:

keresett kifejezés: xbox

Keresés a

0

Az Alzheimer-kór ellenszerét kutathatják majd PlayStation 3 konzolok milliói

2006. augusztus 28. 16:11

[BBC NEWS/HWSW] Az elmúlt lassan másfél év során -- mióta a japán cég a nyilvánosság előtt tárgyalja a terveik szerint novemberben megjelenő konzolt -- a Sony fáradhatatlanul hajtogatja, hogy a PlayStation 3 tényleg más lesz, mint bármi más, ami eddig megjelent, és nem játékgépként, hanem számítógépként kell tekinteni arra. A Leland Stanford Junior Egyetemen láthatóan vevők az ötletre: PS3-on is futtatható lesznek molekuláris biológiai számítások, kutatva az olyan betegségek kialakulásának pontos okát és módját, mint az Alzheimer-kór.

0

Csökkent Nagy-Britanniában az Xbox 360 konzol csupasz változatának ajánlott ára

2006. augusztus 28. 13:15

A GamesIndustry.biz kereskedőktől kapott, hiteles információk alapján közölte, hogy a Microsoft végrehajtotta Xbox 360 konzolja első hivatalos árcsökkentését. Az eddig 209 fontos ajánlott ár 199 fontra csökkent a Core változat esetében Nagy-Britanniában, azonnali hatállyal. A szigetországban, ahol minden jóval drágább, ez körülbelül 20 dolláros árcsökkentésnek felel meg.

0

Több mint kéttucatnyi játszható játékkal demózza hamarosan a Sony a PlayStation 3 konzolt

2006. augusztus 24. 10:30

[News.com] A Sony szerdán bejelentette, hogy a szeptember 22 és 24 között megrendezett Tokyo Game Show rendezvényen már 27 játszható, kipróbálható demóval mutatja be a novemberben piacra kerülő, következő generációs PlayStation 3 játékkonzolt az érdeklődőknek. A játszható demók között megtalálható lesz a Namco fejlesztette Ridge Racer 7, illetve a Capcom Devil May Cry 4 játéka is.

0

November 3-án érkezik hazánkba az Xbox 360 játékkonzol

2006. augusztus 23. 15:22

A lipcsei Games Convention 2007 rendezvényen ma -- több kiegészítő mellett -- hivatalosan is bejelentette a Microsoft, hogy az észak-afrikai, szeptember 29-ei premiert követően november 3-án érkezik meg hivatalosan az Xbox 360 játékkonzol Kelet-Európába, azaz Magyarországra, Lengyelországba, a Cseh Köztársaságba és Szlovákiába.

0

A vásárlók jelentős része nem tudja, miért vesz HD-televíziót

2006. augusztus 17. 15:57

[News.com, HWSW] A Sony Electronics elnöke, Stan Glasgow és a Panasonic Észak-Amerika műszaki igazgatója, Paul Liao szerint a HD-televíziókat vásárlók jelentős részének fogalma sincs arról, hogy pontosan miért is vásárol HDTV-berendezést. A negyedik DisplaySearch HDTV Konferencián a két vállalatvezető az ismeretterjesztés fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen nem csak a felhasználók, de még a kereskedők számára is rengeteg a kérdőjel a HD-tartalmakkal, -szolgáltatásokkal és eszközökkel kapcsolatosan.

0

"Megdöbbennék, ha a PlayStation 4-nek lenne lemezmeghajtója"

2006. augusztus 9. 15:55

[Wired Magazine/HWSW] Megdöbbennék, ha a PlayStation 4-nek lenne fizikai lemezmeghajtója. Ezek a Phil Harrison, a Sony Computer Entertainment játékkiadásért felelős elnökének szavai, melyeket a Wired Magazine egy szerkesztőjével folytatott beszélgetés során ejtett ki. Harrison nem beszél másról, minthogy a korongok teljesen el fognak tűnni, és a digitális tartalom terjesztésének egyetlen módja az internet lesz.

0

Pro: az AMD-ATI fúzió közelebbről

2006. augusztus 9. 13:35

Az elmúlt évek egyik, ha nem a legmeglepőbb bejelentését tette az AMD, mikor a két hete bejelentette az ATI Technologies felvásárlását. Kétrészes cikkünk előző részében az ellenérveket sorakoztattuk fel, most az akvizíció mögött meghúzódó motivációra és a lehetőségeket mutatjuk be.

0

Bemutatták az Xboxhoz tervezett HD DVD-meghajtót

2006. augusztus 8. 13:01

A Los Angelesben zajló Entertainment Media Expo rendezvényen a Microsoft bemutatta az Xbox 360 konzolhoz tervezett külső HD DVD-meghajtóját, amely az ígéretek szerint az ünnepi szezonban kerül a boltokba. A Microsoft statisztikái szerint az Xbox 360 tulajdonosok többsége már rendelkezik nagyfelbontású tévével, a konzolhoz kapcsolható meghajtó segítségével pedig rögtön élvezhetik a HD DVD-n megjelent filmeket.

0

A focivébé húzta ki az Electronic Artsot a csávából

2006. augusztus 2. 09:17

Növekedő, de a vártnál kisebb veszteséggel zárta legutóbbi negyedévét a világ legnagyobb független játékszoftver-kiadója, az Electronic Arts. A cég azt is közölte, hogy a jelenlegi negyedévben a korábbi várakozásoknál jobb eredményekre számít, a hírre a részvények árfolyama növekedésnek indult.

0

Meglepetésekkel készül a Microsoft a PlayStation 3 premierjére

2006. július 31. 10:36

[Xbit labs] Meglepetésekkel készül a Microsoft az Xbox 360 konzolt támadó, ősszel megjelenő PlayStation 3 premierjére -- mivel nem említette, a szintén ekkor debütáló Wii-t nem is tekinti igazi ellenfélnek a redmondi óriás. A tervekről Richard Teversham, az Xbox Europe marketingmenedzsere beszélt az MCV UK-nek adott interjújában, bár a fontos kérdésekre sajnos most sem adott konkrét választ.

0

Három-öt év múlva hozhat nyereséget a Microsoftnak a Zune

2006. július 28. 11:51

Robbie Bach, a Microsoft Home and Entertainment részlegének igazgatója szerint a vállalat felkészült arra, hogy százmilliókat költsön a Zune audiolejátszók és a kapcsolódó zeneszolgáltatás kifejlesztésére és népszerűsítésére és azt sem bánja, ha a termékvonal még évekig csak veszteséget termel. Az első Zune készülék már az idén az amerikai piacon lesz, jövőre újabbak követik.

0

Ősszel jön a Microsoft zenelejátszója, a Zune

2006. július 24. 10:17

Magad uram, ha szolgád nincsen -- gondolhatták a Microsoftnál, amikor saját zenelejátszó és zeneszolgáltatás bevezetéséről döntöttek. A redmondi vállalat a jogvédett Windows Media Audio formátum révén már régóta jelen van az online zenepiacon, azonban a korábbi, hardvergyártó partnerekre építkező stratégiája csődött mondott az Apple iPod és iTunes elleni harcban. A vállalat tehát most saját kezébe veszi a sorsát és az ősszel bemutatja a Zune nevű készüléket, valamint a hozzá tartozó zeneszolgáltatást.

0

Az Európai Unió elvitte a Microsoft nyereségének jó részét

2006. július 21. 09:24

Látványosan növekedő bevételt ért el legutóbbi, negyedik pénzügyi negyedévében a Microsoft, a jogi kiadások és a fejlesztésekre fordított összegek növekedése miatt azonban a nyereség negyedével visszaesett. A vállalat egy részvény-visszavásárlási programot is bejelentett, amelynek keretén belül augusztus közepéig 20 milliárd dollár értékben vásárol saját papírjaiból. A világ legnagyobb szoftvercége 2011-ig további 20 milliárd dollárt költ majd részvények visszavásárlására.

0

Megkezdődött a PlayStation 3 gyártása

2006. július 19. 14:02

[DigiTimes/HWSW] A kínai nyelvű Apple Daily és Commercial Times lapok szerint az Asustek már megkezdte a Sony PlayStation 3 (PS3) gépének termelését -- írja a DigiTimes tajvani elektronika-ipari lap. A hírek szerint az első, kis mennyiségű szállítások július eleje óta folynak a Sony felé. A volumen nagysága havi 200 ezerre tehető, amelyet az Asustek magas ütemben kíván fokozni.

0

Növekedési problémákkal küzd az IBM

2006. július 19. 09:23

A szoftver-eladások húzták az IBM negyedéves eredményeit, a szolgáltatási üzletág által megkötött szerződések értéke viszont csökkent, ami talán a bevételeinek több mint felét szolgáltatásokból realizáló IBM aranykorának végét jelentheti. Elemzők szerint egyre erősebb a verseny az informatikai szolgáltatások piacán, az IBM-et ma már nem csak a hagyományos vetélytársai szorongatják (pl. EDS, Accenture), hanem az új piaci szereplők, például Indiából.