Ismét átalakul a 4iG csoport
Újabb átalakítást hajtott végre szervezeti struktúrájában a 4iG Csoport a vállalat növekedési stratégiájának megfelelően. A cél részben az, hogy a vállalatcsoport 2026-től jelentős nemzetközi tőkét és finanszírozást tudjon bevonni, többek között a határokon átnyúló infrastruktúra-fejlesztések és az űr- és védelmi iparág területén.
Új működési és irányítási modellre áll át a 4iG Nyrt., mely összhangban áll a csoport további - immár a nemzetközi piacokra is jelentősebb fókuszt helyező - növekedési törekvéseivel. A vállalat tegnapi közleménye szerint az anyacég a jövőben stratégiai befektetési holding szerepkört vesz fel, mely alá négy stratégiai üzletág tartozik majd.
A változások részeként a jelenlegi legnagyobb bevételtermelő képességgel rendelkező 4iG Távközlési Holding Zrt. önálló szervezettel rendelkező holdingvállalattá válik, amely a jövőben a hazai és nyugat-balkáni érdekeltségek irányítását egy kézben fogja össze. A cég elnök-vezérigazgatója Tábori Tamás lesz, aki korábban a távközlési stratégiáért felelt vezérigazgató-helyettesi pozícióban a 4iG Nyrt-nél.
A távközlési holdingnak jelenleg négy hazai (One Magyarország, 2Connect, PR-Telecon és Netfone) és két nyugat-balkáni (One Montenegro, One Albánia) leányvállalata van, illetve az Észak-Macedón piacon is megméretteti magát - az ehhez szükséges frekvencialicenceket éppen a héten nyerte el a helyi leányvállalat.
London calling: látogatás a magyar IT másik fővárosában Kirándultunk egyet a második legnagyobb magyar településen.
Az új cégstruktúrában a további stratégiai üzletágak a korábban létrehozott 4iG Ű- és Védelmi Technológiák Zrt.-hez és a 4iG Informatikai Zrt.-hez tartoznak majd, illetve a 4iG Csoporton belül új üzletágként jön létre a 4iG International Digital Infrastructure Zrt., amely szintén elkülönült irányítási struktúrával működik, és kifejezetten a nagy léptékű, határokon átnyúló infrastruktúra-fejlesztések megvalósítására fókuszál.
Az üzletág ernyője alá tartoznak azok a nemzetközi projektek, amelyek Észak-Afrika és Európa, illetve a Közel-Kelet közötti digitális összeköttetések kiépítését célozzák, beleértve az Észak-Afrikát Albániával összekötő tenger alatti adatkábel-rendszer megvalósítását – amely beruházás az Európai Bizottság támogatását is élvezi –, valamint az ehhez kapcsolódó szárazföldi vezetékes összeköttetések és AI képességeket támogató adatközponti infrastruktúrák kialakítását.
A nemzetközi infrastruktúra-cég élére az a Blénessy László kerül, aki korábban általános vezérigazgató-helyettes is volt a 4iG-nál, majd átmenetileg az Antenna Hungária, később pedig a Vodafone Magyarország vezérigazgatója is volt.