:

Szerző: Koi Tamás

2021. október 25. 12:52

Ki ne akarna dolgozni menni, ha ilyen munkatársi szeretet várja?

Meng Van-csou, a kínai Huawei Technologies alapítójának lánya évek óta először mehetett be munkahelyére, miután a kanadai hatóságok lényegében egy túszcsere-egyezmény részeként szeptember végén elengedték.

Meng Va-csou utoljára 2018 decemberében járhatott az édesapja által alapított cég, a Huawei Technologies bármelyik kínai irodaépületében, a cég pénzügyi igazgatóját ugyanis a kanadai hatóságok az év december 8-án a vancouveri repülőtéren letartóztatták.

Az ezt követő, meglehetősen hosszúra nyúlt és érdekes, mondhatni eddig soha nem látott epizódokat produkáló politikai játszma szeptemberben vett új fordulatot, amikor Kanada végül elengedte Menget, aki szeptember 24-én már hazafelé tartott egy pekingi járaton, hogy aztán már-már államfői fogadtatásban részesülve, újra kínai földre (pontosabban vörös szőnyegre) lépjen.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A pénzügyi igazgató ettől függetlenül nem kezdhette meg azonnal a munkát, legalábbis nem saját irodájában, a karanténszabályok ugyanis éppúgy vonatkoznak rá, mint bármilyen átlag kínaira.

Hogy a szabadon bocsátását követő első "igazi" munkanap felejthetetlen maradjon Meng számára, arról a cég alkalmazottai igyekeztek gondoskodni - a helyszínen készült felvétel (lásd fent) alapján a pénzügyi vezető visszatérése kifejezetten jót tett a munkaköri hangulatnak, bár Meng sorsának jóra fordulása még korántsem biztos, hogy tükröződik majd a cég jövőjében.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.