Elege lett a Redditnek az Anthropic képmutatásából
Bíróság elé citálta a Reddit a többek közt az Amazon és a Google által is támogatott, független AI-startupot, az Anthropic-ot, amiért az a bírósági beadvány szerint jogosulatlanul használta fel a reddites párbeszédeket a különböző mesterséges intelligencia modellek tanításához.
Újabb jogi eljárás kezdődött egy nagy internetes (tartalom/platform)szolgáltató és egy nagy nyelvi modelleket és chatbotokat fejlesztő cég között - ezúttal a Reddit perelte be az Anthropicot, amiért a többek között az Amazon és a Google által is támogatott AI-startup a felhasználói feltételek megszegve gyűjtötte be és dolgozta fel a platformon elérhető tartalmakat anyagi haszonszerzés céljából.
A felperes állítása szerint az Anthropic botjai tavaly július óta több mint százezer alkalommal próbáltak hozzáférni a Redditen található párbeszédekhez, a cégnek pedig bizonyítéka van arra, hogy ezek egy részét fel is használta többek között a Claude chatbot mögött álló nagy nyelvi modell tanításához.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Mindezt azután, hogy az Anthropic szintén tavaly júliusban közölte, hogy nem használja a Reddit tartalmait a nagy nyelvi modellek tanításához, figyelmen kívül hagyva az oldal kódjában található robots.txt fájl tartalmát, mely kifejezetten az automatikus adatgyűjtés megakadályozására hivatott egyfajta figyelemfelhívás.
A keresetben a Reddit jogászai külön kiemelik, hogy az Anthropic előszeretettel tünteti fel magát az etikus AI fejlesztés élharcosaként, a háttérben azonban a szabályok és etikai normák felrúgásával mindent megtesz annak érdekében, hogy a saját zsebét tömje.
A Redditen található, immár két évtizede épülő párbeszéd-adatbázis különösen nagy kincs a mesterséges intelligencia megoldásokat fejlesztő cégek számára, mivel a közösségi platform mára a legkülönfélébb témák köré csoportosuló emberi párbeszéd egyik legnagyobb internetes forrásává vált.
A platform üzemeltetői korábban több, nagy nyelvi modell fejlesztő céggel, így a Google-lel és az OpenAI-val is megállapodást kötöttek a reddites tartalmak bizonyos korlátok történő feldolgozásáról, illetve hasonló tartalmú egyezséget próbált korábban kötni az Anthropic-kal, de az AI-startup nem volt nyitott az együttműködésre.