Szerző: Koi Tamás

2023. augusztus 7. 14:31

Megpróbálkozik a lehetetlennel a Telekom az 5G kapcsán

Nincs könnyű helyzetben a Telekom, hiszen a június 1-től augusztus végéig élő teljes 5G-amensztia annyi visszajelzést szült mindenféle internetes fórumon, melynek pusztán a feldolgozása is embert próbáló feladat.

Meglehetősen nehéz nem belebotlani manapság a közösségi médiában olyan posztokba vagy kommentekbe, melyben az előfizetők a Telekom 5G szolgáltatása kapcsán fejtik ki cseppet sem kendőzetlenül a kritikájukat. A szokatlanul heves és markáns felhasználói véleménycunami a Telekom májusban bejelentett promóciójával hozható összefüggésbe, amiben a cég a hálózati lefedettség bővítésével egy füst alatt mindenkit felengedett az újgenerációs hálózatra, akinek a készüléke képes azt kezelni.

A promóciós időszakból már csak alig egy hónap maradt, a szolgáltató mindenesetre most elérkezettnek láthatta az időt, hogy elmagyarázza a facebookozó közönségnek, hogy az 5G miért is jó, milyen frekvenciasávokon működik és mégis mitől is függ, hogy mennyire gyors vagy éppen nem annyira gyors, mint azt várják.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Bár az edukációs kampány még csak most kezdődött, tűkön ülve várjuk, amikor a dimamikus spektrummegosztás (DSS vagyis a Telekom beszállítójánál ESS), ad abszurdum a vivőaggregáció működéséről fogja ugyanezeket az embereket tájékoztatni a szolgáltató, máskülönben nehéz lesz elmagyarázni, hogy mégis hogyan fordulhat elő az, hogy ugyanazzal a telefonnal ugyanott 4G-n ugyanolyan, de esetenként akár jobb hálózati paramétereket lehet mérni, mint 5G-n - tökéletes rádiós vétel mellett. 

Az eddig érkezett visszajelzések alapján nem különösebben lenne meglepő, ha a Telekom a hagyományosan ősszel érkező új tarifaportfóliójában az eddigiektől eltérő szerepet szánna az 5G-nek, és azt a továbbiakban nem egyfajta prémium szolgáltatásként definiálná, de legalábbis soha nem állna vissza az eredeti, június előtti állapot, amikor csak a korlátlan mobilnetet tartalmazó díjcsomagokra előfizetők, illetve az opciós felárat fizető ügyfelek privilégiuma volt az 5G.

a címlapról