Szerző: Dömös Zsuzsanna

2026. február 3. 10:08

Összeolvad a SpaceX és az xAI

Szorosabbra fűzi a szálakat Elon Musk saját cégei közt, természetesen magasztos célokat emlegetve, de közben miről szólna másról a dolog, mint a pénzről. A SpaceX és az xAI együttesen a világ értékésebb magáncégét alkotja meg.

Az Elon Musk által 2002-ben alapított, műholdas távközlésben időközben vezető szereplővé vált SpaceX formálisan felvásárolja az üzletember másik cégét, az xAI-t. A hétfői bejelentésben a felek nem tettek említést a szabályozó hatósági jóváhagyás szükségéről, és Musk nyilatkozata is azt sugallja, hogy a tranzakció lezárult. A két cég kombinált értéke kb. 1,25 billió dollár, amivel a világ legértékesebb magáncégévé válik. Az xAI-t korábban Musk már egyesítette a X (a korábbi Twitter) közösségi platformmal, ami így szintén része az új struktúrának.

A 2023-ban indult meglehetősen fiatal vállalkozás terméke a Grok chatbot, amivel Musk a generatív AI piacán hasít ki saját részesedést, de jobbára inkább botrányokba keveredik. Az Európai Bizottság múlt héten jelentette be, hogy vizsgálatot indít annak kapcsán, hogy a cég X platformját ellepték az xAI termékével generált szexuális tartalmú képek, melyeket valós személyekről, akár nőkről vagy gyermekekről generáltak. Ráadásul pénzügyileg sem túl sikeres a vállalkozás: 2025 első kilenc hónapjában körülbelül 9,5 milliárd dollárt égetett el.  

A világ vezető űrrepülési vállalata és a göröngyös úton járó AI-vállalkozás egyesülése a hivatalos kommunikáció szerint természetesen potenciális stratégiai előrelépéseket kínál a két fél számára. Musk érvelése szerint az AI iránti keresletet nem lehet kielégíteni földi erőforrásokkal, így az adatközpontokat az űrbe kell vinni, mivel csak a „korlátlan napenergiával” lehetséges megvalósítani a szükséges skálázást, aminek kivitelezésében a SpaceX Starshipje fog segíteni. Igaz, a Starship eddig csak tesztrepüléseket teljesített, de Musk állítása szerint egy napon a SpaceX képes lesz arra, hogy óránként bocsátson fel rakétákat, és minden repülés során 200 tonna hasznos terhet cipeljen magával.

spacemerge

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Egyre több űripari cég kezd komolyan gondolkodni abban, hogy az adatközpontoknak a világűrben van a legjobb helyük, köztük Jeff Bezos Blue Originje is. A SpaceX  a hétvégén nyújtotta be az első olyan engedélykérelmet az illetékes amerikai hatósághoz, a Federal Communications Commission-höz (FCC), mely egy kifejezetten adatközponti célú műholdhálózat felbocsátását és pályára állítását célozza.

A hatósághoz benyújtott dokumentumok tartalmát illetően kétségtelenül a legmegdöbbentőbb számadat a flotta mérete: a SpaceX tervei szerint az alacsony Föld körüli pályán működő adatközpontot ugyanis egymillió műhold alkotná, melyek sávosan, egymástól 50 kilométeres távolságban helyezkednének el.

A vállalat indoklása szerint az orbitális pályán lévő adatközpontok minden szempontból a leghatékonyabb módját jelentik a növekvő adatközponti kapacitás kiszolgálásának, mivel a rendszert teljes egészében napenergiával lehetne üzemeltetni, emellett a karbantartási költségeken is jelentős összegeket lehetne spórolni. A mérleg másik serpenyőjében ugyanakkor ott lehetnek a tetemes összegre rúgó feljuttatási költségek és a már így is meglehetősen túlzsúfolt műholdpályákkal kapcsolatos potenciális problémák.

Az xAI egyelőre legsürgetőbb szükséglete a pénz biztosítása lehet a hatalmas infrastruktúra-kiépítés finanszírozásához a többi AI-fejlesztővel való versenyben. A tervek szerint hamarosan tőzsdére lépő SpaceX pedig a legegyértelműbb útnak tűnhet a tőke megszerzéséhez, főleg ha a vállalat további dollármilliárdokat tud bevonni. Az xAI beolvasztásával Musk kihasználhatja a befektetők kielégíthetetlen étvágyát az AI-ba való befektetések iránt, miközben az xAI pénzügyi helyzetén is javíthat a növekvő veszteségek ellenére.

a címlapról