tökös-mákos rétes, tojásos lecsó, túrós nyögő, tepertős pogácsa (szigorúan hajtogatott tésztából, egynapi kelesztést követően kisütve) - többek között ezek azok az ételek, melyeket senki nem tud(ott) úgy elkészíteni, mint a múlt századi nagymamák, akik receptjeiket szájhagyomány útján tanulták meg és készítették el úgy, hogy azt ma is megemlegetjük. 

nagyi_konyha

Az élet számos aspektusa, mozzanata mellett a jelek szerint a hagyományos értelemben vett főzést is átformálja a jövőben a mesterséges intelligencia, legalábbis az háztartási eszközöket, így konyhai berendezéseket is készítő Samsung Electronics erősen hisz abban, hogy a most bemutatott Samsung Food platformmal örökre megváltozik a sokszor unalmas, olykor kifejezetten frusztráló főzési folyamat.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Samsung Food a cég szerint több mint egy hagyományos receptalkalmazás (ettől függetlenül a platform a 2019-ben felvásárolt, 160 ezer receptet tartalmazó Whisk app adatbázisára épít), így többek között igazodik a felhasználó életmódjához, diétájához, vagy akár a legutóbbi bevásárlásához úgy, hogy beépíti a receptbe az otthon található hozzávalókat (feltéve, hogy a hűtő erről tájékoztatja az appot). Ha ez nem lenne elég, a platform a mai trendeknek megfelelően képes minden receptet vegán és vegetáriánus igények szerint módosítani.

Az alkalmazás természetesen csak akkor hozza el a totális sütés-főzési-gasztro kánaánt, ha a konyhában megtalálható egy Bespoke hűtőszekrény, netán egy Bespoke sütő vagy mikró, így a nagyik nyugodtan leülhetnek megnézni például egy Squid Game epizódot a Netflixen, amíg a konyha és a mesterséges intelligencia dolgozik helyettük.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.