Szerző: Hlács Ferenc

2016. augusztus 24. 16:04

PC-re is jön a PlayStation Now

Hamarosan PC-n is elérhetővé teszi PlayStation Now játékstreaming szolgáltatását a Sony, ehhez pedig egy PC-s USB-sticket is piacra dob a cég, így számítógépen is használhatóak lesznek a DualShock 4 kontrollerek.

Megnyitja a PlayStation Now kapuját a Windows-t futtató PC-k előtt a Sony - a japán gyártó bejelentése váratlanul érkezett, nem sokkal felturbózott játékkonzolja, a PlayStation 4K szinte karnyújtásnyira lévő leleplezése, illetve az azzal párhuzamosan pletykált, kompakt, kisméretű, és nem utolsó sorban olcsóbb PS4 modell bemutatása előtt. A cég PlayStation Now játékstreamingje eddig a PS3 és PS4 konzolok mellett PlayStation Vita és PlayStation TV eszközökön vehette igénybe a közönség, illetve a Sony Bravia, valamint a Samsung egyes okostelevíziói támogatták a szolgáltatását.

A megoldással mintegy négyszáz PlayStation-exkluzív cím streamelhető, illetve játszható telepítés nélkül a felsorolt eszközökön, a lehetőség pedig most a windowsos PC-k széles körével bővült. A katalógus egyelőre csak PS3-ra megjelent címeket tartalmaz, olyan sorozatokból mint az Uncharted, God of War vagy a Ratchet & Clank, de tervben van a PS4-re megjelent játékok felvétele is. A gyártó a játékhoz legalább másodpercenként 5 megabites internetkapcsolatot ajánl, a támogatott rendszer pedig a Windows 7 (SP1), Windows 8.1 vagy Windows 10 lehet. Hardver terén legalább egy 3,8 gigahertzes AMD A10 chipre, vagy 3,5 gigahertz órajelű Intel Core i3 lapkára lesz szükség, noha a pontos elvárt modellszámot a cég nem közölte. A PlayStation Now használatához legalább 2 gigabájt RAM is kelleni fog.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A PlayStationre íródott címekhez persze az egér-billentyűzet kombó nem éppen ideális, a Sony ezért egy új kiegészítőt is kiad, ez a DualShock 4 USB Wireless Adaptor - egy PlayStation logós USB stick, amellyel a DualShock 4 kontrollerek vezeték nélkül csatlakoztathatók és használhatók PC-kkel, illetve Macekkel. A stick a vezérlők teljes funkcionalitását elérhetővé teszi a gomboktól az analóg karokon és a touchpad használatán át a mozgásérzékelőkig, illetve a rajta található headset aljzatig.

A kontroller nem csak PlayStation Now-ban vethető be, a cég szerint az a PS4 Remote Playhez is gond nélkül használható - a tavaly bejelentett megoldással a PS4-en futó tartalmak streamelhetők más eszközök, köztük PC-k vagy Macek kijelzőire. Az USB stick várhatóan a következő hetekben, valamikor szeptember első felében jelenik meg, nettó 25 dolláros ajánlott fogyasztói áron. A PC-s PlayStation Now pontos rajtja egyelőre nem ismert, mindössze annyit tudni, hogy az "hamarosan" elérhetővé válik Európa egyes részein, nem sokkal később pedig Észak-Amerikában is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról