Szerző: Asztalos Olivér

2015. december 11. 16:30

Márciusban jöhet az AMD AM4-es foglalata

A jövő tavasszal érkező AM4-es foglalattal az AMD jelentősen leegyszerűsíti kínálatát. Az APU-k és a CPU-k megegyező tokozást kapnak. Az első AM4-es processzor a Bristol Ridge lesz.

Kiszivárgott diák árulkodnak az AMD jövő évi terveiről. A vállalat még májusban beszélt először hivatalosan is a Zen mikroarchitektúráról, az arra épülő processzorról, illetve az új AM4-es platformról, most ezeket újabb fontos részletekkel egészítették ki. A héten napvilágot látott friss információk szerint az új lapkákat egy új foglalat, az AM4 fogja kiszolgálni, ez a Bristol Ridge APU-kkal együtt márciusban kerül majd piacra.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az AMD hosszútávra tervez az AM4-es foglalattal. A kiszivárgott információk szerint a foglalat 2020-ig támogatott lesz, ergo nagyjából négy évig érkeznek majd bele újabb processzorok. Emellett a vállalat az AM4-gyel nagyban leegyszerűsíti jelenlegi foglalatkavalkádot, az aktuális három különböző foglalatot egy egységes socket váltja majd. A több mint négy éves AM3+ a CPU-knak van fenntartva, míg az FM2+ és az AM1 különféle APU-kkal kompatibilis. Jövőre mindhármat nyugdíjazza a cég, helyüket pedig majd fokozatosan átveszi a kizárólag DDR4-es memóriákat támogató AM4.

A platform sajátossága lesz, hogy a processzorok integrált déli vezérlőhidat is tartalmaznak majd. Ezzel a PCI Express mellett USB 3.0 és SATA kontrollerek is helyet kapnak a központi egységek lapkáiban. Ennek előnye, hogy így bizonyos egyszerűbb vagy kisebb alaplapok esetében nem lesz feltétlenül szükséges külön vezérlők elhelyezése, a processzor így gyakorlatilag SoC-ként (rendszerchipként) funkcionálhat.

Ezt használja ki az első AM4-es tokozású, Bristol Ridge kódnevű APU, amely épp olyan rendszerchip lesz, mint a Carrizo. A párhuzam több szempontból is releváns, ugyanis a Bristol Ridge valószínűleg a Carrizo AM4-es kiadása lesz, azaz marad a négy Excavator mag, illetve az 512 darab grafikus shader a GPU-ban. Az egyetlen kérdőjelet a gyártástechnológia jelenti, ugyanis arról továbbra sincs információ, hogy Bristol Ridge milyen csíkszélességen fog készülni.

Bár az AMD és a GlobalFoundries már hivatalos közleményben is tudatta, hogy megkezdték a 14 nanométeres próbagyártást, kicsi rá az esély, hogy a jövő tavasszal érkező APU úgynevezett die shrink lesz. Egy 14 nanométeres lapkadizájn több 10 millió dollárba kerül, ami kétséges, hogy a Bristol Ridge APU-k eladásából megtérülne. Ennek ugyanakkor némileg ellentmond az a napvilágot látott dia, mely a mobil Bristol Ridge APU-k előzetes specifikációit tartalmazza. Ezen a legerősebb 15 wattos modell 2,7 GHz-es alapórajellel szerepel, ami 600 MHz-es pluszt jelen a jelenleg elérhető legerősebb 15 wattos Carrizo APU frekvenciájával szemben. Ekkora különbséget nehezen érhet el az AMD a veterán 28 nanométeres eljárás és a mikroarchitektúra finomításával - de hogy honnan jön a fantasztikus órajel, arra egyelőre nincs magyarázat.

A Bristol Ridge szerepe tehát elsősorban az AM4 útnak indítása lesz, hogy amire 2016 utolsó negyedévében megjelenik a Zen-alapú CPU, kiforrja magát a platform, illetve széles körben elérhetőek legyenek az alaplapok. Az első, Zen CPU magokat tartalmazó, Raven Ridge kódnevű APU csupán 2017 első negyedévében futhat be, tehát a Bristol Ridge-nek nagyjából egy éves karriert szánhat az AMD.

A konkurens Intel esetében nem csak a foglalat kivitele más (LGA), hanem a stratégia is. Míg a mainstream vonalat az LGA115x sorozat viszi, addig az abszolút csúcskategóriát az LGA2011-es szerveres foglalat tölti be. Jelen állás szerint úgy fest, hogy az AMD utóbbinak nem fog közvetlen konkurenciát állítani, a Zen-alapú, Summit Ridge kódnevű CPU-kkal inkább a kettő közé próbál majd célozni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról