Szerző: Hlács Ferenc

2014. április 25. 10:30

Kipróbáltuk: Concorde Tab Amazon

Az utóbbi években nagyot ugrott a korábban rettegett középkategóriás táblagépek és okostelefonok minősége, amelyet a ConCorde Tab Amazonnal szerzett tapasztalataink is alátámasztanak. A készülék felépítésben szinte a prémium kategóriát súrolja és bár nem sikerült a korábbi modellek minden hibáját kigyomlálni belőle, teljesen jól használható.

Másfél-két évvel ezelőtt középkategóriás táblagépet használni meglehetősen vakmerő vállalkozás volt, a folyamatosan kifagyó és akadozó készülékek mellett nem ártott, ha az embernek acélból voltak az idegei. 2014-re azonban a helyzet pozitívan változni látszik, egy-egy használható eszközért már nem kell százezer forint körüli összeget kiadni, főleg ha a masinát jórészt egyébként is otthon használjuk.

Meglepően jó felépítés

A ConCorde Tab Amazon 7,85 hüvelykes táblagép is egy ilyen középkategóriás készülék, amely mindent megtesz, hogy megszabaduljon az elődök által ráragasztott rossz hírnévtől. Mindez már az anyaghasználatnál elkezdődik, ami kifejezetten meglepő, a hátlap ugyanis alumíniumból készült, ami elsőre kézbe véve minőségi, szinte prémium érzetet ad a készüléknek. A felépítés masszív, jól egyben van, persze nem kifogástalan. Szinte megmosolyogtató konstrukciós malőr, hogy a gombok melletti réseken, sőt akár a hátlapi kamera lencséjén oldalról betekintve látható a bekapcsolt kijelző háttérvilágítása - de ez felfogható akár előnyként is, sötétben kvázi háttérvilágítást ad az oldalsó gomboknak.

Ettől eltekintve az eszköz külső kivitelezése kiváló, és mindenképp elgondolkodtató, hogy a magyar vállalat olcsó, Kínában gyártatott készüléke ebben a tekintetben maga mögé tudja utasítani jóval nagyobb gyártók drágább termékeit is. A táblagép egyébként 8,2 milliméter vékony és 335 grammot nyom, használata tehát hosszabb távon, egy kézben tartva sem kényelmetlen.

Ahogy a ConCorde eszközeinél megszokhattuk, csatlakozókból nincs hiány: a tablet felső élén a fejhallgató-kimenet és USB-port mellett egy HDMI-aljzat is helyet kapott, ide került továbbá a mikrofon, illetve egy tűvel benyomható resetgomb is, vészhelyzet esetére. A bekapcsoló- és hangerőgombok a Tab Amazon jobb oldalára kerültek, illetve ugyanitt lejjebb található a microSD-kártyahely is, amellyel a 8 gigabájtos belső tárhelyet 32 gigabájtig bővíthetjük.

Nem erőgép, de messze jobb mint az elődök

A bekapcsológombot megnyomva nagyjából egy másodperc késésre számítani kell, utána éled csak fel a képernyő. Bár ez baljós jel, a felületen ezután már simán megy a navigálás, nem szaggat, gyorsan reagál, noha az appokon belül minimális akadás előfordulhat. A UI, ahogy az a ConCorde és a hasonló cégek termékeinél szokás, gyakorlatilag módosítás nélküli Android felület, nincsenek rajta gyártói sallangok, illetve különböző giccses vizuális elemek. Talán az egyetlen saját megoldás a navigációs sávon található, ahol nem csak a szokásos vissza, home és multitasking gombhármast találjuk, azok két oldalára virtuális hangerőgombok, illetve utóbbi kettő közé egy képernyőmentés gomb is került - ezek azonban bármikor kikapcsolhatók, ha valaki inkább a klasszikus elrendezésre vágyik.

A készülék egyébként 4.2.2-es Androidot futtat, ám a vállalat szerint ezt belátható időn belül 4.4 KitKatre cserélik, átugorva a 4.3-as verziót. A rendszert a négymagos 1,2 gigahertzes AlWinner A31s processzor és a PowerVR SGX544MP GPU szépen hajtja, az 1 gigabájt RAM ugyan némi aggodalomra adhat okot, de a tesztidőszak alatt nem bizonyult kevésnek - ez a 4.4-es Androiddal pedig csak javulhat, miután azt kifejezetten a kevesebb memóriával felszerelt eszközökhöz optimalizálták.

Félreértés ne essék, előfordul azért döcögés, alkalomadtán például a Google Play is meg-megakad böngészés közben. Erre persze a kategóriában számítani is kell, az élmény ugyanakkor ettől függetlenül egyáltalán nem rossz, még akkor is, ha egyértelműen megkülönböztethető egy felsőbb kategóriás készülékétől. Az egyes appokban vissza-visszatérő akadás ellenére azonban olyan erőforrás-igényesebb címek, mint a Real Racing 3 vagy a Dead Trigger 2 is teljesen élvezhetően futnak, bár érezni, hogy a hardvernek küzdeni kell a 25-30 fps-ért. A SunSpider JavaScript benchmarkot Chrome böngészőben futtatva a Tab Amazon 1776,7 milliszekundumos eredményt ért el, ami a mai csúcskészülékek 7-800-as eredményének több mint a duplája. Ebben a tekintetben a tablet tehát nem mondható túl erősnek, de a hétköznapi használat során nem érződik lassúnak a webböngészés sem.

Csak a felbontás lenne nagyobb

A kijelző IPS technológiájú, betekintési szögei kitűnők, felbontása viszont csak 1024x768 pixel, ami a mai mezőnyben már éppen a tűréshatáron mozog. A panel kicsit mélyebben ül a házban a megszokottnál, noha ez nem jelent semmiféle kényelmetlenséget. A maximális fényerő viszont lehetne valamivel nagyobb, mert bár zárt térben nincs vele probléma, erős napfényben okozhat némi gondot a nehezen olvasható kijelző. A 8 hüvelyk környéki képernyőknél megszokott 4:3-as képarány itt is adott, a szélesebb panel használata a nyúlánk héthüvelykes készülékekhez képest kifejezetten kellemes élményt jelent.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A kamera a tableteknél talán az egyik legkevésbé fontos komponens, amit úgy tűnik, a ConCorde sem lát máshogy, a hátlapi szenzor ugyanis két megapixeles, az előlapi pedig VGA felbontású mindössze. Egyiktől sem érdemes tehát bajnok képeket várni, a hátsó csak jó fényviszonyok között készít éppen vállalható fotókat, és a videochathez is mindenképp kapcsoljuk fel a világítást a szobában, az előlapi kamera ugyanis még gyengébben teljesít, ha kicsit is sötétebb van a kelleténél.

Az is fura, hogy a kameraappot használva, a tabletet állítva tartva is a hosszabbik oldalnál marad a navigációs sáv, ami az elején okozhat némi fejtörést a friss tulajdonosoknak. A Wi-Fi-s táblagépbe sajnos GPS-vevő nem került, noha támogatja a Bluetooth-os GPS eszközöket. A készülék 4000 mAh kapacitású akkumulátora aránylag jól teljesít, akár két-két és fél napot is kibír, komolyabb játékkal azonban akár két-három óra alatt könnyedén lemeríthető. Használaton kívül a tablet majdnem egy hétig is elvan töltés nélkül.

Tankönyvek és frissülő magazinok

A tabletre a ConCorde előre telepített néhány alkalmazást, ezek a BookandWalk e-könyvolvasó, a ConCorde Táblamagazin és a Táblatankönyv. Az elsővel értelemszerűen e-könyveket nyithatunk meg, illetve vásárolhatunk is, a benne található áruház segítségével. A Táblamagazin is egy hasonló virtuális könyvespolc, vagy inkább újságos. Itt ingyenes kiadványok sorakoznak, három kategóriában: a magazinok fülre bökve olyan címeket találunk mint például a PestiEst, vagy a FilmMagazin, de ebben az appban is elfért néhány könyv, - többek között szakácskönyvek - illetve a nagy áruházak legfrissebb akciós katalógusaiban is lapozgathatunk, ha netán megbántuk volna, hogy azokat a postaládából lendületből a kukába hajítottuk.

A vállalat termékét az iskolapadban is hasznossá tenni hivatott Táblatankönyvet megnyitva sem fog senki meglepődni, itt is az előző két szoftverből ismert polcos elrendezés látható, amelyeken gimnáziumi tankönyvek sorakoznak. Ezek jórészt történelemkönyvek, de akad köztük angol, olasz, fizika sőt közgazdaságtan témájú is - ha egy középiskolában az itt elérhető tankönyvek valamelyikét használják, még jól is jöhet az előre telepített app.

Ez a középkategória már nem az a középkategória

A ConCorde-ra jellemző, hogy készülékeinél nem fukarkodik a kiegészítőkkel, és ez ennél a tabletnél sincs másképp: az eszköz dobozában egy egybeépített hálózati töltőt (az USB kábel nem húzható ki az adapterből), külön adatkábelt és egy OTG-kábelt is találunk, amellyel teljes méretű USB-csatlakozóval felszerelt pendrive-okat, külső merevlemezt, vagy akár billentyűzetet és egeret is csatlakoztathatunk a táblagéphez.

A ConCorde Tab Amazon a cég weboldalán nagyjából 44 ezer forintért vásárolható meg, 1 év garanciával. Azt sajnos nem lehet állítani, hogy a készülék teljesen mentes a belépő- és középkategóriás eszközöket jellemzően sújtó problémáktól, mint az alkalmazások időnkénti összeomlása, vagy a vissza-visszaköszönő akadozás, ugyanakkor ezeket sikerült jóval a bosszantó szint alá szorítani, a napi használatban már gyakorlatilag nem jelentenek kényelmetlenséget.

A tablet tehát alapvetően gyors és megbízható, gyengeségeiért pedig az alumínium hátlap és az alacsony ár igyekszik kárpótolni. Ha a család most kezd ismerkedni a táblagép fogalmával, netán egyszer már elvetette a koncepciót az egy-két évvel ezelőtti középkategóriával szerzett negatív tapasztalatok miatt, a ConCorde terméke ideális választás lehet az újrafelfedezésre, de azoknak is érdemes elgondolkodni rajta, akik alkalmi játékra, böngészésre vagy olvasgatásra keresnek készüléket, amire nem akarnak százezreket kiadni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról